A befejezett mondat
Jog
 | 2011. december 19.
Tényállítás vagy értékítélet? Magánügy vagy közügy? Reputáció vagy érzékenység? A Polt Péter kontra Kis János per kérdéseire a strasbourgi gyakorlat világos választ ad.

A múlt héten kezdődött és jövő év márciusában folytatódik az a személyiségi jogi per, amelyet a legfőbb ügyész indított Kis Jánossal szemben. A per alapja, hogy Kis János az Élet és Irodalom hasábjain az új alaptörvényt elemző tanulmányában a következőképpen fogalmazott: „Tavaly megválasztották a legfőbb ügyészt, ő 2019-ig tölti be ezt a tisztséget. Előző hivatali ciklusa idején már bőségesen bizonyította, hogy hivatalát nem pártatlan közszolgaként, hanem megbízója kiszolgálójaként tölti be.”

A legfőbb ügyész úgy gondolta, hogy az utóbbi mondat sértette a jó hírnevét, és hátrányosan befolyásolta az ügyészi szervezet társadalmi értékelését. Az állami tisztségviselő ezért bocsánatkérést, milliós kártérítést és közérdekű bírság kiszabását kérte a bíróságtól. (Az eljárásban két felperes van: Polt Péter és a Legfőbb Ügyészség; valamint három alperes: Kis János, az Élet és Irodalmat kiadó Irodalom Kft. és Kovács Zoltán, a lap főszerkesztője. A két felperes 1-1 millió forintot követel.)

Polt Péter álláspontja szerint valótlan az a cikkben közölt tény, hogy a legfőbb ügyész, hivatása szabályait megszegve, a kormányzó pártszövetséghez kötődik, s hogy politikai megrendeléseket teljesít. Az alperesek jogi képviselője viszont úgy érvelt az első tárgyaláson, hogy a cikk egésze a demokratikus közélet vitáiban szokásos kritikai vélemény egy közszereplőről, aki ráadásul magas közjogi tisztséget tölt be, a közhatalmat gyakorlók bírálhatósága pedig nagy jelentőségű egy demokratikus társadalomban.

A bírálat megengedhetőségének határait érintő minden ügyben kulcskérdés, hogy a bíróságok ténynek vagy értékítéletnek minősítik a kifogásolt szavakat. Főszabály szerint a tényt állító köteles bizonyítani kijelentésének valóságát, míg az értékítéletek igazságtartalma esetében nincs, mert értelmesen nem is lehet szó bizonyításról. Ha mondjuk a cikkben az szerepelt volna, hogy a kormányfő konkrét ügyészi döntéseket rendelt, az biztosan tényállítás lett volna, és igazolásra szorulna. Az viszont, hogy a főügyész nem pártatlan közszolga, a cikk kontextusában aligha más, mint a hazai közélet tendenciáit elemző filozófus véleménye.

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlata kifinomultabb a tény-érték különbségtételnél. A véleménynyilvánítás speciális esete a tényalapú értékítéletnek nevezett közlés. Ilyennek minősült például Karsai László történésznek az a kijelentése, hogy a jobboldali sajtótermékek „egyre gátlástalanabbul hazudnak, rágalmaznak, uszítanak és zsidóznak”, és a szerző ebbe a sorba illesztette Török Bálintot, aki úgymond több hozsannázó cikket írt Teleki Pálról. A bíróság szerint a vitatott közlés egy vélemény, amelynek van ténybeli alapja (Török Bálint aktív közreműködése Teleki történelmi szerepének megszépítésében), ezért a Törököt implicit módon leantiszemitázó publikáció a szólás- és sajtószabadság kiemelt védelmében részesült (Karsai v. Hungary).

Ha az állítás értékítéletnek minősül, akkor a szólásszabadságba történő állami beavatkozás megítélése attól függ, hogy a kifogásolt állításnak van-e valamiféle ténybeli alapja, vagy az teljesen légből kapott, öncélú. A strasbourgi bíróság azonban nem követeli meg az értékítélet mögötti ténybeli alapok bemutatását, ha azok a közvélemény számára jól ismertek (Wirtschafts-Trend Zeitschriften-Verlags GmbH v. Austria). Sőt, a „vékony ténybeli alapokon nyugvó”, de erős, polemikus stílusban megírt cikk is védelemben részesül (Dichand and Others v. Austria). A szólásszabadság ugyanis csak a puszta megalázás számára nem nyújt védelmet, vagyis ha a támadó kifejezések használatának célja a bántás (Skałka v. Poland). Az értékítéletek főszabály szerint védettek, egészen addig, amíg nem szándékos sértésről van szó, s a sértés fogalmának meghatározásakor figyelemmel kell lenni a szóban forgó vita tárgyára.

