Nemi katyvasz

Társadalom  |  2013. december 13.
Nyomtatás  |  Cikk küldése  |  Olvasói levél  |    |  

A Coming Out nem "melegfilm". Alapvetően az uralkodó nemi sztereotípiákat használja, ezzel együtt nem feltétlenül tesz rosszat a melegek ügyének, hogy a film létrejött.

Attól, hogy egy film a melegekről szól, még nem lesz magától értetődően „melegfilm” – még akkor sem, ha hangneme nem (kifejezetten) ellenséges a szóban forgó identitással szemben. Orosz Dénes Coming out c. filmjének témáját részben – a cselekmény előrehaladtával egyre kevésbé – adja a „melegség”. A fő probléma, úgy gondolom, nem abban áll, hogy a Coming out egyértelműen a „hetero” közönség igényeit elégíti ki például képi világában (ti. meztelen nők tömkelege, a meleg karakterek közötti testi érintkezés egyetlen pillanatig tartó csókban merül ki, stb.), hanem hogy emellett semmi olyan információt nem ad át a „másságról”, amely ne lenne jelen egyébként is a társadalom mainstream fórumain. A nézőpont és egy téma mélyebb bemutatásának problémái bár szorosan összefüggenek, bizonyos értelemben mégsem lennének leválaszthatatlanok egymásról. Attól például, hogy egyértelműen nem tudunk egy angyal nézőpontjába helyezkedni, még nem törvényszerű, hogy a fehérneműben pózoló nő fehér szárnyakkal vegye át a domináns – egyébként félrevezető – reprezentációt a nemtelen lénnyel szemben.

A Coming outban – és ez messze nem egyedi hibája a filmnek – pedig valami ilyesmi történik: a néző a domináns, heteroszexuális látásmódot kapja meg, és mindezt anélkül, hogy bármilyen bevett, merev kategória egyszer is komolyabban problematizálva lenne. Ennek ellenére valószínűleg igaza van Orosz Dénesnek – aki nemcsak rendezte, hanem írta is a filmet – abban, hogy még így is megnyílhat egy jótékony diskurzus a téma kapcsán, különösen ha figyelembe vesszük a filmről eddig megjelent kritikákat. Én most ezektől a kritikáktól eltérően nem szeretném a filmet – amelynek, minden hibájával együtt azért mégis örülök – hibáztatni minden benne megjelent elnagyolt vagy hibás elemért. Ehelyett a film hiányosságait felhasználva olyan általánosabb problémákra szeretnék rávilágítani, amelyek szinte minden mainstream nem heteroszexuális reprezentáció sajátjai, és amelyek figyelembevétele és orvoslása nélkül még az alapvetően jóindulatú, segíteni akaró kezdeményezések is félresiklanak. A mozi három alapvető szempontból tartja fent a heteronormatív kliséket: a nem „hetero” szexualitás elképzelése heteronormatív, a szexuális és nemi identitások elképzelése sekélyes, a homoszexualitás és a melegség között fellépő feszültség pedig ignorálva marad, így a két fogalom jelentéshatárai elmosódnak.

A Coming out esetében (is) nyilvánvaló, hogy az alkotó a meleg szexualitás megformálásánál kicsit sem akart a domináns társadalmi sztereotípiákból kilépni. Ennek eredményeként vagy egyáltalán nem is foglalkoznak a két férfikarakter testiségével, vagy ha mégis, az leginkább a szavak szintjén történik. Ennek egyik legerősebb szimbóluma lehet, amikor a főhős azt mondja: „Csillagom, soha nem én vagyok a lány.” Az azonos neműek közötti szexuális kapcsolat effajta interpretációja arra mutat rá, ahogy a heteronormatív logika bármilyen „egyéb” szexualitást csak a saját tökéletlen másolataként képes felismerni. A szexualitás ebben a beszűkített, egyedüliként normálisnak tételezett értelemben a behatolások aktusaira korlátozódik, ahol a hasonlóan normatív gondolkodás mindig egy nőt és egy férfit lát. Vagyis egy tökéletesen „normális” szexuális aktusnál az aktus megengedőbb leírását képezné többek között a résztvevők testi és társadalmi nemi megfelelése, egymáshoz illése (pl. a jól meghatározható férfi- vagy női testekhez a „megfelelő” társadalmi nemi identitás kell hogy kapcsolódjon); a résztvevők száma; az aktusban közvetlenül részt vevő testrészek, ezek egymáshoz viszonyított térbeli elhelyezkedése.

