A polgári engedetlenségről

Jog  |  2011. december 24.
Nyomtatás  |  Cikk küldése  |  Olvasói levél  |    |  

A kormányzó többség a tegnap megszavazott törvényekkel elhagyta a parlamentáris demokrácia díszleteit, és az ellenzék sem fogadja már el a ráosztott statiszta szerepet, radikálisabb politikára váltott.

 

Ez a radikálisabb politika az alkotmányosság keretei között a közvetlen demokrácia eszköztárától a tiltakozás és a polgári engedetlenség politikájáig terjedhet. A tegnapi nap fényében érdemes azt megvizsgálni, hogy mit is jelent a polgári engedetlenség politikája. Erről már az ún. kordonbontás akció idején parázs vita folyt. Én ebben a vitában azokkal értek egyet, akik azt képviselik, hogy a kordonbontás nem volt a polgári engedetlenség jó példája, ugyanis az akció során a törvénytisztelet őszintesége erősen megkérdőjelezhető volt. (A Fidesz az akcióban résztvevő képviselőknek szóló iránymutatásában az szerepelt, hogy rendőri fellépés esetén hivatkozzanak mentelmi jogaikra, és nem szabad elismerni a jogsértést.) A tegnapi LMP-s akcióval szemben azonban ilyen aggályok nem merülhettek fel, talán azt is mondhatjuk, hogy a tegnapi akció, a polgári engedetlenség egyik tankönyvi példájának is tekinthető. Annak meghatározásához, hogy mit jelenthet egy alkotmányos demokráciában a polgári engedetlenség politikája a politikai filozófia klasszikusának, John Rawls-nak, a fejtegetéseit hívjuk segítségül. Ezzel a szöveggel kívánok minden olvasómnak békés és boldog ünnepeket.

 

A polgári engedetlenség alkotmányos elmélete három részből áll. Először is egy ilyen elméletnek meg kell határoznia és a demokratikus közhatalommal való szembenállás más formáitól meg kell különböztetnie az ellenszegülésnek ezt a módját. A szembenállás sokféle formát ölthet, a törvénybe nem ütköző tüntetéstől és a próbaper megindítását szolgáló jogsértésétől a fegyveres akcióig és a szervezett ellenállásig. Az elmélet kijelöli a polgári engedetlenség helyét e lehetőségeken belül. Másodszor körvonalaznia kell, hogy egy (nagyjából) igazságos demokratikus rendszerben milyen alapon és milyen feltételek mellett jogos a polgári engedetlenség. Végül, harmadszor, meg kell magyaráznia, hogy mi a szerepe a polgári engedetlenségnek egy alkotmányos rendszeren belül, s hogy miért helyénvaló a tiltakozásnak ez a módja egy szabad társadalomban. (...)

 

Azzal a meghatározással kezdem, hogy a polgári engedetlenség nyílt, erőszakmentes, a lelkiismeretre hivatkozó, mégis politikai cselekedet, amellyel megszegik a törvényt, éspedig rendszerint azért, hogy a törvényben vagy a kormány politikájában változást idézzenek elő. Aki ilyesmibe fog, az a többség lelkiismeretéhez fordul, hogy kifejezésre jutassa mély meggyőződését: sérelem érte azokat az elveket, amelyek szabad és egyenlő emberek között a társadalmi együttműködés alapját képezik. (...) (A) meghatározás nem kívánja meg, hogy a tett ugyanazt a törvényt sértse meg, mint amely ellen tiltakozik. (...)

 

Azt is meg kell jegyeznünk, hogy a polgári engedetlenség nem csupán abban az értelemben politikai cselekedet, hogy a politikai hatalmat birtokló többséghez szól. Azért is az, mert politikai elvek vezérlik és igazolják, mégpedig az igazságosság elvei, amelyek körvonalazzák az alkotmányt és általában az intézményeket. A polgári engedetlenséget az emberek nem személyes erkölcsi meggyőződésükkel vagy vallásos hitükkel igazolják, noha esetleg követelésük megfelelhet annak, és alátámasztható azzal is. Az meg egyenesen magától ertetődő, hogy a polgári engedetlenség nem alapulhat kizárólag csoportérdekeken vagy önérdeken. A tettnek az igazságosság azon közös felfogására kell hivatkoznia, amin a politikai berendezkedés nyugszik. Feltételezzük, hogy egy elfogadhatóan igazságos demokráciában van az igazságosságnak olyan közös felfogása, amire a polgárok közügyekben, valamint az alkotmány értelmezésekor hivatkoznak. Ha a kormányzat huzamosan, ismételten és szántszándékkal megsérti ennek alapelveit, akkor nincs más választás, mint a behódolás vagy a szembeszegülés. Ez különösen nyilvánvaló az egyenlő alapvető szabadságok megnyirbálása esetén. Amikor egy kisebbség polgári engedetlenséget tanúsít, választás elé állítja a többséget: nézzetek szembe cselekedeteitek ilyen értelmű következményeivel, vagy ha nem, úgy a közös igazságérzet alapján ismérjétek el, hogy panaszunk jogos. (...)

 

A következő szempont, hogy a polgári engedetlenség nyilvános cselekedet. Kellő figyelmeztetés után nyíltan kezdenek hozzá, s nem titkolózva vagy titokban zajlik. Minthogy egyfajta felhívás, illetve alapvető és lelkiismeretbe vágó politikai meggyőződés kifejezése, ugyanúgy nyilvános fórumra kívánkozik, mint a közérdekű mondanivaló. Egyebek között ez a magyarázata a polgári engedetlenség erőszakmentességének. (...) A magatartás azt fejezi ki, hogy megszegjük a törvényt, de ha elmegyünk is a legvégső határig, azért a törvénytisztelet határain belül maradunk. Megszegjük a törvényt, de a tett nyilvános és erőszakmentes jellegével, valamint a jogi következményeinek vállalásával érzékeltetjük a törvénytiszteletet. A törvénytisztelet segít elfogadtatni a többséggel, hogy a tett politikailag valóban lelkiismeretbe vágó és komoly, a szándék az, hogy a közös igazságérzethez forduljunk. “

 

Az idézet forrása: John Rawls: Az igazságosság elmélete, (ford. Krokovay Zsolt), Budapest: Osiris, 1997, 430-434.