Ki fél Strasbourgtól?

Jog  |  2012. április 18.
Nyomtatás  |  Cikk küldése  |  Olvasói levél  |    |  

Az európai politikai és gazdasági intézményekbe vetett hitet felőrlő adósságválság közepette azt várnánk, hogy a politikai vezetők mindent megtesznek az egységet szimbolizáló intézmények megerősítéséért. Ehelyett azonban hagyják, hogy a második világháborút követő európai integráció egyik ékkövének tartott Emberi Jogok Európai Bírósága veszélybe kerüljön.

Míg a Brüsszel központú Európai Unió folyamatosan a demokratikus deficit okozta nehézségekkel küzd, a strasbourgi bíróság, ha valamit, inkább bizalmat ébreszt a közvéleményben. 2011-ben több mint hatvanezer ember kereste igazát Strasbourgban, jóval több, mint amennyi érdemi döntést remélhetett a bíróságtól. (Összehasonlításképpen, az Egyesült Államok legfelsőbb bíróságához hozzávetőleg tízezer kérelem érkezik évente.)

A strasbourgi ügyteher csökkentése érdekében néhány tagállam most olyan változtatást javasol, amely (talán szándékolatlanul) a bíróság gyengülését eredményezné. Azoknak, akik szenvedélyesen hisznek a bíróság eddigi vívmányaiban, meg kell szólalniuk, hogy a megfontolatlan reform híveit rábírják álláspontjuk megváltoztatására. Az Európa Tanács több mint nyolcszázmillió lakosú 47 tagállamának nagyobb mértékű felelősséget kell vállalnia annak érdekében, hogy a meglévő intézményi struktúra működni tudjon.

A működését a holokauszt borzalmait követően megkezdő strasbourgi bíróság azt jelképezi, hogy Európa elkötelezett a jogállamiság, az emberi élethez való jog, az emberséges bánásmód, a szólásszabadság és a védelem joga mellett. A bíróság például kimondta, hogy a hetvenes években a britek által Észak-Írországban alkalmazott hírhedt kihallgatási technikák az egyezmény embertelen és megalázó bánásmódot tiltó szabályába ütköznek. Nemrégiben pedig a bíróság a roma gyerekek iskolai elkülönítése miatt marasztalta el Csehországot.

A strasbourgi ítéleteknek (többnyire minőségüknek köszönhetően) nagy hatásuk van Európán túl is. Amikor a strasbourgi bíróság ítéletet hoz, a világ bírái és jogászai figyelnek. Még az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága is hivatkozott a strasbourgi esetjogra, amikor 2003-ban alkotmánysértőnek minősítette Texas állam „szodómiát” büntető szabályozását.

Mégis, a strasbourgi bíróság jövőjét komoly veszély fenyegeti. Több európai ország számára a strasbourgi bíróság az egyedüli pártatlanul ítélkező fórum, amely a tirannikus kormányzat szabadságkorlátozásával szemben ellensúlyt jelent. Nem csoda hát, hogy a bíróságot elöntötték a panaszok, amelyek több mint hatvan százaléka Oroszországból, Törökországból, Olaszországból, Romániából és Ukrajnából érkezik.

Néhányan úgy érvelnek, hogy a panaszáradatra a bírósági hatáskörök csökkentése a jó válasz. Ez a megközelítés nem tűnik túl bölcsnek.

David Cameron brit kormányfő például azt fejtegette az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének, hogy a tagállami döntéseket „tiszteletben kell tartani”, magyarán, azok szűkebb körű bírói felülvizsgálata indokolt. Ehhez hasonlóan szólaltak meg magas rangú állami tisztségviselők, akik oly módon korlátoznák a nemzetközi bíróság felülvizsgálati jogát, hogy a strasbourgi döntéshozóknak alá kellene vetniük magukat a tagállami bíróságoknak, amennyiben azok teljes mértékben a strasbourgi esetjog figyelembevételével hozták meg ítéletüket.

Nagy felháborodást váltott ki az Egyesült Királyságban a strasbourgi bíróságnak az a 2005-ös döntése, amely a választójog aránytalan korlátozásának minősítette a büntetés-végrehajtási intézetekben lévő elítéltek szavazati jogának általános és automatikus megvonását. Aztán ez év elején egy másik ítélet is haragot váltott ki a Cameron-kormányzat embereiből. A strasbourgi bíróság nem engedte kitoloncolni a terrorcselekményekkel vádolt Abu Katada jordán radikális mohamedán papot, mert úgy ítélte meg, fennáll a veszély, hogy Jordániában kínzás útján szerzett bizonyítékok alapján járnak el vele szemben.

