PTJG

Társadalom

2013. szeptember 19.
A macsó nő akarata ellenére egy olyan magatartási mintát erősít meg, amely ahelyett, hogy fölszabadítaná mind a férfi, mind a nő szexualitását, stabilizálja a működő rendszer negatív elemeit.
2013. szeptember 16.
Konrád György szerint az európai iszlám a helyi törvények feletti kontrollra törekszik, de a világhírű író nem vesz róla tudomást, hogy a nyugati liberális demokráciákban élő moszlimok többsége valójában nem vágyik az adott állam iszlamizálására, csupán részesülni akar az egyenlő állampolgárság előnyeiből, mint más vallások hívői, vagy éppen az ateisták.
2013. szeptember 6.
A pártpolitika oktatás felett gyakorolt kontrollja minden korábbinál nagyobb, aminek következtében a demokratikus nevelés lehetőségei minden korábbinál jobban beszűkülnek.
2013. szeptember 2.
Cikksorozatunk harmadik befejező részében olyan zenei irányzatokkal foglalkozunk, amelyek fogadtatását ugyan egyértelműen etnikai kötődésük határozza meg, azok hagyományos értelemben mégsem számítanak „cigányzenének”.
2013. August 30.
Folytatódik cikksorozatunk, amely a cigányság, a zeneiség és az identitás viszonyának változásait követi nyomon. A második részben megnézzük, milyen zenei irányzatok alakultak ki az ún. autentikus roma népzenéből, és ezek milyen új cigány pozíciókat jeleníthetnek meg.
2013. August 22.
Háromrészes cikksorozatunk a cigányság, a zeneiség és az identitás viszonyának változásait követi nyomon egy Borsod megyei falu cigánytelepének zenei ízlésvilágán keresztül.
2013. August 16.
A Paksi Atomerőmű bővítésének egyoldalú propagandája és a jogi szabályozás „korszerűsítése” nem hagy kétséget afelől, hogy hasonló mechanizmusok működnek, mint az első blokkok építése idején.
2013. August 13.
Az idei bálványosi szabadegyetem különlegességét az adta, hogy Orbán Viktor először mondhatott kampánybeszédet leendő szavazóinak egy másik állam területén.
2013. August 9.
Az ózdi közkutak elzárása nem gazdasági vagy jogi kérdés, hanem kegyetlenség, s mint ilyen, újabb mérföldkő napjaink szolidaritási válságában.
2013. július 11.
A biztonság vs. magánszféra konfliktusáról és a helyes egyensúly kialakításáról értelmes vita csak akkor kezdődhet, ha az állam nemzetbiztonsági szempontokat szem előtt tartva ugyan, de lényegesen többet mutatva a lapjaiból igazolja cselekvéseit.
2013. július 9.
Úgy tűnik a nyár kezdetével nemcsak a színházi évad zárul le, hanem egy teljes színházi terület is lelakatolásra kerül. Sőt, annál sokkal több.
2013. június 30.
Nem vagyok büszke arra, ami most Törökországban folyik. Ezelőtt cselekvésképtelennek éreztem magam az országomban, de ma már látom, hogy van értelme a közös fellépésnek, a tiltakozásnak. Beszélgetés Defne Erdur performance-művésszel.
2013. június 26.
A Nemzetiszocialista Illegalitás perének előkészületei rámutattak arra, hogy gyakran még a legjobban szervezett európai bíróságok sem képesek megfelelni az átalakulóban lévő demokratikus nyilvánosság elvárásainak.
2013. június 6.
A multikulturalizmus korántsem a kulturális szokások és tradíciók felmagasztalásáról szól, hanem az elnyomó hierarchiák megszüntetéséről, az egyenlő állampolgári státuszon alapuló politikai közösség megteremtéséről.
2013. június 4.
Az aszimmetria, mely egyrészről a munkanélküli lét menetrendszerű morális elítélése, másrészről a bármiféle munka morális felmagasztalása között feszül, ebben a formában nem tartható, a viszonyt ugyanis meg kell fordítani. Égető szükség van arra, hogy a munkában ne csak a gyarapodás lehetőségét lássuk, hanem a cselekvés morális dimenzióit is észrevegyük.
2013. május 28.
A bevándorlók integrációjának nehézségeit a bajkeverők őrizetbe vétele nem fogja megoldani. Kérdés, képes lesz-e a demokratikus politika felvállalni a társadalmi problémákat kezelni tudó hosszú távú gondolkodást.
2013. április 24.
A rezsicsökkentéssel messze nem gazdasági irracionalitása a legnagyobb probléma. Egy megtört társadalomnak engesztelésül odavetett koncként magát a méltóságot veszélyezteti.
2013. április 15.
Mit jelent az egyetemi közéletben a demokrácia fogalma, s mennyiben járult hozzá ehhez a Hallgatói Hálózat megjelenése? Mit jelenthet, mit adhat a demokrácia fogalmának a közvetlen és állandó vitafórum intézménye? Kombinálható-e a képviseleti elv a közvetlen demokrácia működésmódjával?
2013. április 12.
Az európai uniós válságkezelés problémái felvetik azt a kérdést, lehetséges-e olyan, nemzeteken átnyúló politikai döntéshozatal, amely összhangba hozható a politikai autonómiáját követő polgár eszményével. A kérdés megválaszolásához segítséget nyújthatnak Jürgen Habermas újabb előadásai és írásai – amelyeket érdemes kritikusan követnünk.
2013. április 10.
A negyedik módosítással az Országgyűlés az Alaptörvénybe emelte az Alkotmánybíróság által megsemmisített családfogalmat is. De miért problémás a kereszténydemokraták által megalkotott definíció, és miért gondoljuk, hogy ezzel Magyarország éveket, ha nem egy egész évtizedet, ugrott vissza az európai jogfejlődésben?

Weboldalunkon cookie-kat használunk.

A kattintson a További információk gombra.