Mire költenek a nők?

Gazdaság  |  2010. szeptember 11.
Nyomtatás  |  Cikk küldése  |  Olvasói levél  |    |  

A nők politikai szerepéről szóló vitákban a legtöbbször morális érvek támasztják alá a nők egyenlő képviseletét. Több közgazdász emellett azt is felveti, hogy a közösségi döntések hatékonyságát is növelheti a nők nagyobb bevonása a döntéshozatalba.

A közösségi döntések minőségének javítása különösen fontos a fejlődő országok esetében. Az elmúlt évtizedekben a szegény országok kormányainak adott nagy összegű segélyek gyakran nem jártak komoly hatással. Ennek egyik oka az volt, hogy a segélyeket nem mindig a hosszú távú növekedést elősegítő programokra fordította a kormányzat, hanem például fegyvervásárlásra. Ezért az utóbbi időben egyre nagyobb szerepet játszanak az olyan programok, amelyek közvetlenebb módon próbálják eljuttatni a segélyt a lakókhoz.

Erre a legjobb példa a Muhammad Junusz által alapított bank, amely szegény embereknek ad nagyon kis összegű kölcsönt vállalkozások beindításához. Érdekes módon a bank működése során az derült ki, hogy az ilyen mikrohiteleket érdemesebb nőknek adni, mert ők nagyobb eséllyel fizetik azt vissza. Ennek egyik oka az lehet, hogy a nők általában hosszabb távon gondolkodnak, és kockázatkerülőbben viselkednek, amit – ha nem is mindig teljesen egyértelműen – több kísérleti eredmény is alátámaszt. Egy másik magyarázat szerint a nők másképp reagálnak a közösség elvárásaira. A mikrohitelezést szervezők néhány emberből álló csoportokat hoztak létre, amelyek rendszeresen összegyűlnek. Először csak a csoport két tagja kap kölcsönt, és a többieknek csak akkor adnak, ha ők már elkezdték a kölcsön visszafizetését. Az ilyen csoportban kialakult közösségi nyomás „kényszeríti ki” a kölcsön visszafizetését, és elképzelhető, hogy a nők érzékenyebbek erre.

A mikrohitelezés tapasztalatai alapján sok más, fejlődést segítő program során is megpróbálták minél jobban bevonni a nőket a döntésekbe. A tapasztalatok azt is valószínűsítik, hogy a nők mint politikai vezetők feltehetőleg más döntéseket hoznak, mint a férfiak. Ha a nők döntései valamilyen értelemben jobbak, mert például hosszabb távú szempontokat vesznek figyelembe, akkor a nők politikai emancipációja növelheti a gazdasági hatékonyságot és ezen keresztül a gazdasági növekedést is. Ilyen módon a nők politikai vezetővé válása az egyik kitörési pontot jelentheti az évszázados nyomorból.

Ezekről a kérdésekről beszélt Esther Duflo plenáris előadásán az Európai Közgazdasági Társaság éves konferenciáján. Esther Duflo az idén nyerte el a legjobb, negyvenévesnél fiatalabb közgazdászok számára kétévente átadott John Bates Clark-érmet. Kutatásai elsősorban a fentihez hasonló programok eredményeinek méréséről szólnak. De hogyan lehet ilyen dolgok hatását megmérni?

Egyik legújabb cikke (amelynek társszerzője Raghabendra Chattopadhyay) nagyon elegáns példát mutat erre. A cikk fő kérdése az, hogy a női politikai vezetők mennyiben hoznak eltérő döntéseket, mint a férfiak. Duflo kutatásaiban nagyon sokszor a „véletlen kísérletet” használja fel; erről a módszerről részletesebben is ír. Miközben a társadalomtudományban ritkán van erre lehetőség, az utóbbi egy-két évtizedben a segélyszervezetek felismerték, hogy fontos pontosan megmérni tevékenységük eredményeit. Ennek érdekében hajlandók időnként ilyen kísérleteket végezni (pl. az egyik faluban mindenki kap malária ellen hatásos szúnyoghálókat, a másikban nem) és ezek segítségével javítani munkájuk hatékonyságát.

Miközben ez a módszer számos esetben járható, a politikai vezetés esetében valószínűleg nem. Ráadásul ha egyszerűen összehasonlítanánk a nők és férfiak által vezetett önkormányzatokat egy országban, az nem vezetne megbízható eredményre. Könnyen elképzelhető ugyanis, hogy az olyan falvakban, ahol amúgy is többet költenének hosszú távú beruházásokra, inkább hajlamosak az emberek nőt választani vezetőnek. Vagyis a beruházások és a női politikai vezetők közötti kapcsolat kétirányú lehet.

Ilyen esetekben az teszi lehetővé a pontos mérést, ha a kutatók találnak egy olyan helyzetet, amely közel van a véletlen kísérlethez. 1998-ban, éppen a nők politikai szerepének növelése céljából, az indiai kormány Nyugat-Bengálban a falvakat vezető tanácsok elnöki pozícióját a falvak harmadában nők számára jelölte ki: ezekben a falvakban csak nők indulhattak a választáson ezért a tisztségért. És ami a kutatás szempontjából a legjobb, ezeket a falvakat véletlenszerűen választotta ki a kormány. Talán nem a legjobb módszer a nők politikai emancipációjára, de annál szerencsésebb véletlen kísérlet!

A nők és férfiak által vezetett falvak ugyannyit ruháztak be közjószágokba. A beruházások összetétele azonban eltérő volt. A női politikai vezetők többet költöttek a nők számára fontos közjószágokra, vagyis utakra és vízhálózatra. Ezek a közjószágok azért fontosak a nők számára, mert Nyugat-Bengálban hagyományosan a nők feladatainak nagy részét teszi ki a víz és a tüzelőanyag cipelése. Kevesebbet költöttek viszont az iskolákra. Duflo elismeri, hogy nehéz megítélni, iskolára vagy vízvezetékre van nagyobb szükség. Az viszont biztos, hogy az infrastrukturális közjószágokra ez alapján nagyobb az igény, mint amennyit a férfiak juttatnak erre a célra. A nők nagyobb politikai szerepvállalása azért kívánatos, mert magasabb növekedéshez vezethet, ha a falvak kiegyensúlyozottabban osztják el szűkös forrásaikat a közjószágok között.

A kutatás azonban ennél többet is kimutatott. A nők által vezetett falvakban más nők is nagyobb mértékben vettek részt a döntésekben – ily módon egy nő döntéshozói pozícióba kerülése mások számára is lehetőséget és motivációt teremtett a döntésekben való részvételre. Az is kiderült, hogy az ilyen falvakban a férfiak is sokkal jobban el tudták képzelni, hogy politikusnőre szavazzanak, mint ott, ahol még nem láttak nőt politikai pozícióban. A nők politikai emancipációja tehát egy önmagát erősítő folyamat a fejlődő országokban: egy-egy kisebb lépés is fontos változásokat indíthat be hosszú távon.