Az eddigi szabály szerint, ha valakit megtámadtak, a támadás elhárításához szükséges mértékig visszavághatott. Ha az életére törtek, védekezésképpen okozhatott halálos sérülést, ha viszont labdával akarták megdobni, megelőzésképpen nem dobhatta fejbe a kezében lévő baltával. Ugyanígy, ha egy járókelő azt látta, hogy erőszakoskodnak egy gyerekkel, akkor a támadónak ő is okozhatott sérülést a gyermek védelmében. A fegyveres rablót pedig eddig is ártalmatlanná lehetett tenni akár sérülés okozásával is.

A társadalmi vitára bocsátott büntetőkódex egyik legtöbbet idézett újítása, hogy a jogos védelem körében megdönthetetlen vélelmet állít fel: aki éjjel, fegyveresen vagy csoportosan jogtalanul behatol egy lakásba, azt úgy kell tekinteni, mintha valakinek az életére törne, következésképpen a támadó megölése nem lépi át a védekezéshez szükséges mértéket.

A vélelmeket a jog eddig is ismerte. Általában akkor alkalmaznak ilyen szabályt, ha a jogalkotó egy valószínű dolgot biztosnak tekint és ezzel mentesíti a bizonyítási kötelezettség alól azt, aki erre hivatkozik. A vélelmek egy része megdönthető, azaz lehet bizonyítani az ellenkezőjét (ilyen például az a törvényi vélelem, mely szerint a gyermek apjának azt kell tekinteni, aki a fogantatás és a szülés közötti időszakban az anya férje volt), másik része megdönthetetlen vélelem, azaz kizárt az ellenkező bizonyítás (például az, hogy a 12 év alatti gyermeket büntetőjogilag védekezésre képtelennek kell tekinteni, így a gyermekkel való közösülés minden esetben erőszakosnak minősül).

Egy éjjel elkövetett magánlaksértés a legritkább esetben jár a lakók megölésével, így az új törvény által létrehozott vélelem statisztikailag távolabb áll a valószínűségtől, mint a fikciótól. Ráadásul a törvény még azt sem követeli meg, hogy a betörőt az ott lakók ártalmatlanítsák. Adott esetben tehát nem lenne büntethető az a járókelő sem, aki az utcán látja, amint valaki feltör egy zárat és ezért hátulról agyonüti egy lapáttal. Sőt, a törvény akkor is élet elleni támadásnak tekinti a jogtalan behatolást, ha nincs a lakásban senki, azaz élet kioltására semmi esély. Hovatovább így megölhető az a hajléktalan is, aki egy évek óta üres lakást este tíz után foglal el. Vajon ez a „védelem” is jogos?

Lehet, hogy az új szabály alkalmas a besurranó tolvajlások, rablások visszaszorítására, de az is lehet, hogy a betörők ezentúl gondolkodás nélkül lőni is fognak, esélyt sem hagyva védekezésre. A törvényhozó üzenete azonban mindenképpen veszélyes: rájöttek talán, hogy a büntetési tételek emelése nem tartja vissza az elkövetőket, de ahelyett, hogy a bűnüldöző hatóságok lépnének fel hatékonyabban a bűncselekmények visszaszorítása érdekében, a társadalom tagjaitól várják a megelőzést és a megtorlást. Ezzel egyszersmind azt mondja ki a jogalkotó, hogy a rendőrség és a bíróság alkalmatlan arra, hogy visszatartsa a bűnözőket az ilyen típusú bűncselekmények elkövetésétől. A sértettek vagy szemtanúk által szolgáltatott igazság azonban általában távol áll az arányos, személyre szabott, megfelelően súlyos büntetés kiszabásától.

És akkor még szó sem esett arról, hogy a vagyon elleni bűncselekmények büntetőjogi kezelésének eszköztára ugyan tovább szélesedett, de közben a gazdasági és szociális jogalkotás nem segíti elő a megélhetési bűnözés visszaszorítását.