Előd: – Felháborítónak tartom, ami itt zajlik! A házasság intézménye időtlen idők óta egy férfi és egy nő egységéről szól. Ez a napnál is világosabb! Ami itt zajlik, az olyan, mintha a gravitációt kérdőjeleznék meg. Maga mit gondol?

Ronald: – Én nem így látom. Azt mondja, „időtlen idők óta”, tehát maga szerint a házasság történeti definíciója perdöntő. Ha ez igaz, akkor olyan vonásokat is a házasság részének kellene tekintenie, amelyekkel kétlem, hogy bárki jó szívvel egyetértene. A történelem nagy részében a házasság együtt járt a férfi felesége feletti majdnem teljhatalmával. Nem kell az ókori Rómáig visszamenni. Franciaországban a 60-as évek végéig a feleségnek ki kellett kérnie a férje engedélyét ahhoz, hogy külön bankszámlát nyithasson. Míg az Egyesült Királyságban egy pár évvel ezelőttig ha egy nő a férjét jelentette fel szexuális zaklatás miatt, akkor a bíróságok azzal a vélelemmel éltek, hogy az aktus konszenzuális volt, és az esetek többségében a bántalmazott feleségi státusza miatt nem tudta igazát bebizonyítani. És akkor a válás intézményének történelmi egyoldalúságát most ne is…

Előd: – …jó-jó, értem. De azért azt csak nem gondolja, hogy a házasság definíciójába, érti, a fogalmába, beletartozik az, hogy a melegek is házasodhatnak?! Értse meg, nekem semmi bajom a melegekkel! Egyszerűen a házasság nem erről szól. Slussz-passz.

Ronald: – A kőbe vésett fogalmakkal az a baj, hogy több kérdést vetnek fel, mint amennyit megválaszolnak. Azt a kérdést mindig fel kell tennünk, hogy miért is fogadjunk el egy fogalmat igaznak. Szerintem a házasság egy társadalmi intézmény, amit a legjobb tudásunk szerint próbálunk meg alakítani folyamatosan változó (nyugati) kultúránkban. Előbb azt mondta, a házasság definíciója olyan, mint a gravitáció: vagyis adott, hogy mi az. Nos, ez biztos, hogy nem igaz. Gravitáció azelőtt is volt, hogy Newton leírta a jelenséget, mígnem házasság nem volt azelőtt, hogy az emberek el nem kezdtek róla beszélni. A házasság intézményét a társadalom teremti, nem a természet. És a társadalom is alakítja. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy nagy utat tettünk meg a férj teljes elnyomó hatalmától két egyenlő fél szerelmének elismeréséig. Társadalmi intézményeinket az egyenlőséghez és igazságossághoz mérjük. Senkinek sincs monopóliuma ezek definíciójára, a demokrácia arról szól, hogy egymást megpróbáljuk meggyőzni, miért jobb az én igazságom, mint a magáé. Nem elég azt mondani, hogy nem értünk egyet, slussz-passz, mert magára is meg rám is ugyanazok a szabályok lesznek a végén érvényesek.

Előd: – Akkor döntsön a többség! Vita se kell, csak tudjuk, mit támogat a nép...

Ronald: – A nép szava fontos, persze. Mostanság például az Egyesült Királyság és Franciaország parlamentjei fogják nagy valószínűséggel legalizálni a melegházasságot, és a mi országunkban, Amerikában is majdnem 60% támogatja azt. (Előd [mormolva]: – Én ettől még baromira nem támogatom.) De a többség nem perdöntő abban a kérdésben, hogy mi az igazságos. 1967-ben ebben az országban egyes tagállami jogszabályok tiltották egy fekete nő és egy fehér férfi házasságát mindamellett, hogy a mi amerikai társadalmunk többsége ezzel egyet is értett. Ám ez a bíróság kimondta, hogy ez az egyenlőség jogi normájával ellentétes, márpedig hazánkban ez az egyik alapja az igazságosságnak – hasonlóan a többi modern demokráciához Barcelonától Budapestig.

Előd: – Na álljunk meg, kikérem magamnak, én nem vagyok rasszista! A melegházasság engedélyezése nem egyenlő egy igazságtalan rasszista törvénnyel, amit a Legfelső Bíróság a Loving versus Virginia ügyben alkotmányellenesnek talált; ami, kérem szépen, itt van, az egy teljesen más, az egy definíciós, az egy gender kérdés!

Ronald: – Hogy azért nem házasodhat össze Joanna és Christinne, mert mindkettő nő? Ez nem így van. Azért nem házasodhatnak, mert homoszexuálisok. Csak homoszexuálisok akarnak azonos neműekkel házasodni! (Egy meleg férfi és egy meleg nő soha nem akar összeházasodni, az ő kapcsolatuk soha nem arról az összetartozásról fog szólni, mint a házasság.) És ez egy kulcskérdés. Már tisztáztuk: nem fogadható el érvnek ebben a vitában, hogy a házasság definíciója az, amit „ön mond, és pont”. Láttuk, a házasság eddig is változott (hasonló viták eredményeképp a történelem során). A kérdés, amit most a bíróság itt és minap az angol és a francia parlament amott vitatott, az az, hogy összeegyeztethető-e az igazsággal és egyenlőséggel, hogy nem engedjük házasodni az egymást szerető meleg párokat. Szerintem a legtöbb ellenző egyszerűen előítéletes, nem tartja egyenlőnek a homoszexuálisokat és a heteroszexuálisokat. Ugyanúgy, ahogy 1967-ban Amerika többsége se tartotta egyenlőnek a feketéket és a fehéreket. Márpedig pont az előítéletesség az, amivel szemben a nyugati liberális demokráciák hirdetik az egyenlőség eszményét. Mondhatnánk, az az ország, amely nem elkötelezett polgárai egyenlősége mellett, az nem tekinthető demokráciának.

