A hatályos izlandi alkotmány az 1944-es évszámot viseli, ezért minduntalan felmerül az alkotmány lecserélésének kérdése, különösen hogy annak megváltoztatása igen nehézkes. A módosítás elfogadását követően ugyanis a reykjavíki parlament azonnal feloszlik, a köztársaság elnöke választásokat ír ki, és a változás csak akkor léphet életbe, ha az újonnan megválasztott képviselők többsége is megszavazza azt.

Izlandot kíméletlenül érintette a 2008-as globális pénzügyi válság. Bankrendszere összeomlott, maga alá temetve az ország egész gazdaságát. A válságra adott számos politikai reakció közül az egyik legfontosabb a 2010-ben kezdődött alkotmányozás volt, amely a válságot követő politikai-morális megújulás jegyében indult. Az alkotmányozás célja elsősorban az volt, hogy az izlandi politikai közösség újragondolja azt a politikai, intézményi és jogi struktúrát, amely nem volt képes a gazdasági válság megfelelő kezelésére. A politikusokba s ezen keresztül a politikai intézményekbe vetett állampolgári bizalom jelentősen megrendült, s így felmerült az igény, hogy a polgárok az ország kormányzásában közvetlenebb módon vehessenek részt, valamint beleszólhassanak az izlandi természeti értékek feletti rendelkezés kérdéseibe.

A szuverén.hu korábban már megírta, hogy 2010-ben az izlandi parlament törvényt fogadott el az alkotmányozás menetéről. Ez lehetővé tette, hogy a választópolgárok széles köre véleményt nyilvánítson arról, mit kíván viszontlátni az izlandi alkotmányban. Ezek a javaslatok – sok viszontagság után – a huszonöt választott polgárból álló alkotmányozó tanács asztalára kerültek. A tanács konzultatív módon segítette a parlament munkáját, elkészített egy alkotmánytervezetet is, amelyet a 2012. októberben megrendezett véleménynyilvánító népszavazáson a szavazók több mint hatvan százaléka támogatott. A döntés azonban végső soron a parlamenti képviselők kezében maradt.

Az izlandi parlament alkotmányügyi bizottsága 2012 novemberében a Velence Bizottság véleményét kérte az alkotmánytervezetről. A 2013 márciusában elfogadott vélemény szerint a Velence Bizottság észlelte, hogy az izlandi kormányzó erők és az ellenzék között nincs érdemi párbeszéd, s hogy a politikai közösség megosztott az új alkotmány szükségességének a kérdésében. A vélemény a magyar alkotmányozással kapcsolatos velencei álláspont 19. pontját idézi: „A különböző politikai erők, a nem kormányzati szervezetek és állampolgári szerveződések, a tudományos szféra és a média bevonásával lefolytatott széles körű és érdemi vita fontos előfeltételeit képezik annak, hogy fenntartható, az egész társadalom számára elfogadható és a demokratikus elvárásoknak megfelelő szöveget fogadjanak el.” A vélemény leghangsúlyosabb része ez, amely megfogalmazza, hogy az alkotmányozásnak (eljárást és tartalmat is ideértve) a lehető legszélesebb konszenzuson kell alapulnia.

Feltehetően kapóra jött a képviselőknek a Velence Bizottság konszenzust hiányoló és az alkotmánytervezet egyes pontjait tartalmi szempontból kifogásoló véleménye. A közhatalmat gyakorló politikusok ugyanis, megfigyelők szerint tartottak az alkotmánytervezet egyes kulcselemeitől, így például a népszavazás széles körű alkalmazásától, a közérdekű információkhoz való hozzáférés tervezetben megfogalmazott erős garanciáitól. Nem mellékesen igyekeztek megőrizni a politikai pozíciójukkal korábban együtt járó, a bankoktól és a halásztársaságoktól kapott (nem feltétlenül jogszerű) előnyeiket.

A parlament végül is jegelte az alkotmánytervezetet, és április elején egy olyan szabályt fogadott el, amely szerint alkotmánymódosításhoz a jövőben a parlament kétharmadának és a választópolgárok 40 százalékának szavazata szükséges. Érdemes megjegyezni, hogy az április 27-én esedékes izlandi választásokat minden valószínűség szerint a mostani ellenzéki pártok, a Függetlenség Párt és a Progresszív Párt nyerheti meg a kormányzó szociáldemokratákkal szemben. Ahhoz pedig, hogy a választók 40 százaléka az alkotmánymódosítást népszavazáson támogathassa, rendkívül magas, legalább 80 százalékos választópolgári részvételre lesz szükség. Nem túl dicsőséges fordulat következett tehát be az izlandi alkotmányozási történetben, valószínűleg erre utalt a szociáldemokrata miniszterelnöknő is, amikor a módosítás elfogadásának napját 35 éves parlamenti munkája legszomorúbb napjának nevezte.

A történethez persze hozzátartozik, hogy az izlandi gazdaság viszonylag jól átvészelte a 2008-as pénzügyi krachot. Izland ugyanis azon gazdag északi országok egyike, ahol az elmúlt években a polgárok életszínvonala sem esett olyan mértékben, mint amelynek mi Magyarországon tanúi vagyunk. Ennek következtében mára elcsendesedtek azok a politikai mozgolódások, amelyeket a pénzügyi válság hívott életre. Lelassultak az Izland uniós tagsági kérelmével kapcsolatos európai tárgyalások, és megrekedt az alkotmányozás is.

Ennek ellenére az izlandi alkotmányozási történet nem tekinthető teljes kudarcnak. Írország például ezt a mintát követte, amikor részben választópolgárokból, részben parlamenti képviselőkből álló alkotmányozó gyűlést hozott létre. A gyűlés napirendjén pedig olyan fontos emberi jogi kérdések szerepelnek, mint a nők jogainak erősítése, közéleti, politikai részvételük ösztönzése, a melegházasság elismerése vagy például a blaszfémia büntetésének törlése az 1937-es alkotmányból.