A beavatkozók szólásszabadsága
Jog
 | 2012. március 13.
A Polt Péter kontra Kis János per továbbra sem az Élet és Irodalomban megjelent cikkről szól. A véleménynyilvánítás teljesen másfajta összefüggésben merült fel a második tárgyaláson.

A decemberi első tárgyalási nap után abban bíztam, hogy a hétfőre kitűzött tárgyaláson végre meghallgathatjuk, mit mond a Legfőbb Ügyészség és a legfőbb ügyész keresetéről a bíróság. Erre nem került sor, de az elhangzottak is komoly tanulságul szolgálnak.

A per első tárgyalásáról írt bejegyzésemben jeleztem, hogy néhányan oda nem illő felvetésekkel és érvekkel bombázták a bírót, aki megpróbált a törvényes keretek között maradni, de a jogszabály azoknak is széleskörű felszólalási lehetőséget biztosít, akiknek semmi közük a perhez.

A perrendtartás szabályai szerint az, aki ugyan nem felperes és nem is alperes, de úgy gondolja, hogy valamelyik fél pernyertessége számára fontos, úgynevezett beavatkozóként léphet fel. Ehhez az szükséges, hogy az érintettnek be kell nyújtania egy kérelmet a bírósághoz, melyben elő kell adnia, hogy a felperes vagy az alperes oldalán kíván beavatkozni és meg kell jelölnie, hogy milyen jogi érdeke fűződik az adott fél pernyertességéhez. A beavatkozási kérelemről a bíróság határozatot hoz, és ha elutasítja a kérelmet, a beavatkozást kérő fellebbezhet. A törvény szerint mindaddig, amíg nincs jogerős határozat a beavatkozásról, addig a beavatkozást kérő a perben eljárhat. Ez azt jelenti, hogy szinte ugyanazok a jogok illetik meg, mint a peres feleket. Beadványokat nyújthat be, a tárgyaláson megjelenhet, felszólalhat és így tovább.

A konkrét ügyben a beavatkozást kérők arra hivatkoztak, hogy saját bőrükön tapasztalták, hogy Kis János Polt Péterről alkotott véleménye helytálló. Erre számos olyan példát hoztak fel, melyben állítólag az Legfőbb Ügyészség törvénysértéseket követett el, ügyeket tusolt el vagy éppen más szervezetek jogsértései felett szemet hunyt.

A bíró többször hangsúlyozta, hogy ezekben az ügyekben ő nem nyilváníthat véleményt, ne várják tőle, hogy az ítéletben majd állást foglal a beavatkozók által megfogalmazott súlyos vádakról. Ugyanakkor azzal is tisztában volt, hogy valóban érdemes eldönteni: vajon egy személyiségi jogi perben felléphetnek-e beavatkozóként azok, akik az ominózus vélemény alaposságát tényekkel kívánják alátámasztani. Ha igen, akkor a sajtóperekben ezentúl mindenki beavatkozóként fog jelentkezni, aki a cikkíró véleményét alá tudja támasztani.

A bíróság mindenesetre már az első tárgyaláson elutasította a beavatkozási kérelmeket, amit természetesen a kérelmezők megfellebbeztek – hiányosan. A fellebbezést ki kell egészíteni, az erre szabott határidő azonban még nem telt le. A két tárgyalás között eltelt három hónap sem volt tehát elég arra, hogy a másodfokú bírósághoz eljussanak az iratok. Mivel a mai napig nincs jogerős végzés a beavatkozási kérelem elutasításáról, a kérelmezőket úgy kell tekinteni, mintha helye lenne beavatkozásnak. Ezt a kérelmezők ki is használják: hosszú felszólalások, rengeteg okirat benyújtása, indítványok minden mennyiségben. Csak összehasonlításképpen: a mostani tárgyalás három órán keresztül zajlott, ebből a peres felek képviselői összesen egy percben szólaltak fel.

Megítélésem szerint ezek az „érintettek” legfeljebb tanúként lehetnének meghallgathatók, de mivel a kiadó és a szerző éppen arra hivatkozik, hogy a cikkben szereplő megfogalmazás vélemény volt és nem tényállítás, ebben a perben teljesen mindegy, hogy a felhozott példákban az ügyészség jogellenesen járt-e el.

Nyilvánvaló, hogy ha a beavatkozók által felsorolt ügyekben az ügyészség makulátlanul járt volna el, és lett volna olyan eljárás, amelyben a sérelmeket tisztességesen elbírálják, akkor a beavatkozók nem kényszerülnének arra, hogy az eljárási szabályok megerőszakolásával, más perekben nyilvánítsák ki véleményüket. Csak hát a most folyó pernek nem erről a véleménynyilvánításról kellene szólnia.

Június 25-én lesz a következő tárgyalás.

Weboldalunkon cookie-kat használunk.

A kattintson a További információk gombra.