Előd: – Most ezt hagyjuk, ez nekem még mindig rizsa. Valamihez kötni kell a fogalmakat, egyébként hol áll meg az egyenlőség? Ilyen erővel valaki akár a kutyájával is összeházasodhatna!

Ronald: – Ez egy igazán félresikerült példa! Két (bármilyen) ember kölcsönös szerelmét, egymás iránti érzését egy ember és egy állat kapcsolatához hasonlítani elfogadhatatlan, szerintem még maga szerint is. Az emberek nem állatok, ebben minden bizonnyal egyetértünk.

Előd: – Jó, ezt visszavonom. De mondja csak, ezek szerint maga azt gondolja, hogy ha hárman vagy négyen szeretnének házasodni, akkor az is oké lenne? Tudtommal vannak is olyan kultúrák, ahol ez a társadalmi szokás.

Ronald: – Ez már jobb kérdés, és nem is biztos, hogy tudom rá a választ. Egyet azonban tudok: a két eset nem ugyanaz, és a melegházasság kérdéséhez ezt pont elég tisztázni. A melegek kizárása a házasságból azt jelenti, azt üzeni, hogy őket a közösség nem tartja egyenlő tiszteletre méltónak, ezért a homoszexuálisok nem részesülhetnek abban az intézményben, amely a nyugati kultúrában két ember kapcsolatának szentesítésére jött létre. Ha a házasságot nem nyitjuk ki több mint két személy számára, az szerintem nem azt tolmácsolja, hogy ők nem egyenlő értékű tagjai a közösségnek. Amit ők kérnek, az nem a házasság társadalmi intézményének reformálásával, hanem megszüntetésével érne fel. A melegházasság a nyugati kultúrák szerint értelmezett házasságon belül van, a poligámia nem. Ráadásul hozzáteszem, hogy a szerény tudásom által ismert poligám házassági modellek alapvetően a nemek közti egyenlőtlenségen alapulnak, amit mi demokráciaként alapvetően tiltunk. Azt azonban nem zárom ki, hogy azokban az európai társadalmakban, ahol a muszlim lakosság komoly nagyságrendű, és releváns társadalmi igényként vetődik fel a többnejű házasság, ott ezt a kérdést fel kell tenni. De ez egy másik kérdés lesz.

Előd: – Hát ezzel azért nem értek egyet. Ha igaz, amit mond, akkor teljesen önkényes annak a vonalnak a meghúzása, hogy mi van a házasságon belül, és mi azon kívül!

Ronald: – Nem egészen. Érvelni kell, nem hasunkra ütve önkényesen deklarálni, hogy „a házasság intézménye ezt és ezt jelenti, és pont”. Én ezt próbáltam tenni eddig is. Szerintem történelmileg nem volt önkényes a pater familias teljhatalmát lebontani – vagy az ehhez hasonló modern kori jogkorlátozásokat – és két egyenlő fél kapcsolatává tenni a házasságot, ahogyan a bőrszínek szerinti házasság tilalmát sem volt önkényes megtiltani. A házasság ezen korlátozó intézményei mögött mindig valamilyen elfogadhatatlan érv állt: a nemek vagy a bőrszínek közötti különbség. És én amellett érvelek, hogy a melegházasság tiltása mögött egy ugyanilyen elfogadhatatlan előítélet van: a homoszexuálisokkal szembeni előítélet. A poligámia tiltása mögött legjobb tudásom szerint nincs ilyen érv. A többnejűség tiltásával az azt támogatók ebbéli kívánsága kétségtelenül nem teljesül, de nem azért, mert előítéletesek vagyunk velük szemben, hanem mert a nyugati világban két ember kapcsolatát tartjuk az emberi összetartozás alapjának.

Előd: – Hm… Bár egyet nem értünk továbbra sem, de ha ezek a felforgató, a hagyományokra magasról tevő bírák itt mégis úgy döntenek, hogy még a melegek is házasodhatnak, akkor legalább annyi pozitív hozadéka lesz, hogy a házasság intézménye egy kis támogatást kap. El is kell ez, sokan már lassan azt hiszik, hogy a szingli életforma vagy a házasságon kívüli lét is normális…

Ronald: – Örülök, hogy legalább ennek örül. Engem ez az érv korántsem győz meg. Egy szabad társadalomban az emberek dönthessenek szabadon arról, hogy milyen formációban élik le az életüket. Nem attól jobb vagy igazságosabb egy társadalom, mert több házasság van benne. Sokkal inkább attól, hogy a társadalom senki elől nem zárja el az egyenlő választás lehetőségét elfogadhatatlan előítéletek alapján.

(Csöngetés. A bíróság folytatja ülését.)