Július 16-án jelent meg a fiatalkorúak szabálysértési őrizetének alkotmányosságáról hozott alkotmánybírósági határozat. Az ombudsman még 2012 tavaszán támadta meg a fiatalkorúak szabálysértés elkövetése miatti elzárását lehetővé tevő szabályokat, mert ellentétesnek találta az Alaptörvény XVI. cikkének (1) bekezdésével, amely szerint minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Álláspontja szerint egyrészt nem igazolható, hogy a törvényalkotó számára nem áll rendelkezésre a rövid időtartamú szabadságelvonás helyett olyan, enyhébb jogkorlátozással járó lehetőség, amellyel hatékonyan felléphet a fiatalkorúak által elkövetett jogsértésekkel szemben; másrészt az elzárás nem képes biztosítani a fiatalkorúak esetében a nevelés és a bűnmegelőzés elsődleges célját. Sőt, az elzárás éppen ellentétes célt ér el: megbélyegez, kirekeszt.

Az indítvány szerint a szabály ellentétes a gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt egyezménnyel is, amelynek 3. cikke szerint a részes államok gyermeket érintő döntésükben a gyermek mindenekfelett álló érdekét veszik figyelembe. A magyar szabályozás ezenkívül ellentétes a 37. cikkel is, amely szerint a gyermekkel szemben szabadságelvonás csak végső eszközként, a legsúlyosabb cselekmények esetén alkalmazható a lehető legrövidebb időtartammal. Az egyezmény 40. cikke alapján pedig a részes államok elismerik a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított gyermeknek olyan bánásmódhoz való jogát, amely előmozdítja a személyiség méltósága és értéke iránti érzékének fejlesztését, erősíti a mások emberi jogai és alapvető szabadságai iránti tiszteletét, és amely figyelembe veszi korát, valamint a társadalomba való beilleszkedése és abban építő jellegű részvétele elősegítésének szükségességét.

Az AB szerint azonban egyik kritika sem állja meg a helyét, a testület érvelése a következőképpen rekonstruálható. A szabályozás eleve csak súlyosabb szabálysértések esetén teszi lehetővé az elzárás kiszabását, a maximálisan kiszabható elzárás ideje kevesebb, mint a felnőttek esetében, és fiatalkorúakkal szemben pénzbírságot csak beleegyezésük esetén, közérdekű munkát pedig csak 16. éven felüliekre lehet kiszabni. A fiatalkorúakkal szemben folyó eljárásban is érvényesülő elv, hogy a szankciót úgy kell megállapítani, hogy igazodjék a szabálysértés súlyához, valamint az eljárás alá vont személy személyi körülményeihez.

A döntést, meglepetésre, Szívós Mária jegyezte. Ez azért érdekes, mert a testület tagja a téma egyik legnagyobb hazai szakértője is, Lévay Miklós, az Európai Kriminológiai Társaság elnöke, az ELTE jogi kara kriminológiai tanszékének vezetője, aki egyébként különvéleményt csatolt a döntéshez. Sokat elmond a testület jelenlegi erőviszonyairól, hogy az általa képviselt álláspontnak ma esélye sincs a többségre.