Márpedig egy férfi (mind testben, mind identitásban) és egy nő (mind testben, mind identitásban) között végbemenő, potenciálisan gyermeknemzésre is alkalmas genitális közösülés valószínűleg jócskán alulmaradna az egyéb szexuális tettek és egyéb konstellációk arányait tekintve. Ilyen értelemben tehát legalábbis bizarr, hogy akárhányszor elképzel a mainstream média – és ezáltal a kérdés iránt mélyebben nem érdeklődő médiafogyasztók – egy meleg párt, úgy érzi(k), teljesen magától értetődő a kérdés, hogy akkor most ki a „lány”, és ki a „fiú”. Ugyanez a gyökere a leszbikus szexualitás fölötti értetlenkedésnek: ha nincs pénisz, akkor hogy van ez a szex dolog? És szintén ugyanezek az erősen és irracionálisan normatív elvárások táplálják például korunk mainstream fejtegetéseit a maszturbálásról is: a maszturbálás a legtöbb fórumon szintén azért nem értelmeződik teljes jogú szexualitásként – ha egyáltalán valamilyenként –, mert hiányzik belőle a testileg és identitásban „ellenkező” nemű partner (szigorúan egyes számban).

Látszik tehát, hogy a testi, társadalmi nemi és szexuális tárgyi orientáció hármasának megfelelősége, egymáshoz illősége (pl. női test, női társadalmi nemi identitás és kizárólagos vonzalom a férfitestű, férfi társadalmi nemi identitású egyének iránt) elengedhetetlen alapját képezi a szabályos heteroszexuális együttlétnek. Itt érkezünk el a Coming out második problematikus pontjához: annak ellenére, hogy a labda magasabbra már nem is lehetne dobva, egyetlen percre sem merül föl, hogy a bevett, mindenki számára ismerős identitáskategóriákon és ezek ismert egymásra épülésein kívül más is létezhet, máshogyan is lehetséges. A film történései annak bemutatását is tökéletesen szolgálhatták volna, hogy rávilágítsanak: a „meleg” és „heteroszexuális” kategóriák sérülékenyek és átjárhatóak, mivel nem elképzelhetetlen, hogy egy nő, aki férjnél van, és gyerekeket szült, beleszeressen a kolléganőjébe – ez például egy, a filmben elhangzó történet. Mégis, a fő cselekményszál szempontjából föl sem merül a merev kategóriák értelmező problematizálása: a főhős a baleset előtt meleg, a baleset után egy darabig be nem ismert hetero, majd a film csúcspontja, amikor előbújik heteróként. Vagyis ahelyett, hogy rámutatnának az alkotók a különböző identitáskonstrukciók konstrukció, vagyis nem természetes voltára és arra, hogy az ezekből való kilógás nem kivétel, hanem inkább szabály, fönntartják, hogy egy férfi vagy buzi, vagy nem, előbb-utóbb dönteni kell. Ha előzőleg meleg, és megtetszik neki egy nő, akkor egész identitását, életével együtt, újra át kell gondolni (pl. nem lehet a meleglobbi vezetője).

