Az olcsó népszerűséget kereső kormány mindig talál okot arra, hogy harcolhasson, hogy megvédhesse népét a külső és belső ellenségtől. Kiváló alkalomnak látszik fellépni a rezsifronton. A kirívó demagógia árát azonban meg kell fizetni, mégpedig pont azoknak, akik a populista üzenet címzettjei. Demokratikus játéktérben közmegegyezés lenne szükséges annak meghatározásához, hogy mi legyen és mi ne legyen állami feladat, és ahhoz is, hogy e feladatokat hogyan finanszírozzák.

Az energiaszolgáltatás, ahogy általában a közérdekű szolgáltatások, állami megszervezése nem elképzelhetetlen ugyan, de EU-tagállamban szokatlan. Az állami beavatkozás lehetséges módja a hatósági árszabályozás, erőteljesebb formája az állami ellenőrzés vagy egyenesen állami tulajdonba vétel. Annak előírása, hogy a szolgáltatás nem nyújtható nyereségérdekelt alapon, magánvállalatok számára aligha elképzelhető. Ha a kormányzat ilyen célt tűzne ki, végső soron államosítania kell.

Az állami tulajdon ismert példája a Magyarországon is tevékeny Electricité de France (EDF), amely korábban állami vállalat volt, ma már gazdasági társaság, de továbbra is meghatározó állami tulajdonnal. Az EDF természetesen nyereségérdekelt vállalkozás. Bár körülötte időnként fellángolnak viták, az EDF-ben megtestesülő állami feladat demokratikus legitimációját senki nem vonja kétségbe Franciaországban.

Az energiaszolgáltatásba, illetve a közérdekű szolgáltatásokba való állami beavatkozás és annak finanszírozása (pl. a távközlés vagy a postai szolgáltatások területén) csak az állami költségvetés terhére, többnyire adókból lehetséges. Az állami ellenőrzés választása azt jelenti, hogy a költségeket csak részben, illetve szabályozott módon hárítják át a fogyasztóra, és inkább szétterítik az adófizetők között. Az erről való döntés, különösen az erőteljesebb állami ellenőrzés bevezetése azonban demokratikus legitimációt igényel.

A közvetlen állami beavatkozás alternatívája az ágazati különadók bevezetése. Ekkor fenntartható ugyan a magánszektor és a versenygazdaság, de a különadók extra terhet jelentenek az ágazatban képződő extra nyereség feltételezésére figyelemmel. A különadók politikája a fiskális semlegesség félretétele, de a közvetlen állami beavatkozásnál kevésbé drasztikus módja a piaci törvények felfüggesztésének. Demokratikus viszonyok között ennek megvitatása az ágazati szereplőkkel és azok társadalmi környezetével mégis elengedhetetlen.

A magyar kormány lendületbe jött, és emelni látszik a tétet. Már nem elégszik meg az évek óta alkalmazott ágazati különadókkal – most már az államosítás előkészítésén dolgozik. E törekvés kevéssé látszik érthetőnek, aminek legalább két oka van: egyrészt az állami költségvetésben nyilvánvalóan nincs pénz az energiaszolgáltatási ágazat kivásárlására, még ha észlelhetők is törekvések a piaci körülmények ellehetetlenítésére, az energiaszolgáltatók piaci értékének lefaragására. Másrészt a kormány nem kezdeményezett társadalmi vitát a közérdekű szolgáltatások megszervezéséről, hacsak a Nemzeti Együttműködés Rendszerében panoptikumszerűen feltűnő, felülről szervezett aláírók és a civilnek mondott összefogást kezdeményezők nem tekinthetők a társadalmi vita valós résztvevőinek. Minden egy irányba mutat: a lendület jól látható, a gondolat azonban rejtve marad.

Az alapvető kérdés az, hogy milyen felelősséget gyakoroljon az állam a közérdekű szolgáltatások (energiaszolgáltatás, telekommunikáció, közösségi közlekedés stb.) megszervezéséért. A nyereségérdekeltséget kizáró jelleg nemcsak azt jelenti, hogy a nyereséget nem lehet felosztani. E szabály értelme az, hogy a nem nyereségérdekelt szervezet valóságos tartalma szerint közérdekű, illetve közhasznú tevékenységet fejt ki, pl. alapkutatást folytat, szociális segítő munkát végez, stb. Kapcsolódó kérdés: ha a közérdekű szolgáltatásokat kivonják a versenygazdaságból, ki fogja a feladatot finanszírozni? Más szereplő nyilván nem marad, mint az állam, amely viszont kénytelen adót és díjakat beszedni, hogy a szolgáltatások elérhetők legyenek, továbbá hogy fogyasztói biztonságra, műszaki fejlesztésre és alternatív energiahordozók kutatására is jusson pénz.