Érdemes hosszan idézni az ezzel szemben stabil többséget kapó volt büntetőbíró, Szívós Mária által jegyzett döntés indoklásából: „[A]z elzárás 14. életévüket betöltött személyekkel szemben történő kiszabásának lehetővé tételét a jogalkotó részéről a fiatalkorúaknak a társadalmi együttélés legalapvetőbb szabályaival, a már gyermekkorban is követendő morális normákkal kapcsolatos hozzáállása az elmúlt évek [...] tapasztalatai tették indokolttá. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint azok a szabálysértési tényállások, amelyek tekintetében a szóban forgó legszigorúbb szankció alkalmazását a törvény egyáltalán lehetővé teszi, a társadalmi együttélés legalapvetőbb szabályainak a betartására kötelez. Ezen alapvetőnek tekintendő előírások ismerete és betartása nem csupán a nagykorú személyektől, hanem a 14. életévüket betöltött fiatalkorúaktól is alappal elvárható. Ezzel szemben azonban az elmúlt időszak egyértelmű tapasztalatai azt tükrözik, hogy a fiatalkorúak törvényekkel szembeni tisztelete súlyosan romlott, ami a normakövető felnőtté válás evidens társadalmi célját veszélyezteti. A mások tulajdonának tiszteletére (tulajdon elleni szabálysértés, jogosulatlan vadászat), mások személyének sérthetetlenségére (garázdaság) és általában a jogállamban mindenkitől elvárható alapvető magatartási normákra vonatkozó szabályok betartatása a személyi szabadság korlátozhatósága szempontjából alkotmányosan elfogadható államcélnak tekintendő.” „[…] a fentiekben írt állami cél eléréséhez, az állam intézményvédelmi kötelezettségének teljesítéséhez nem nyújtott elegendő és hatékony eszközt. Másképp fogalmazva, a fiatalkorúak által megvalósított szabálysértések a leggyakrabban valódi, sőt bárminemű következmény nélkül maradtak, ami – tekintettel a már hivatkozott társadalmi tendenciákra – a fiatalkorú személyek jogállami demokráciában egyedül üdvös fejlődését rossz irányba terelte, emellett a tulajdon és a közbiztonság védelme és fenntartása iránti állami törekvés ellen hatott.”

Összefoglalva: az alkotmánybírák többsége szerint: (a) korábban a fiatalkorúakkal szemben nem működtek a szabálysértési szankciók (pénzbírság és közérdekű munka), mert nem lehetett őket végrehajtani; (b) bevezették ezért a szabálysértési elzárást, amit végre lehet hajtani; (c) az új szabályozás tiszteletben tartja a fokozatosság elvét, mert alternatív szankcióként választhatja azt a bíró a többi lehetséges büntetés mellett.

A döntés több okból is tarthatatlan. Először is egy alapvető logikai ellentmondást tartalmaz: ha azért volt szükség az elzárásra, mert a többi lehetséges szankció nem működik, akkor az elzárás nem a többi szankció alternatívája, hanem azok automatikus helyettesítője. Ezt nem nehéz belátni. 16 éves kor alatt közérdekű munkát nem lehet kiszabni, ott eleve a pénzbírság marad, de egy 14 éves gyereknek jövedelme, vagyona tipikusan nincs, így az elzárás az egyetlen végrehajtható, tehát alkalmazható szankció. Persze ha a gyerek vállalja a pénzbírság befizetését, akkor megússza a börtönt – azonban ezt a szegény szülők gyerekei nem tudják megtenni. A végeredmény tehát az, hogy egy tizenöt éves gyerekkel szemben közérdekű munkát nem lehet kiszabni, de börtönbe lehet tenni, például ide:

Másodszor, a szabálysértések nem olyan súlyú jogsértések, amelyekre az elzárás mint végső eszköz, ultima ratio lenne alkalmazható. Az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának a fiatalkorúak igazságszolgáltatásával foglalkozó 10. sz. átfogó kommentárja szerint a gyermek mindenekfelett álló érdekének figyelembevétele azt jelenti, hogy a represszív, illetve retributív megközelítés helyett a gyermekek esetében a rehabilitációt és a resztoratív megközelítést kell alkalmazni (10. bekezdés). A 25. bekezdés külön nevesíti a bolti lopást vagy egyéb, kisebb mértékű kárt okozó tulajdon elleni cselekményeket – ezek a magyar jog szerint tipikusan a vagyon elleni szabálysértések –, amelyek esetében még a bírói utat is kerülni kell, nemhogy a börtönt. A fiatalkorúak igazságszolgáltatásában alkalmazandó általános minimumkövetelményekről szóló, 1985. november 29-én kelt 40/33-as ENSZ-közgyűlési határozat (ún. Pekingi Szabályok) 17.1. cikkének (c) pontja szerint a fiatalkorút személyes szabadságától megfosztani csak akkor lehet, ha súlyos, személy elleni, erőszakos bűncselekményt hajtott végre, vagy ha ismétlődően követ el más súlyos bűncselekményeket, és ilyen esetekben is csak akkor, ha nem mutatkozik más, alkalmasabb eszköz. A cikk példálózó jelleggel felsorol olyan intézkedéseket, amelyek a szabadságelvonás alternatívájaként működnek ilyen esetben: próbára bocsátás, közhasznú munka, a kompenzáció és az okozott kár helyrehozása, a csoportos tanácsadáson való részvételre kötelezés vagy a nevelőszülőknél való elhelyezés. Ezen eszközök nagy része a magyar (büntető)jogban is rendelkezésre áll.

