Gyermekáldozat

Ha lehet hinni a híradásoknak, Szíriában már gyerekeket is ölnek, mert lázadóknak vélik őket. A felmérések szerint csak az 1945-től napjainkig tartó időszakban 23 millió gyermek halt meg a különböző háborúk következtében. Sajnos a sort hosszan lehetne sorolni, egyes afrikai országokban gyermekeket képeznek ki katonáknak, de nem kímélték őket például a Pol Pot alatti Kambodzsában vagy a közép- és dél-amerikai drogháborúkban sem.

A gyermekek ilyenfajta felhasználásának célja a morális mérlegelés teljes eltüntetése, a természetes ösztönök megsemmisítése. A fellépés a megfélemlítésre épül, amelynek ugyanakkor egy inverz félelem az alapja: az attól való rettegés, hogy már egy gyermek is veszélyt jelent a hatalomra.

Id. Pieter Bruegel: Betlehemi gyermekgyilkosság, részlet, 1566, Kunsthistorisches Museum, Bécs

A művészetben klasszikus példája ennek a Betlehemi gyermekgyilkosság története. A témát számos esetben aktualizálták, az akkori jelenkor egyes eseményeire reflektálva azokkal. Egy, a Raffaello és Marcantonio Raimondi kollaborációjából született grafika az 1500 körüli Róma zavaros politikai korszakában készült, id. Pieter Bruegel a spanyolok flandriai kegyetlenkedéseinek idejében festette képét. A két kép stílusa különböző, az egyik egy klasszikus grandeur, a másik egy hétköznapi zsánerkép, mégis több a hasonlóság bennük, mint a különbözőség.

Lehet-e szentimentalizmus nélkül beszélni erről a témáról, és egyáltalán kell-e? Hogyan kerüljük el, hogy ne giccsbe hajlóan vagy túlzottan manipulatívan használjuk fel a gyermekek képeit? Vagy igazából mégiscsak egy pozitív értelemben vett manipuláció a cél, hiszen így tudunk minél nagyobb hatást, rá- és befolyást kiváltani? A szír hadsereg élő transzparensként, védőpajzsként használja a gyerekeket, míg a tüntetők a sérült és halott emberkékről vizuális transzparenseket készítenek, így keltve fel a morális érzéseket. Úgy látszik, az ösztönök még a legnehezebb szituációkban is működnek. A háborúk és az atrocitások három velejárója: vér, veríték és könnyek.

Jacques-Louis David: Barra halála, 1794, Musée Calvet, Avignon

Végül is a szentimentalizmus eredetileg a felvilágosodás egyik irányzata volt, és amellett, hogy valóban erőteljesen az érzelmekre épített – valljuk be, mai szemmel tényleg nehezen lehet férfias határozottsággal azonosulni vele –, mégis számos elemében új és pozitív szándék állt mögötte. Éppen a XVIII. század végén változott meg a család és azon belül is a gyermekek iránti szemléletmód – erről számos egyéni és csoportos portré tanúskodik. Jacques-Louis David is a romantika érzületével és a forradalom hevületével festette meg Joseph Barrát. A 13 éves forradalmár fiút királypárti katonák ölték meg a nyílt utcán, miközben két lovat vezetett. A véres tettre nem volt indíték, egyszerű kegyetlen brutalitás volt. A fiúból gyorsan posztumusz hős lett, még néhány másik közszereplővel együtt – egyik legismertebb talán a szintén David által megfestett Marat volt, a képet külön a Louvre belső udvarán állították ki, ezzel is kiemelve aktuális fontosságát.
Egyébként az erőteljes hatáskiváltás máskor is jellemző volt Davidra. A festő számos esetben tudatosan tervezett azzal, hogy újonnan készült képeit egy-egy kiállításon tényleg nagyszámú, várakozásokkal teli ember fogja megnézni – még olyan is megtörtént, hogy direkt elkésett egy kép befejezésével a kiállítás megnyitásakor, csak hogy felcsigázza az érdeklődést. Hatásvadászat, egyéni ego vagy célzott figyelemfelkeltés?

A véres képeket még sokkolóbbnak érezzük, ha gyerekeket ábrázolnak? Jobban felkelti a természetes ösztönünket, vagy csak a hiúsági szégyenérzetünkre hat? A kegyetlenség visszaadása vagy a gyermeki lélek iránti tapintat a fontosabb? Inkább mindkettő.

Barbara Davidson: Fotósorozat, 2010

Miracle Smith segít tolószékhez kötött anyjának. A kislány közvetlenül nem sérült meg, mikor a vele várandós anyját egy utcai lövöldözés során megsebesítették, de a gyógyszereknek maradandó hatásuk volt.

Hatalomvágy, erőfitogtatás, megtorlás a jellemzőjük az utcai gangeknek, a hétköznapi hadviselésnek. A 2011-es Pulitzer-díjas Barbara Davidson fotósorozatában (itt és itt) nincs felesleges hatásvadászat, maguk a brutális cselekmények az utóhatásban tükröződnek. Minden kép egy külön történet, főszereplői utcai atrocitásokban ártatlanul megsérült vagy meghalt gyermekek és azok családjai, ismerősei. A tömör és koncentrált képek többek egyszerű dokumentatív jellegű fotózsurnalizmusnál, amellett hogy tudatosan megkomponáltak, gyakorlatilag mentesek az eltúlzott effektektől, a néző ösztönein keresztül hatnak, így keltik fel az együttérzést.

Katonásdit nem így kellene játszani.


Source URL: https://szuveren.hu/tarsadalom/gyermekaldozat

List of links present in page