A nyár az alkotmányos viták szempontjából Japánban is „forró hangulatban” telt. Mint az ismeretes, 2013. július 21-én a japán felsőházi választásokon a Liberális Demokrata Párt koalíciós partnerével, az Új Komeitóval többséget szerzett. Így a japán parlament mindkét házában a miniszterelnök, Abe Sinzó pártja, a Liberális Demokrata Párt képviselői vannak többségben. Ennek következményeként megvalósulhat Abe Sinzó és kormánya régóta dédelgetett álma: a II. világháború lezárása után hatályba lépett, „MacArthur-alkotmánynak” vagy „pacifista alkotmánynak” is keresztelt japán alkotmány módosítása.
A Japánban zajló alkotmánymódosítással kapcsolatos vélemények és tiltakozások jelentősen hozzájárulnak általában az alkotmány politikai közösségben betöltött szerepéről és módosításának feltételeiről szóló vitákhoz. Az 1947-ben hatályba lépett alkotmányt – amely Japánt az alkotmányos demokráciák közé emelte a népszuverenitás, a hatalommegosztás, az emberi jogok tiszteletének rögzítésével, illetve a háborúviselés jogának teljes elutasításával – egyszer sem módosították vagy egészítették ki a 66 év alatt. A közel hét évtized alatt azonban gyakran fellángoltak az amerikai befolyás hátterében létrejött alkotmány módosítására irányuló törekvések. E törekvések három csoportba sorolhatók. Az egyik irányvonal az alkotmány teljes revízióját követeli, és egy teljesen új, az idegen befolyástól megszabadított, a japán hagyományos értékeknek megfelelő alkotmány megalkotását szorgalmazza. A másik csoport inkább a kisebb változtatásokat, kiegészítéseket ösztönzi, amelyek lehetővé teszik, hogy az alkotmány megfeleljen az 1947 óta bekövetkezett változásoknak. Például a módosítások koncentrálhatnának az emberi jogok azóta kibővült katalógusára és a hadviselés jogát elutasító 9. cikk, valamint a japán önvédelmi erők státusának tisztázására. A harmadik irányvonal a jelenlegi alkotmány szövegét teljes mértékben érintetlenül hagyná.
Abe Sinzó és kormánya a második csoportba sorolható a módosításokra vonatkozó törekvéseiket illetően. E törekvések azonban nem annyira az alapjogok kibővítésével kapcsolatosak: a leghevesebb alkotmányos vitát és tiltakozást kiváltó javaslataik az alkotmány 9. és 96. cikkét érintik. A módosítások ellenzői között nem pusztán a népesség nagy része és az ellenzéki pártok hangoztatják véleményüket (például a Japán Demokrata Párt, a Szociáldemokrata Párt, a Japán Kommunista Párt), ugyanis a Liberális Demokrata Párt koalíciós partnere, az Új Komeitó is ellenzi a módosításokat. Az alkotmány hatálybalépésének 66. évfordulóján közzétett nyilatkozatában a párt hangsúlyozza, hogy az alkotmány szóban forgó szakaszainak megváltoztatásával kapcsolatban nem támogatja Abe Sinzó és a kormány elképzeléseit.
A japán alkotmány 9. cikke kimondja, hogy a nemzetközi béke melletti elköteleződés jegyében a japán nép örökre lemond a hadviselés jogáról és bármely más ellenséges magatartásról, fenyegetésről, kényszer alkalmazásáról mint a nemzetközi viták rendezési formájáról. Ebből következően az alkotmány rögzíti továbbá, hogy az állam soha nem tart fenn sem szárazföldi, sem légi, sem tengeri haderőket. Ettől függetlenül 1954-ben amerikai nyomásra Japán létrehozta az ún. Önvédelmi Haderőt (Self-Defense Forces, SDF), amely mára a világ egyik legnagyobb és legfejlettebb haderejének számít. Az alkotmány 9. cikkének köszönhetően azonban ez a haderő soha nem vett részt harci cselekményekben idegen országokban, bár békefenntartóként jelen volt Irakban az amerikaiak oldalán. Katonái nem oltottak ki emberi életet a II. világháború vége óta [Akio Sugeno: The Japanese Pacifist Constitution is in Danger 64 (2007) 184 Guild Practitioner]. Az alkotmány 96. cikke az alkotmány módosításának igen szigorú eljárási feltételeit rögzíti. Módosításokat a parlament hajthat végre akkor, ha azt mindkét házban az összes képviselő minimum kétharmada támogatja. Ezt követően a módosítást népszavazásra kell bocsátani, amely akkor tekinthető elfogadottnak, ha a szavazók egyszerű többsége támogatja.
