A gazdasági és politikai válság meghaladásának kulcsa a szolidaritási válság megoldása. Ez azonban nem várható el sem kizárólag a civil, sem kizárólag a politikai szférától.
A rezsicsökkentéssel messze nem gazdasági irracionalitása a legnagyobb probléma. Egy megtört társadalomnak engesztelésül odavetett koncként magát a méltóságot veszélyezteti.
A kormány egyre inkább igyekszik margóra szorítani civil ellenzékét, mondván, őket senki sem választotta. Kérdés: nem érti vagy nem ismeri el a demokrácia alapelveit?
A decemberi diáktüntetések nem csupán láthatóvá tették a felelőtlen kormányzást, egyúttal a demokráciára vonatkozó élmények forrásaként is szolgáltak. Kérdés: hogyan tovább?
A kormányzás a „demokratikus illúzió” semmibevételével új szakaszba lépett. A tét immár a hatalmi harcok szimbolikus terének felszámolása, vagyis a tényleges erőszak kockáztatása.
A családon belüli erőszakkal kapcsolatos Btk.-módosítás körül fellángolt vitákat a Fidesz álláspontjától függetlenül folytatni kell. Csakis ettől várható tényleges előrelépés az ügyben.
A miniszterelnök a demokrácia alternatívájának bevezetésére vonatkozó nyilatkozatával megemelte a tétet: a kérdés immáron az, hogy értjük-e, és ragaszkodunk-e a demokráciához.
A magyar háztartások európai átlagot alulmúló összeget tudnak nyaralásra fordítani. Kérdés: milyen tágabb társadalmi összefüggésekbe ágyazódik, ez az első látásra nem túl jelentős adat?
Napjaink csekély ellenzéki politikai mozgástere nem csupán hátrány, de lehetőség is, méghozzá az alapvető társadalmi igazságosságra vonatkozó kérdések – rendszerváltás óta elmaradt – megvitatására.
A Fidesz állóháborúja töretlenül folytatódik, s ez közvetlen negatív következményein túl pusztító hatással van a demokratikus állampolgári szocializációra is.