A tény és az értékítélet közötti különbségtételnek s az ahhoz kapcsolódó bizonyítási kérdésnek ugyanis sokkal kisebb a jelentősége, ha közérdekű kérdést érintő vitáról van szó. Ilyen esetekben ugyanis széles tér nyílik a bírálat számára még akkor is, ha a közlés nyilvánvalóan híján van a megfelelő ténybeli alapoknak (Dyuldin and Kislov v. Russia).

A legfőbb ügyész kontra Kis János per tárgya közügy. Közérdek fűződik ahhoz, hogy a polgárok véleményt alkothassanak az ügyészség alkotmányos helyzetéről és a legfőbb ügyész tevékenységének pártatlanságáról. A közügyekben való megszólalás az alkotmányos demokráciákban magas szintű védelemben részesül, mert a polgároknak joguk van ahhoz, hogy a közérdekű kérdésekről információt kapjanak, és mert a közélet szereplőinek széles körű lehetőségük van a róluk megjelenő álláspontok nyilvános vitatására. A magyar alkotmánybírósági gyakorlatban is meghonosodott felfogás szerint közügyeket érintő vitákban a magas közhivatalt ellátók kizárólag akkor léphetnek fel eredményesen jó hírnevük védelmében, ha bizonyítják, hogy a megszólaló tudatosan, valóban rosszhiszeműen állított róluk valótlan tényt. Ez azt jelenti, hogy a szólásszabadság védelme majdhogynem feltétlen a közügyet érintő értékítéletek esetében.

A bíróságnak a közérdekű személyiségi jogi perben nem a becsület és jó hírnév védelmének általános elsőbbségéből kell kiindulnia, s azt méricskélnie, hogy esetleg van-e a szólásszabadság mellett szóló olyan érv, amely megkérdőjelezi a becsületvédelem érvényesülését. Éppen ellenkezőleg: a közügyekben való szólás joga minden személyt egyenlően megillet, s ez a jog nem tagadható meg pusztán amiatt, mert az elhangzottak mások érdekét, szemléletét, érzékenységét, méltóságérzetét sértik, vagy azok egyes személyekre nézve bántóak, lealacsonyítóak. Másképpen nem volna értelme annak, hogy a szólás alapvető jog.

A Polt kontra Kis ügyben az a kérdés, hogy a sérelmezett mondat csupán érzékenységet, személyes érdekeket vagy valóban jogot sért. Az európai sztenderd szerint közügyekben a jó hírnévhez való jog sérelme a személy integritását érintő, olyan súlyosan támadó jellegű tényállítás esetében állapítható meg, ha annak nyilvánosságra kerülése elkerülhetetlenül és közvetlen módon hat az egyén magánéletére (Karakó v. Hungary). Amiből implicit módon az is következik, hogy értékítélet esetében fogalmilag kizárt a reputációsérelem megállapíthatósága.

Következésképpen ahhoz, hogy a bíróság a konkrét ügyben megnyugtatóan állást tudjon foglalni a jogsértés kérdésében, elengedhetetlen, hogy kellőképpen figyelembe vegye a felperesi pozícióban lévő legfőbb ügyész társadalmi és jogi helyzetét (közhatalmat gyakorló közszereplő), a sérelmezett közlés célját, kontextusát, tárgyát és stílusát (alkotmányjogi és politikai filozófiai elemzés az új alkotmányos berendezkedésről). Szem előtt kell tartania továbbá, hogy a közérdekű vitában főszabály a szólásszabadság, és az szorul igazolásra, ha a konkrét esetben van olyan alkotmányosan védendő érték, amely nagyobb súllyal esik latba. Ebben a keretben értékelhető Kis János mondata.

Weboldalunkon cookie-kat használunk.

A kattintson a További információk gombra.