Demokrácia és jogállam

Politika  |  2010. szeptember 19.
Nyomtatás  |  Cikk küldése  |  Olvasói levél  |    |  

A többségi támogatottság csak akkor ad demokratikus legitimitást a többség döntéseinek, ha független intézmények védik mindenki alapvető jogait, és a választók független, sokszínű politikai médiából tájékozódhatnak.

A tavaszi országgyűlési választások óta a kétharmados parlamenti többséget szerző kormányzat alkotmánymódosítások sorát hajtotta végre, amelyek jelentős része a független, a végrehajtó és törvényhozó hatalmi ágak tevékenységét ellenőrizni hivatott intézményeket érintette. Ennek eredményeként a kormánypárthoz ezer szállal kötődő személyek kerültek például a köztársasági elnöki székbe, az Alkotmánybíróság tagjai közé, illetve az Állami Számvevőszék és az egész demokratikus nyilvánosság felett jelentős hatalommal bíró médiahatóság élére. Ezen döntések értékeléséről éles vita zajlik a parlamentben és a nyilvánosság más szereplői között egyaránt.

Az egyik markáns álláspont szerint a lépések – együttesen vagy külön-külön – a demokratikus jogállam komoly, talán végzetes károsulását jelentik. A másik nézet szerint semmi egyéb nem történt, mint hogy teljesült a kormányváltások után az újonnan érkezettek természetes óhaja, hogy saját embereik kerüljenek vezető pozíciókba, illetve hogy a demokratikus intézményeket saját felfogásuk szerint működtessék. Ami történt, sugallják, az nem a demokratikus jogállam hívei és ellenfelei közötti vita összefüggésében értelmezhető, hanem a demokratikus jogállam különböző felfogásainak konfliktusaként. Milyen támpontokat találhatunk a választások óta történt intézményes változások értékeléséhez?

A könnyebb eligazodás felé vezető első lépés az lehet, ha tisztázzuk a demokratikus politikai ideál lényegét és azt, hogy ebben milyen szerepet játszanak a többségi döntések, illetve a többséget ellenőrző intézmények. A demokrácia a politikai közösség kollektív önkormányzásának ideálja: ez az eszmény akkor valósul meg, ha érvényesen kijelenthető, hogy a többséggel hozott kollektív döntések valamilyen tartalmas értelemben a közösség egészének a döntései, és nem pusztán a többség kényszerítette rá az akaratát a kisebbségre. Komplex modern társadalmakban a teljes nézetazonosság kizárt bármely lényeges politikai kérdésben, a döntések mindig többségre és kisebbségre osztják a politikai közösség tagjait – mikor mondhatjuk mégis, hogy a többséggel hozott döntések a közösség egészéi? Akkor, ha a közösség minden tagjának tényleges lehetősége van félelem nélkül részt venni a döntésekben, nézeteit kifejteni, mások meggyőzését megkísérelni, a döntési alternatívák felől könnyen hozzáférhető, változatos forrásokból tájékozódni, és ha a közhatalom gyakorlói leválthatóak. Továbbá ha ezeket és a többi alapvető jogot független intézmények biztosítják, a többség által irányított kormányzattal szemben is. Az még nem teszi demokratikussá a politikai intézményrendszert, hogy a választásokon részt vevők többsége által támogatott döntések születnek, illetve ilyen személyek kerülnek vezető hivatalokba. A többségi támogatottság csak akkor ruházza fel demokratikus legitimitással a politikai döntéseket, ha a többségi álláspont olyan folyamatban formálódik ki, amelyben az imént említett követelmények érvényesülnek, illetve ha a választásokon felhatalmazást szerző politikai erő e követelmények folyamatos, jövőbeni érvényesülését is garantálja. Ha ez nem teljesül, akkor a többségi támogatottság nem ad demokratikus legitimitást.

A demokratikus eszmény ilyen értelmezése alapján könnyebb értékelnünk a kormányváltás óta történt változásokat. Ezek közül kettőt érdemes kiemelni, a demokratikus politikai folyamat integritásának fenntartásában játszott kitüntetett szerepük miatt. Az egyik az alkotmánybírók jelölésének az ügye, a másik pedig az új médiahatóságé.

Az Alkotmánybíróság a többséget korlátozó intézmények legfontosabbika, hiszen hatalmában áll megsemmisíteni a kormánytöbbség által elfogadott törvényeket is, ha alkotmányellenességet állapít meg. Ez az alkotmányossági kontroll azonban csak addig életszerű, és csak addig lehet hitelük a testület döntéseinek, amíg az az általa ellenőrizni hivatott többségtől elválasztottan működik, nem pedig ugyanazon többségi-kisebbségi politikai ésszerűség alapján. Ezt pedig leginkább a bíróválasztás megfelelő szabályai biztosíthatják. Az eddig érvényben lévő szabályok szerint a bírákat a parlamenti frakciók egy-egy képviselőjéből álló bizottság jelölte, és az összes képviselő kétharmadának szavazatával válhatott a jelöltből bíró. Ez mindenképpen egyeztetésre kényszerítette a kormánytöbbséget és az ellenzéket, hiszen volt olyan ciklus, amikor a jelölőbizottságban ellenzéki többség volt. A mostani változtatás következményeként a jelölőbizottságban is érvényesülnek a parlamenti erőviszonyok, és ezzel, legalábbis a mostani ciklus idejére, megszűnik az egyezkedési kényszer. A kormánytöbbség döntéseinek alkotmányossági vizsgálatát egy hozzá lojális alkotmánybírósági többség fogja elvégezni.

A független, politikailag is sokszínű média a legfontosabb feltétele annak, hogy a választók megfelelően tájékozódhassanak a közösség ügyei felől, a releváns információk birtokában dönthessenek, és hogy a különböző politikai szereplőknek tényleges lehetőségük legyen a politikai napirend formálására, a választók meggyőzésére. A most életbe lépett változások nyomán a kormányfő szokatlanul hosszú időre, kilenc évre nevezheti ki a médiahatóság elnökét, akinek ráadásul közvetlen beleszólása van a közszolgálati tévék és rádiók vezetőinek kinevezésébe, és kiterjedt befolyásolási lehetőségei lesznek a nem állami kézben lévő csatornák működésére is. Adottak lesznek a feltételek a torz, kirívóan egyenlőtlen, a kritikus vizsgálódásokat és markáns véleményeket háttérbe szorító, óvatosságot és alkalmazkodást ösztönző médiastruktúra kialakulásához. A közhatalom tevékenységének nyilvános megismerhetőségéhez és megvitathatóságához, bírálhatóságához fűződő demokratikus érdek súlyosan csorbul.

Látható tehát, hogy ami történik, az nem a kormányváltáskor szokásos hatalmi átrendeződés, hanem a politikai intézményrendszer demokratikus jellegét érintő súlyos változás. Egészen kivételes helyzeteket, súlyos alkotmányos válságokat leszámítva, a választásokon a kormánytöbbség a gazdaság- és társadalompolitika alakítására kap felhatalmazást, adott alkotmányos keretek között. Nem pedig az alkotmányos keretek felrúgására.