Kontroll nélküli törvényhozás

Jog  |  2011. március 21.
Nyomtatás  |  Cikk küldése  |  Olvasói levél  |    |  

A formálódó új alkotmányos rendszerben az Alkotmánybíróság szerepe leértékelődik, így a törvényhozó Országgyűlés megfelelő ellensúly nélkül működhet. Ezáltal a szuverenitás nemzetközileg meghaladott felfogása jut érvényre.

A szuverenitás egyik felfogása szerint a többségi elven működő jogalkotó hatalom dolga a jogalkotási eljárás alkotmányosságának biztosítása és a törvények alkotmányosságának megítélése. Egy másik szemlélet szerint a jogalkotás alkotmányosságát kívülálló, független szervezet számára biztosított hatáskörök garantálják. Az első modellnek felel meg, ha az Országgyűlés saját maga dönthet törvényei alkotmányosságáról anélkül, hogy az Alkotmánybíróság utólag megvizsgálhatná és felülbírálhatná a törvényeket. A második modellt testesíti meg, ha az Alkotmánybíróság korlátozás nélkül elvégezheti a törvények alkotmányos kontrollját.

Az alkotmánytervezet nyíltan vállalja a szuverenitás súlypontjának hosszú távú áthelyezését a jogalkotásra. Fenntartja ugyanis azt a 2010-es változtatást, amely szerint az Alkotmánybíróság csupán egyes alkotmányos jogok szempontjából vizsgálhatja meg a költségvetési tárgyú törvényeket. Ez az alkotmányossági és szabályozáselméleti szempontból is kétséges megoldás a tulajdonhoz való alapvető jogot, az állam gazdasági és társadalmi szabályozó tevékenységének klasszikus korlátját vonja ki az utólagos alkotmányossági vizsgálat köréből. Emellett lehetővé teszi, hogy az Országgyűlés anélkül fogadjon el adó- és más fiskális tárgyú törvényeket, hogy igazolnia kellene, milyen közérdek teszi szükségessé az állami beavatkozást a magánszférába, és a beavatkozás arányosnak minősül-e.

Az alkotmányos keretek megváltoztatása mögött a két évtizedes politikai és társadalmi átmenet lezárását sürgető kormányzati retorika áll. E szerint az alkotmány primátusát hirdető rendszer létét az átmenet körülményei indokolták. A demokratikus átmenet lezárásával és a „megújult Magyarország” alapjainak lefektetésével viszont az átmenet alkotmányos rendszere meghaladottá vált. Helyette az új Magyarországhoz méltó, annak közpolitikai céljait megvalósítani képes rendszerre van szükség, amely nem akadályozza a kormányzást. Az új alkotmányos berendezkedésnek az Országgyűlés, pontosabban a parlamenti többség és az általa alkotott törvények szuverenitásán, alkotmányos korlátozhatatlanságán kell alapulnia.

Ez a politika azonban nem ad magyarázatot arra, hogy milyen társadalmi és gazdasági körülmények indokolják az átmenet alkotmányos rendszerének felszámolását. A német alkotmányosság jelenleg is nagyrészt a náci Németországtól való teljes elhatárolódásra és a 1949-es új szövetségi köztársaság elvi alapjaira és értékrendszerére épül, fenntartva a háború utáni sajátos német átmenet vívmányait. Magyarországon az 1989 előtti négy évtized tekintélyelvű rendszerének tapasztalatai, valamint a magyar államiság 1945 előtti alkotmányos ellentmondásai kétségessé teszik, hogy húszévnyi átmenet Magyarország esetében politikai és társadalmi szempontból kellő hosszúságúnak bizonyult. Kérdéses továbbá az is, hogy az átmenet lezárásakor a magyar politikai közösségnek miért kellene felhagynia az alapjogok szigorú alkotmányos védelmére és az állam magánszférába való beavatkozásának korlátozására épülő alkotmányos rendszerrel.

