Internet és demokrácia

Társadalom  |  2010. szeptember 23.
Nyomtatás  |  Cikk küldése  |  Olvasói levél  |    |  

Az internetről sokan gondolják, hogy demokratizáló hatása van. Nemzetközi vizsgálatok empirikus eredményei azonban ezt nem erősítik meg. Mi áll a jelenség hátterében?

A technikai és a társadalmi fejlődés kapcsolata régóta áll a társadalomtudományok érdeklődésének homlokterében. Különösen érdekes kérdés, hogy a különböző kommunikációs eszközök milyen politikai intézményeket és gyakorlatokat tesznek lehetővé, és milyet valószínűsítenek.

Kétségtelen, hogy a felvilágosodás és a polgári nyilvánosság elképzelhetetlen lett volna nyomdatechnika, a XX. századi tömegtársadalmak pedig tömegtájékoztatási eszközök nélkül. Napjaink egyik központi kérdése: valószínűsít-e a korábbi technikai innovációkhoz hasonló, átfogó társadalmi változást az internetalapú kommunikáció?

Az egyik legelterjedtebb és legoptimistább jóslat szerint az internetes kommunikáció – különösen a web 2.0-s – a demokrácia minőségi javulását segíti elő. Ez a jóslat azon a koncepción alapul, hogy a demokrácia végső soron az egyenlő felek közti, uralommentes kommunikációban formálódó nyilvánosság lététől függ. Az állampolgárok ugyanis azáltal gyakorolhatnak kontrollt a közhatalom felett, hogy a nyilvánosságban folyamatosan megvitatják közös ügyeiket. Ilyenformán, ha a nyilvánosság feltételei javulnak, akkor a demokrácia minősége is javul. A jóslat megfogalmazói szerint az új kommunikációs eszköz éppen ehhez járul hozzá, mégpedig azáltal, hogy soha nem látott mértékben növeli az uralommentes kommunikáció lehetőségét.

Hiába a logikusnak látszó következtetés, az empirikus eredmények egyelőre nem igazolják ezt az optimista forgatókönyvet. Egy nemrég megjelent – az Egyesült Államokat, Kanadát és az Európai Unió országait összehasonlító – kutatás tanulsága szerint sokkal inkább úgy áll a dolog, hogy az internetgeneráció tagjai bizonyos értelemben kívül rekednek a demokratikus ügymeneten. Egyrészt az átlagnál kevésbé ismerik saját politikai rendszerüket, vagyis kevésbé tájékozódnak a politikai nyilvánosságban, másrészt kisebb gyakorisággal vesznek részt a képviseleti demokrácia legfontosabb állampolgári gyakorlatában, a szavazásokon. Ez alapján pedig úgy tűnik, hogy az internet technikai vívmányai nemhogy demokratizálnák a társadalmat, valójában gyengítik a demokrácia minőségét.

Ahhoz, hogy a várakozások és az empirikus tapasztalatok közti ellentétet feloldjuk, és túllépjünk az olyan sommás következtetéseken, mint hogy az internet javítja vagy éppen rontja a demokrácia esélyeit, érdemes megkülönböztetni egymástól a demokrácia két aspektusát: a demokratikus intézményeket (mint például az alkotmányt, illetve az államszervezetet) és a demokratikus akaratképzés folyamatát (például a nyilvánosságot és a civil társadalmat).

Míg az intézmények viszonylag stabil, generációkon átívelő struktúrák, addig az akaratképzési folyamatok a polgárok újabb és újabb generációi igényeinek és szokásainak megfelelően potenciálisan változnak. A demokrácia két szintje közti stabilitásbeli különbség egészen a legújabb korokig nem jelentett igazán nagy problémát, mert a generációk változása nem volt olyan gyors, hogy az intézményi rendszer azt ne tudta volna követni. A XX. századra azonban a változás üteme felgyorsult. Generációk nőttek és nőnek fel napjainkban is, akik a szüleikétől teljesen eltérő technikai adottságokkal jellemezhető kommunikációs térben szocializálódnak. 

Sajátos disszonanciát okoz, hogy a technikai változás miatt a polgárok felnövő nemzedékének szocializációs tapasztalatai döntő mértékben eltérnek szüleik tapasztalataitól. A nyilvános akaratképzés intézményi feltételei alapvetően a szülők igényeihez igazodnak, miközben gyermekeiknek mások az elvárásaik. Gondoljunk arra, hogy a legfiatalabb generációk számára otthonos web 2.0-s technikai környezet mennyire más interakciós feltételeket szab, mint a szüleik számára kézenfekvő kommunikációs tér, amelyet a tömegkommunikációs eszközök uralnak. Az internetes kommunikációhoz képest a tömegtájékoztatás egyirányú, és sokkal hierarchikusabb, hiszen egyértelműen elkülönül benne a beszélő és a hallgató szerepe és cselekvési lehetőségei. Emellett a tömegtájékoztatási eszközök sokkal lassabbak, hiszen egy adott időponthoz kötött napilap vagy hírműsor sem tudja felvenni a versenyt a valós idejű kommunikációval. Végül sokkal kevésbé individualizált, mint az internet, ahol az ember tökéletesen személyre szabott tartalmakkal találkozhat.

A kortárs demokrácia intézményi feltételei alapvetően a tömegtájékoztatási eszközökhöz szokott állampolgárokra vannak szabva: a nyilvánosság a különböző tömegkommunikációs médiában szerveződik, az állampolgári cselekvés túlnyomórészt a szavazásra korlátozódik. Ugyanakkor ezekre az intézményi feltételekre az új technikai környezetben felnövő generáció tagjai már nem rezonálnak: nem érzik kielégítőnek a tömegkommunikáció világát, és nem érzik kellő hatást kiváltó cselekvésnek a szavazást. Ez lehet a magyarázata annak, hogy a kutatók azt tapasztalják: az új generációk kimaradnak a demokráciából. A jelenség feltehetően az avítt technikai-kommunikációs térből való kimaradásra vezethető vissza, a demokrácia egy ilyen téren alapuló koncepciójára való nemet mondásra. Ezt támasztják alá azok a kutatási eredmények is, amelyek az új generáció médiafogyasztási szokásait vizsgálva megállapítják, hogy a hagyományos média helyét egyre inkább az internet veszi át.

Azonban önmagában ebből a megfigyelésből nem következik semmi a demokratikus gyakorlatok minőségének jövőjére nézve. Lehetséges, hogy az új technikai feltételek előbb-utóbb új demokratikus intézményi kultúrát hoznak létre. Persze az is elképzelhető, hogy a demokrácia jelenlegi intézményeinek a közeljövőben nem lesz reális alternatívája. A demokrácia ekkor veszélybe kerülhet, s egyre kiszolgáltatottabb lehet, mert a megváltozott technikai környezetben az állampolgárok figyelmét nem tudja majd fókuszálni. 

Ebben az értelemben a technikai fejlődés olyan környezeti változásnak tekinthető, amely önmagában nem biztosítja sem a demokrácia felvirágzását, sem alkonyát. A demokrácia fennmaradása ugyanis továbbra is az állampolgárok felelőssége.