Itt végül elérkezünk a filmmel kapcsolatban leghangosabban és a legtöbb fórumon kritizált motívumhoz, mégpedig ahhoz, hogyan lehet egy meleg identitású férfiból mégiscsak heteroszexuális identitású férfi. Legelőször is fontosnak tartanám megjegyezni, hogy míg a „meleg” valóban egy politikai értelemben vett identitás, ti. a melegek jogokért, egyenlő bánásmódért stb. csoportként emelhetnek szót a társadalomban, a heteroszexualitás ebben az értelemben nem identitás. A heteroszexualitást a domináns kontextuson belül semlegesként kell tekintenünk – annak ellenére, hogy mint ahogy föntebb kifejtettem, a legkevésbé sem az, és domináns elfogadottsága a legkevésbé sem racionális alapokon nyugszik. Ennek a feltételezett heteroszexuális semlegességnek és normalitásnak lenne az ellentettje a homoszexualitás. A homoszexualitás fogalma ennek megfelelően egy orvosi-jogi kategória, amely a 19. század vége felé jött létre, mégpedig egyértelműen egy viszonyfogalomként, mivel tehát a domináns, a „normális” heteroszexualitás ellentettjeként értelmezhető csupán. Vagyis ha ezt használjuk – legalább burkoltan –, máris elfogadjuk az ezen csoportba értett emberek szexualitásának a „normális” – hetero – szexualitáshoz viszonyított alárendelhetőségét. Fontos tehát, hogy ez az orvosi-jogi diskurzusból ránk maradt kategória, bár természetesen elképzelhető a jelentésével való azonosulás, alapvetően nem politikai értelemben vett identitáskategória, mivel itt azt, hogy ki fog a homoszexuálisok csoportjába tartozni, elsősorban nem az egyén jelöli meg, hanem egy intézményes megalapozottságú szexualitás-rendszertan: akire igaz ez és ez, az beletartozik a csoportba, akire nem igaz, nem tartozik bele – nincs egyéni választás. A homoszexuálisok legjobb esetben is megtűrést kaphatnak, a melegek ezzel szemben jogokat. Így a homoszexualitás és a melegség nem említhetőek azonos síkon, mivel a „homoszexuális” jelöltje egy, az őt elnyomó rendszer áldozata, míg a „meleg” jelöltje egy politikai-kulturális aktivista, ha nem is mindig az aktivizmus klasszikus értelmében.

A filmben – amely ebből a szempontból megint csak nem egyedülálló példa – azonban a melegség és homoszexualitás határát sűrű homály fedi. Bár betekintést nyerünk egy kissé megkérdőjelezhetően fölvázolt meleg kultúrába – amely kultúrának egyik központi eleme láthatóan a fogyasztás, pontosabban bizonyos „melegjavak” fogyasztása –, mégiscsak ott van a homoszexualitás árnya. Igaz, hogy ha mélyebben elemezzük a film ebből a szempontból legproblémásabb elemét, akkor föl kell ismernünk például, hogy a főhős szexuális tárgyi preferenciáiban bekövetkező pálfordulás tulajdonképpen nem egy fejsérülés következménye, hanem a sors maga. Erre a film vége felé jövünk rá, egészen addig viszont főszerepet kap az a nyugtalanító gondolat, hogy az alkotó azt implikálja, a „melegség gyógyítható”, vagyis hogy a melegség betegség, legalábbis deviancia – azaz homoszexualitás. Ugyanezt a gondolati szálat erősíti meg az egyik, egyébként kissé érthetetlen jelentőségű epizódban az orvosi szakzsargon használata a „homoszexualitás” kapcsán: nevezetten, amikor egy orvos beszél arról a rádióban, hogy az XQ28 gén hajlamosítja a férfiakat a homoszexualitásra, de nem kell félni, mert ez nem átörökíthető. Tehát még ha végül igazolást is kap az, hogy a heteroszexuálistól való eltérés nem betegség, túl nagy teret enged a film ennek a fajta olvasatnak is. Ez megkérdőjelezhetetlenül hiba.

Összességében nézve azonban nem gondolom, hogy rosszat tenne a témának, hogy ez a film létrejött. A meleg karakterek teljesen szerethetőek, a homofób karakterek pedig vagy megváltoznak, miután képesek félretolni a címkét és emberként tekinteni a „buzikra”, vagy visszataszítóan agresszívak, és azok is maradnak. Tény, hogy az írásomban fölvetett problémákról szinte semmit nem tudunk meg a moziból, de elképzelhető, hogy pont ez a film nyit meg egy kaput, amely kivezethet a mostani domináns diskurzusok világából.