Az átmenet egyáltalán nem zárult le, és rövid időn belül nem is fejezhető be. A felemás lusztráció és múltfeltárás, a rendszerváltás óta görgetett társadalmi kompromisszumok és egyenlőtlenségek az átmenet újraértékelését indokolják. A fokozatos és nem forradalmi jellegű változtatás, a XIX. századi értelemben vett és ma is érvényes jelentésű reform teremthet csak valódi értékközösséget, erősítheti meg a magánszféra (pl. a kultúra, a tudomány, a művészet vagy a sport) autonómiáját, és valósíthatja meg annak depolitizálását. A fokozatos, reflexív átmenet folytatása nélkül az egyén szabadságára épülő, önmegvalósításra ösztönző infrastruktúra a politikai szféra önzése következtében továbbra is fejletlen marad. Ebben a környezetben a politikai szférával szemben táplált általános bizalmatlanság is indokolja, hogy – a német példát követve – fennmaradjon az alkotmány, valamint az értelmezését és alkalmazását ellátó Alkotmánybíróság primátusa.

A szuverenitás súlypontjának a törvényhozó Országgyűlés irányába történő elmozdítását a világ más országaiban tapasztalt folyamatok is megkérdőjelezik. Az elmúlt évtizedekben a parlament szuverenitására épülő alkotmányos rendszerek a jogállami alkotmány szerepét megerősítő átalakuláson estek át. A francia alkotmánytanács az európai alkotmánybíróságok családjának tagjává nőtte ki magát, és a 2008-as alkotmányreform megnyitotta a törvények utólagos alkotmányossági kontrolljának lehetőségét. A brit alkotmányos rendszerben is, bár törvényszerűen kevésbé radikális módon, a parlament szuverenitásának gyengülését és a törvényekkel szemben kikényszeríthető alkotmányos elvek felértékelődését figyelhetjük meg.

Az alkotmányos kontroll nélküli törvényhozás pártolói arra szoktak hivatkozni, hogy a parlament demokratikus választás eredményeként jön létre, magas politikai kultúrát reprezentál, és eljárása alapvetően kontradiktórius politikai folyamat. Vagyis a parlament szuverenitásán alapuló rendszerek feltételezik a politikai folyamat átláthatóságát, a széles körű részvételt, a valódi érdekütköztetést, valamint az elszámoltathatóságot.

Magyarországon a politikai folyamat messze áll ettől. Centralizált, káderrendszeren alapul, politikailag kétpólusú, monokulturális és férfiak által dominált. A demokratikus működés és a kormányzás újabb formái és eszközei csak papíron ismertek. Független politikai újságírás alig létezik. Ennek fényében nem indokolt, hogy az alkotmány és az alkotmány védelmével megbízott testület helyett az Országgyűlés és törvényei kapjanak elsőbbséget.

A politikai folyamatok és a kormányzás rendszerének nyilvánvaló hiányosságait a tervezett alaptörvény sem javítja ki. A preambulum helyén szereplő hosszadalmas szöveg semmilyen utalást nem tartalmaz arra, hogy az állam és a demokratikus rendszer működése milyen alkotmányos rangú minőségi követelményeknek van alávetve. Az írott alkotmányt nélkülöző brit alkotmányos rendszerben is egyértelmű, hogy alternatív megoldásokkal meg kell erősíteni a részvételi demokráciát, új kormányzási módszereket kell alkalmazni, valamint minőségi, átláthatósági és elszámoltathatósági elvárásoknak kell megfelelni. Ha az alkotmány részét képezik ezek a megfontolások, akkor elmondható, hogy jó kormányzás az alkotmányos kormányzás. Persze a kormányzás minőségének alkotmányban rögzített követelményei önmagukban nem képesek biztosítani az alapjogok és más alkotmányos értékek érvényesülését. Nincs jobb megoldás az Alkotmánybíróság által biztosított széles körű alkotmányvédelemnél.