Az ilyen típusú ügyek azonban a javasolt hatáskörszűkítést követően is Strasbourgba kerülhetnek, hiszen olyan kérdéseket vetnek fel, amelyek az egyezmény értelmezését igénylik. Továbbá nincs arra bizonyíték, hogy az új szabályok révén a bírósági ügyteher jelentősen csökkenne. A javaslatnak ugyanakkor az a veszélyes üzenete, hogy egyes kormányzatok megmenekülhetnek az egyébként mindenkire irányadó emberi jogi sztenderdek teljesítése alól.

A strasbourgi ügyteher mindenekelőtt úgy csökkenthető, ha a tagállamok kormányai – kényszerűségből vagy akár sértettségből – a mostaninál többet tesznek a jogállami követelmények teljesítéséért. Az elmarasztaló és a tagállamokat kártérítés fizetésére kötelező strasbourgi döntések ennek a leghatékonyabb ösztönzői. Ezek az ítéletek ugyanis jobban előmozdítják a jogállami követelmények érvényesülését, mint azok az eurómilliók, amelyeket az arra rászoruló országokban évente technikai segítségre és tréningre költenek.

Emellett érdemes volna egy kis időt adni és forrást juttatni a 2010-ben bevezetett reformokhoz, hogy azok működni tudjanak. Mindenki egyetért ugyanis abban, hogy a strasbourgi bíróságnak az utóbbi időben valamennyit sikerült ledolgoznia a felhalmozódott ügyhátralékból.

Persze többet is lehet tenni ez ügyben. A bíróság növelhetné a vezető ítéleten alapuló ún. pilot judgment eljárások számát a rendszerszerű problémák esetén, specifikusabb jogorvoslati eszközöket írhatna elő, és megnehezíthetné a monetáris juttatásokhoz való hozzájutást azokban az esetekben, amikor a sorozatos egyezménysértés a korábbi strasbourgi döntésekkel való szembeszegülés egyértelmű jele. Az Európa Tanács bírói döntések végrehajtását felügyelő Miniszteri Bizottsága szükség esetén nyilvános szankciót írhatna elő. Emellett a tagállamok is sokkal komolyabban vehetnék azt a kötelességüket, hogy országon belül orvosolják az emberi jogi jogsértéseket, és elkerüljék a strasbourgi eljárást.

Nyilvánvaló, hogy egyetlen bíróság sem tévedhetetlen, és az is, hogy nem képes minden peres fél kedvére való döntést hozni. Sokszor demokratikus kormányok is nagy hibát vétenek. Néhány politikai vezetőt azonban túlságosan lefoglal egy-egy strasbourgi döntéssel való egyet nem értése ahhoz, hogy lássa azt a nagyobb érdeket, amely ahhoz fűződik, hogy egy széles körben elfogadott európai intézmény megmaradhasson.

A következő két hónap döntő fontosságú lesz. Az Egyesült Királyság, amely jelenleg a Európa Tanács rotációs alapon működő elnökségét ellátja, bejelentette, hogy április második felében a bírósági reformról szóló miniszteri nyilatkozat elfogadását tervezi. Bár a javaslattervezet eljutott a tagállami fővárosokba, nem világos, milyen szerepük lehet a civil szervezeteknek. Pedig döntő fontosságú, hogy ebben a vitában érdemben hallathassák a hangjukat az európai polgárok, akiknek a leginkább érdekük a strasbourgi bíróság fennmaradása.

A strasbourgi bírák évente több mint ezer, rendszerint nagy jelentőségű döntést hoznak, és teszik ezt a költségvetési megszorítások idején az Európai Unió publikációs kiadásának kevesebb mint feléből. A bíróság létrejöttét követő fél évszázad elteltével megállapíthatjuk, hogy az intézmény felbecsülhetetlen értékű közkinccsé vált, nemcsak az európaiak számára, hanem a világ emberi jogaiban sértett bármely polgára számára. Az elkövetkező napokban az európai kormányok e közjószág megőrzése iránti elkötelezettsége mérettetik meg.

(Fordította Tóth Gábor Attila)