Ezen szankciókon túlmenően is van még elérhető eszköz. A büntetőeljárásban ötévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő cselekmények esetében elérhető a mediáció (lopás esetében ez ötvenmillió forintos elkövetési értéket jelent!). A szabálysértési jog ezt a jogintézményt nem ismeri, továbbá nem találjuk meg a felfüggesztett szabadságvesztéshez hasonló felfüggesztett elzárást sem; a szabálysértést elkövető fiatal ugyancsak nem helyezhető pártfogó felügyelet alá, vagy állapíthatóak meg számára kötelező magatartási szabályok vagy jóvátételi munka. Hogy ezek a büntetőjogi eszközök miért nem relevánsak az „elzárás mint végső eszköz” tesztje kapcsán, arról nem tudunk meg semmit a többségi határozatból.

Nézzük most azokat a magatartásokat, amelyek miatt kiszabható a szabálysértési elzárás. A többségi döntés tarthatatlan moralizálására legjobb példa a tiltott kéjelgés. A tizennégy éves lányok az út szélén nem feltétlenül azért kínálják testüket, mert letévedtek a jog- és erkölcstisztelet magasztos útjáról, és tudatosan negligálják a társadalmi elvárásokat. A kizsákmányolt, prostitúcióra kényszerített lányoknak pedig aligha egy harmincnapos elzárás tudja megmutatni a helyes utat.

Vagy nézzük a leggyakoribb cselekményt, a lopást. Az új Btk. megemelte a szabálysértési értékhatárt húszezer forintról ötvenezerre, július 1-jétől így 50 000 forintnyi érték ellopása szabálysértés, 50 001 forintnyié pedig bűncselekmény. A kisebb érték eltulajdonítása pedig az imént leírtak miatt könnyen szabálysértési elzárást fog eredményezni. Ha tetten érik az elkövetőt, akkor bírói döntés nélkül 72 óráig szabálysértési őrizetben lehet tartani, tehát úgy is tölthet egy gyerek három napot börtönben lopásért, hogy később a bíróság egyébként józan megfontolásból az eljárás végén szabálysértési figyelmeztetésben részesíti. De ha a bíró az Alkotmánybíróság döntésének szellemében jár el, akkor hetekre börtönbe küldheti a boltból csokit lopó tizenévest. Ugyanakkor ha a lopással okozott kár 50 001 forint, akkor az bűncselekmény, amiért egyetlen bíróság sem fog kiszabni szabadságelvonással járó szankciót, jó eséllyel még visszaeső fiatalkorú elkövető esetén sem. Igaz, megtehetné, de választhat mást is, megróhatja, próbára bocsáthatja, mediációra küldheti, pártfogó felügyelet alá helyezheti a fiatalt. Ha azonban a kár egy forinttal kevesebb, minderre már nincs lehetőség. Döbbenetes, hogy az AB szerint mindez jól van így.

A gyermekjogi egyezmény alapvető elvét („a gyermek mindenekfelett álló érdeke”) a testület azért nem tartotta relevánsnak a döntéshozatal során, mert az általános kötelezettséget jelent az államok eljárására vonatkozóan. Ez is egy tarthatatlan érv, hiszen más döntésekben az Alkotmánybíróságnak sikerült az ilyen jellegű általános szabályok érvényesítése. Több alkalommal nem okozott gondot például, hogy az emberi méltóság tiszteletben tartásának kötelezettségére alapozva semmisítsen meg törvényeket.