Patthelyzet

Társadalom  |  2010. november 15.
Nyomtatás  |  Cikk küldése  |  Olvasói levél  |    |  

Heves kritikát váltott ki jobb- és baloldalon az Alkotmánybíróság korlátozása. A kormánykoalíció azonban nem állt el tervétől, és a héten várhatóan megszavazza az alkotmánymódosítást. Mit lehet ilyenkor tenni?

Egyetlen demokrácia sem tartható fenn pusztán jogi úton, hiszen előfordulhatnak olyan esetek, amikor maguk a jogszabályok válnak hiteltelenné. Ezekben az esetekben fontos a legalitás kritikája morális elvek alapján, szélsőséges esetben akár polgári engedetlenség formájában is.

A jogszabályok ideális esetben a közösség minden tagjára érvényes morális szabályokat fejezik ki intézményes formában, ezért azok morális kritikája sajátos nehézségeket rejt magában. Aki erre vállalkozik, annak arról kell meggyőznie polgártársait, hogy a jogszabályok elvesztették kapcsolatukat az általánosítható morális elvekkel, például az univerzális emberi jogokkal, a demokratikus közakaratképzés kereteivel.

Jog és morál közti vitában a jognak sokkal erősebb pozíciói vannak, amennyiben a hozzá kapcsolódó intézményrendszer teljes súlyára (így erőszakmonopóliumára) támaszkodhat. Ezért ahhoz, hogy a kritika sikeres lehessen, olyan átütő erejű morális felháborodásra van szükség, amely sokak egybehangzó, személyesen átélt igazságtalanságélményén alapul. Ilyen tapasztalatok szolgáltak alapjául az olyan különböző társadalmi mozgalmaknak, mint az afroamerikaiak polgárjogi mozgalma vagy a 68-as diáklázadások.

A jogszerűen létrehozott, ám morális szempontból aggályos törvények kritikájából akarva-akaratlanul a jogszabályok ideiglenes felfüggesztése melletti állásfoglalás, végső esetben akár polgári engedetlenség is következhet – ez viszont destabilizálhatja a demokráciát. Ezért a jogszabályok legitimitását gyengítő nyilvános kritika különös körültekintést igényel, felelős állampolgár csak a legvégső esetben fordul ehhez az eszközhöz.

A kormánytöbbség törekvései a jogállami keretek gyengítésére irányulnak. Az Alkotmánybíróság jogkörét korlátozó lépések a jogszabályok hitelvesztését eredményezik, és ennek megfelelően morális kritikát vonnak maguk után. Ezzel együtt kevéssé mondható el róluk, hogy a társadalom széles körű morális felháborodása kísérné őket. Persze ez nem meglepő, hiszen az Alkotmánybíróság jelentőségéről kevesen rendelkeznek közvetlen tapasztalattal, így a változásokat is kevesen érzékelik.

Ebben a helyzetben a tömeges felháborodásnak csekély az esélye. Amellett, hogy az ember ölbe tett kézzel vár, amíg az alkotmányos elvek sérelme hétköznapi tapasztalatokban is érvényesülő igazságtalanságok formáját ölti, egyedüli megoldásként a figyelemfelkeltés marad. Ilyen akciót több csoport is szervezett az elmúlt hetekben. A kérdés: mennyire érték el céljukat?

A jogi keretek morális kritikájához jelen helyzetben nem elégséges pusztán az érvelés helyessége. A meggyőzésnek a felháborodás élményét kell közvetítenie a polgárok számára. Ehhez egyfelől morális szempontból hiteles szószólók kellenek. A közjogi kérdések hiteles nyilvánosságbeli képviselete azonban sajátos csapdahelyzeteket rejt. A pártoknak megvan a kellő erőforrásuk az ilyen ügyek képviseletéhez, ugyanakkor lépéseik hitelességét gyengíti, hogy a pártérdek és a közérdek óhatatlanul összemosódik lépéseikben. A civil aktorok esetében többnyire fordított a helyzet: hitelességüket nem csökkenti eleve a politikai mezőbe való beágyazottság, ugyanakkor nehezebben tudják a szükséges erőforrásokat mozgósítani.