A piacgazdaságba való állami beavatkozásnak nem elfogadott módja az, hogy az állam a szolgáltató magánvállalatoknak előírná, nyereségükről nem rendelkezhetnek szabadon. Ha a cél az, hogy ösztönözni kell a nyereség felhalmozását, erre szolgáló bevett módszer az adó. Magyarországon is volt néhány év, amikor a felosztott nyereséget magasabb társasági adómértékkel sújtották, mint a felhalmozott nyereséget. Észtországban máig alkalmazzák azt a módszert, hogy a társasági adó megfizetése addig nem esedékes, amíg a tulajdonosok nem döntenek a nyereség felosztásáról.

A nyereségfelosztást korlátozó politika kivitelezésének külön nehézsége az, hogy nem célszerű ágazatokra szűkíteni. Nagyobb baj: ha magánvállalkozások nyújtanak közérdekű szolgáltatást, a tevékenységükbe való állami beavatkozás torzítja a gazdasági döntéseket, és sérti az EU által védett versenyszabadságot. Az állami beavatkozás ágazati preferenciák központi meghatározása révén határon átnyúló helyzetben (az energiaszolgáltatás mindig ilyen) vagy állami támogatáshoz vezet, vagy a másik tagállamból származó befektető hátrányos megkülönböztetéséhez.

Mindkét esetre igaz, hogy az EU-joggal nem összeegyeztethető. Közérdekű gazdasági szolgáltatásokat magán- és állami vállalatok egyaránt nyújthatnak. Általánosan elfogadott az EU-tagállamokban az, hogy az állami támogatás nem nélkülözhető, ami azzal magyarázható, hogy olyan javak értékesítésére kerül sor, amelyek természeti okokból korlátozottan állnak rendelkezésre. Ennek következtében externáliák jönnek létre, vagyis olyan javak, amelyek előállítása – vagy előállításának elégtelensége – kihat a költségviselő társadalom széles körére, és az amelyekkel való ellátás megszervezése ezért tisztán piaci eszközökkel nem lehetséges. Az itt említett okokkal magyarázható az, hogy a liberalizált nemzetközi kereskedelem és az egységes európai piac rendjében is a közszolgáltató vállalatokra kivételes szabályok vonatkoznak. A cél mégis az, hogy tevékenységük annyira megemészthető legyen a versenygazdaság számára, amennyire csak lehetséges.

Az EU versenyhatósága csak feltétlenül szükséges mértékben engedélyez állami támogatást. Ennek pontos értékelési szempontjait az e téren máig mérföldkőnek számító Altmark-ügyben 2003. július 24-én hozott bírósági döntés határozza meg. Ennek lényege szerint a közpénzből nyújtott támogatások nem tartoznak a versenyszabályok hatálya alá, biztosítani kell azonban azt, hogy az ellentételezés ne haladja meg a közszolgáltatási kötelezettségek végrehajtása során felmerülő költségek egészben vagy részben való fedezéséhez szükséges mértéket, figyelemmel az érintett bevételekre és az e kötelezettségek teljesítéséből származó méltányos nyereségre. Az Európai Bizottság elfogadja a szociálpolitikai megfontolásokat követő szolgáltatások előnyben részesítését, és „de minimis” szabályt is hajlandó bevezetni, hogy a kisebb méretű vállalkozásokra ne terjedjen ki az európai versenyhatóság felügyelete, ellenáll azonban minden olyan törekvésnek, hogy a közérdekű szolgáltatásokat ne kellene alávetni a szabad versenynek.

Ha tehát a magyar kormány az energiaszektor átrendezésére készül, számolnia kell azzal a korláttal, hogy pl. a termelési, értékesítési és infrastrukturális feltételekbe való beavatkozásnak vagy az állami alapokból való finanszírozásnak, illetve ágazati különadók kivetésének korlátja az állami támogatás tilalma. Pontosan elemezni kell a beavatkozással érintett piacot, és abban számszerűsíteni kell azon externáliákat, amelyek ellentételezésére állami pénzeszközöket használnak fel. Arra külön is figyelni kell, hogy ha a gazdaság bármely területén, bármilyen tulajdoni formában működnek állami befolyás alatt vállalkozások, biztosítani kell a gazdálkodás teljes átláthatóságát. Ha mindezek ellenére mégis sor kerül az államosításra, a rendszer középtávon még működtethető pótlólagos beruházás nélkül. Az pedig, hogy utána mi történik, - ez a mi tragédiánk - a mai politika számára nem érzékelhető probléma.

Elfogyasztani nemcsak a jelent lehet, hanem a jövőt is. Ha a politika a versenygazdaság működését alapjaiban teszi kétségessé, a jelen- és a jövőbeli idősíkok közötti egyensúly felborul. Az időperspektíva lerövidül, mindenki a jelen lázában ég. Ennek vagyunk ma tanúi Magyarországon. Lopják a jövőnket. A rezsiharc tétje nagyobb, mint gondolnánk: ha nincs felelős polgár és demokratikus közélet, veszélyben a jövő.