Abe Sinzó mindkét szakaszt módosítani kívánja, méghozzá oly módon, hogy először a 96. cikket venné célba. Javaslatának lényege, hogy az alkotmány módosítása, mielőtt népszavazásra kerülne sor, lehetséges legyen mindkét ház összes képviselőjének egyszerű többségi támogatásával. Ezáltal kikövezné az utat a 9. szakasz egyszerűbb feltételekkel történő módosítása előtt. Ezt követően kerülne sor a 9. cikk megváltoztatására vagy kiegészítésére. A módosítások célja nem hadsereg létrehozására irányulna (hiszen Japánnak effektíve létezik hadserege), hanem inkább a hadsereg feladatainak és bevetésének formáira. A hadsereget a miniszterelnök parancsnoksága alatt különféle célokra lehetne alkalmazni és bevetni, például nemzetközi békefenntartási célokra, amelyek során harci cselekményekre is sor kerülhetne. A 96. cikkben szereplő feltételek megváltoztatására nem sok magyarázatot és indoklást találni a kormány és Abe részéről. A legtöbben azonban – indokolt módon – nagyon veszélyesnek tartják az Abe-kormány ilyen irányú céljait.
A tiltakozókban, akiknek soraiban nemcsak a pártok tagjai, de a háborút túlélő katona vagy filmrendező is megszólalt, megfogalmazódik a félelem – szintén nem indokolatlanul –, hogy az alkotmány ilyen tartalmú megváltoztatása a kormánynak lehetőséget biztosít a szabadságjogok korlátozására vagy eltiprására, az alkotmányos demokrácia legfőbb értékeinek figyelmen kívül hagyására.
A 9. cikk módosítása mellett Abe érveinek lényege, hogy egyrészt Japánnak a nemzetközi jog alapján joga van az úgynevezett kollektív önvédelemre, azaz a nemzetközi béke veszélybe kerülése esetén fegyveres erőit mozgósíthatná szövetségesei, például az Egyesült Államok megsegítése érdekében. Ezt a jogot azonban nem gyakorolhatja, hiszen a 9. cikk alapján nem vehet részt harci cselekményekben. Másrészt pedig a szomszédos országok, például Kína vagy Észak-Korea fenyegető jelenléte is indokolná a hadsereg feladatainak alkotmányos kibővítését. Harmadrészt pedig az alkotmányban kellene feloldani a szöveg és a gyakorlat ellentmondását, hisz a szöveg kimondja, hogy az ország nem tarthat fenn katonai haderőt, míg ténylegesen létezik a hadsereg.
A japán alkotmánymódosítási törekvések és a töretlen tiltakozások megfontolandó kérdéseket vetnek fel minden állam számára, amelyek tisztelik a békét és a demokratikus értékeket. Mivel legfőképp két cikkelyt érintenének a módosítások, az aggodalmak is két irányban fogalmazhatók meg. Egyrészt az alkotmányok alkotására és módosítására vonatkozó szigorúbb eljárási feltételek értelmét kell fontolóra venni. Az alkotmányok olyan dokumentumok, amelyek a közösség minden tagja számára racionálisan elfogadható és igazolható elveket, értékeket tartalmaznak, amelyekre a közösség tagjainak együttműködése alapozható. Az ilyen elvek rögzítésére vagy módosítására vonatkozó szigorúbb eljárási szabályok lényege, hogy minél szélesebb konszenzus övezze a velük kapcsolatos döntéseket. Az alapvető értékekkel kapcsolatos döntések nem lehetnek áldozatai a kormányok aktuális politikai célkitűzéseinek. Vonatkozik ez a háborúban való részvétel kérdésére is. Ha az Abe-kormány sikeresen gyengítené az alkotmány módosításának szigorú feltételeit, azzal a többség uralmának egy olyan lehetőségét teremtené meg, amelynek nem láthatók tisztán a korlátai. Az alkotmányokban rögzített elvek pontosan azt a célt szolgálják, hogy a kormányzó többséggel szemben védelmet nyújtsanak, kiiktatásuk az alkotmányos demokrácia alapjait sértené. A módosításokat ellenzők pontosan arra akarnak rámutatni, hogy a demokráciában a kormányon lévők hatalmának korlátai vannak. A parlamenti többség megszerzése nem a korlátlan hatalom gyakorlására nyújt felhatalmazást. Érvelhetnénk azzal, hogy a végén nem a parlamenti többség, hanem a nép döntene a módosításról a népszavazáson, azonban a népszavazás feltételeiről szóló törvény sem aggálytalan. Nem tartalmazza, hogy a választásra jogosultak hány százalékának kell részt vennie a népszavazáson ahhoz, hogy a szavazás érvényes legyen. Így akár a választásra jogosultak egy nagyon kis létszáma is dönthetne az alkotmány sorsáról, amely újfent felveti a döntés legitimitásának kérdését.