A közjogi problémákra vonatkozó figyelemfelhívás másik nehézsége, hogy olyan kreatív, figyelemfelkeltő kommunikációt igényel, amely azokat a csoportokat is képes megszólítani, amelynek tagjai egyáltalán nem vagy kizárólag valamelyik politikai oldalhoz köthető forrásból tájékozódnak a közéleti kérdésekről. Ezért a politikai kommunikáció hagyományos csatornáitól eltérő fórumokat is igénybe kell venni.

A múlt héten szervezett két tüntetés – különböző okokból, de egyaránt – kudarcot vallott. A Magyar Demokratikus Charta megmozdulása a hitelesség paradoxonját oly módon próbálta megoldani, hogy civil kezdeményezésként igyekezett fellépni. Ez a kísérlet azonban kifejezetten kontraproduktívnak tekinthető amiatt, hogy Gyurcsány Ferencet kevesen tekintik pártpolitikailag független személynek, és talán még kevesebben alkotmányossági kérdésekben hiteles szószólónak.

Az LMP tüntetésével kapcsolatban egyfelől az a probléma merül fel, hogy már nem civilszervezet, hanem – hajdan civil értékek alapján megszerveződött – párt. Így esetében nehéz megszabadulni az érzéstől, hogy elköteleződésüknek legalább olyan fontos motivációja a politikai tőkefelhalmozás, mint az alkotmányosság védelme. Ennek ellenére hitelességük alighanem így is magasabb volt a Chartáénál, különösen a vegyes előadói körnek köszönhetően. Tüntetésükkel azonban másfajta probléma akadt: maga a rendezvény túlságosan vérszegény volt ahhoz, hogy felkeltse a téma iránt nem eleve érdeklődők figyelmét.

Így a kérdés továbbra is nyitott: ki tudná hitelesen képviselni a közjogi álláspontot a nyilvánosságban, és miként? Erre a szerepre mindenekelőtt egy pártközi összefogás lenne alkalmas. Ennek azonban jelen politikai helyzetben csekély a realitása: az LMP – érthető okokból – nem hajlandó együttműködni az előző ciklusban csekély demokratikus elkötelezettséget tanúsító MSZP-vel, a Jobbiktól pedig aligha várhatunk el bármit.

Ilyenformán, úgy tűnik, hogy a feladatra alkalmas politikai aktort jelenleg nem nevesíthetünk, azonban felvázolhatjuk egy ilyen aktor sajátosságait. Ebben a patthelyzetben kiútként egy olyan, közösségekből szerveződő hálózat kínálkozik, amely egyrészt beláthatóan pártsemleges (akár azáltal, hogy több pártot foglal magában, akár azáltal, hogy nem törekszik pártalakításra), másrészt technikailag is képes magát megszervezni.

Az interneten az utóbbi években egyre több olyan, közéleti kérdésekkel foglalkozó elemzőközösség bukkant fel, amelyek együttesen jó eséllyel meg tudnak felelni ezeknek a kritériumoknak. E közösségek többnyire különböző világnézeti talajon állnak, ugyanakkor közös bennük, hogy egyaránt élvezik a nyilvánosságnak azt a – mind materiális, mind eszmei értelemben – szabad formáját, amit egyedül az internetes kommunikáció tesz lehetővé. E csoportok közössége – éppen világnézeti sokszínűsége okán – hiteles lehet különböző pártpreferenciájú személyek számára, és igaz rá, hogy aligha szerveződne politikai párttá. Ugyanakkor a nyilvánosságbeli cselekvésben megtapasztalt szabadság jó eséllyel megalapozza a közös demokratikus minimum iránti elköteleződést. (Természetesen kivételek itt is akadnak, hiszen a szólásszabadság ellenségei is élvezik az internetes szólásszabadság előnyeit.) Továbbá technikai akadályok sem korlátozzák az együttesen fellépő internetes közösségeket, így viszonylag gyorsan tudják megszólítani a polgárok széles körét. A lehetőség adott, hogy megragadjuk-e, rajtunk áll.