A japán alkotmány 9. cikke arról szól, hogy Japán örökre lemond a hadviselés jogáról, mint a nemzetközi viták rendezési formájáról, valamint arról, hogy az ország soha nem hoz létre vagy tart fenn semmilyen szárazföldi, tengeri vagy légi haderőt. A cikk nyelvtani értelme kizárja bármilyen típusú haderő létrehozásának lehetőségét és a harci cselekményekben való részvételt. Ez vonatkozott az egyéni önvédelem jogára is. A kormány törvényhozási irodája (Cabinet Legislation Bureau) jogértelmezési tevékenységének eredményeként azonban az alkotmány e szakasza olyan értelmet kapott, amely szerint az országnak joga van az önvédelemre és katonai műveleteket végrehajtani, ha az ország biztonsága megkívánja (egyéni önvédelem). Ezáltal a szöveg jelentése abba az irányba alakult, hogy pusztán olyan haderők kialakítását tiltja, amelyek túllépnék az önvédelmi célok által meghatározott funkciókat. A törvényhozási iroda tette továbbá elfogadottá azt az értelmezést is, mely szerint a 9. cikk szövege tiltja, hogy Japán kollektív önvédelmi akciókban vegyen részt, ezáltal megakadályozza, hogy a nemzetközi jog által biztosított jogát gyakorolja. Az Abe-kormány célja pontosan e jog gyakorlásának lehetővé tétele az alkotmány módosításával.
A módosításnak ebben az esetben lehetnek ésszerű indokai: a megváltozott történelmi és társadalmi körülmények, a nemzetközi életben zajló események indokolttá tehetik, hogy a hadviseléssel kapcsolatos szabályokat az alkotmányban megváltoztassák és tisztázzák, pontosítsák a hadsereg feladatait és funkcióit, hogy az alkotmány szövege megfeleljen a valós politikai és nemzetközi viszonyoknak. Az alkotmányos demokráciák számára nem üdvözlendő állapot, ha az alkotmány valamelyik cikkének érvényre juttatása bizonytalan, mert a szöveg nem egyértelmű, vagy nem felel meg a valós viszonyoknak. Az 1947-es alkotmány szövegezésének indoka Japán II. világháborúban vállalt szerepe volt. A körülmények azóta lényegesen megváltoztak. A módosítás lehetősége a szigorú alkotmányos feltételek mellett sem reménytelen vállalkozás. hisz Abe kormányzása alatt (2006–2007) már közel kerültek egy népszavazás kiírásához. Illetve a módosítási eljárás nehézkes lépéseit mellőzve az egyik legalkalmasabb intézmény az alkotmányos helyzet tisztázására a legfelsőbb bíróság értelmezési tevékenysége lenne, ha a bíróság aktívan részt vállalna e kérdések eldöntésében, ahogy nem teszi.
Nem véletlen azonban, hogy a változtatásokkal szemben ebben az esetben is ellenállásba ütközik a jelenlegi kormány: a japán politikai közösség identitásának, politikai erkölcsének meghatározó részévé vált a pacifizmus, a béke melletti erőteljes elköteleződés, amelyre a japán nép nagyon büszke. Az alkotmány egyik legfontosabb alapelvévé a béke tisztelete vált. A hadsereg feladatainak és funkcióinak kibővítése alapjában megváltoztatná a japán politikai közösség „identitását”, mint pacifista államét, amely több mint 60 éve az önvédelem elvére alapozza biztonsági politikáját. A kormánynak alapvetően ezt az elköteleződést kellene szem előtt tartania és olyan alkotmányi szöveget kialakítania, amely továbbra is a pacifizmus értékét testesíti meg, de a nemzetközi kötelezettségeknek is eleget tesz. Ez viszont megkívánná, hogy a kormány lemondjon a hadi cselekményekben való részvételi jog erőltetéséről, amely nem valószínű, hogy bekövetkezik.