A döntés

A rendőrség 2013. július 22-én megszüntette a nyomozást Az Alkotmány nem játék csoport tagjai ellen indított büntetőeljárásban. A bíróság október 30-án zárta le az ellenük zajló szabálysértési eljárást. A döntések két fontosabb mondata a következő: A garázdaság bűntette és rongálás bűntette miatt folytatott nyomozást, „mivel a cselekmény nem bűncselekmény, megszüntetem”. „A bíróság […] a szabálysértési hatóság határozatát hatályon kívül helyezi, és a szabálysértési eljárást megszünteti, […] mivel a cselekmény nem szabálysértés.”

Az ügy

2013. március 7-én kb. hetven aktivista a Fidesz-székház jelképes „elfoglalásával” tiltakozott az Alaptörvény 4. módosítása ellen. A demonstráció délelőtt 10 órától késő estig tartott, időközben a pártháznál kisebb tömeg gyűlt össze, egy részük az aktivistákkal szimpatizált, mások viszont az akció céljait és résztvevőit kritizálták. A rendőrség a helyszínen megjelent, de nem avatkozott közbe, mindössze egy fiatalembert állított elő. A sajtó munkatársai és a rendőrök folyamatosan videóztak, az egész akció kamerák kereszttüzében zajlott.

A Fidesz a sajtóban úgy kommentálta az eseményeket, hogy felheccelt bajnaisták egy csoportja erőszakosan behatolt a székházba, rettegésben tartotta az ott dolgozókat, betörték az egyik ajtó üvegét, és kárt tettek az épületben. Kubatov Gábor két hét múlva, 2013. március 20-án jogi képviselője útján ismeretlen tettesek ellen feljelentést tett rongálás és garázdaság bűncselekmény, valamint gyülekezési joggal visszaélés szabálysértés miatt, a feljelentés címzettje egyébként a budapesti VI. kerületi rendőrkapitányság volt. Bár a rongálás és garázdaság nyomozása is a kerületi kapitányság hatáskörébe tartozott volna, az eljárást a BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályának Gazdaságvédelmi Osztálya folytatta le, és a BRFK Igazgatásrendészeti Főosztálya küldte meg a kerületi kapitányságnak a feljelentést a gyülekezési joggal visszaélés szabálysértésének kivizsgálására.

A „bűnügy”

A BRFK bekérte a tévétársaságok felvételeit, és vélhetően a saját videóikat is kiértékelték. A székházfoglalók közül – feltehetően a felvételek és a sajtóbeli nyilatkozatok alapján – beazonosítottak négy embert, de nem idézték be őket, hanem 2013. március 29-én kora reggel értük mentek. Szó sincs arról, az előállítást az indokolta volna, hogy korábban már küldtek idézést, és azt vagy nem vették át, vagy átvették, de nem jelentek meg. Az sem jöhet számításba, hogy az állítólag nehéz anyagi helyzetben lévő rendőrségnek olcsóbb volt négy szolgálati autóval, legkevesebb nyolc-tíz emberrel kimenni négy aktivistáért, mint négy ajánlott levelet feladni postán. Arra sem gondolhatunk, hogy a rendőri kíséret ún. lenyűgöző erejével akartak beismerő vallomásra ösztönözni, hiszen a felkeresett aktivisták névvel-arccal vállalták, hogy motorjai voltak a megmozdulásnak. Az viszont tény, hogy a székházfoglalás hátterében álló Az Alkotmány nem játék csoport másnapra jelentett be demonstrációt. Az is tény, ha reggel rendőrök ébresztenek valakit azzal, hogy most azonnal viszik kihallgatásra, még felöltözni sem engedik egyedül, felkészülésre nincs idő és mód, kellően érzékelteti az erőszakszervezet lehetőségeit és az érintett kiszolgáltatottságát, egyszóval ráijesztésre, leckéztetésre kiválóan alkalmas. Íme egy személyes beszámoló részlete: „Benn állnak már a szobában, én meg egy szál bokszeralsóban próbálom értelmezni a helyzetet, majd megkérem a férfit, hogy lépjen ki, amíg magamra kapok valamit. »A szabály, az szabály« – jön a válasz, így a negyvenes rendőr óvó tekintete alatt öltözöm fel, talán csak azért, mert még a végén megpattannék a nyolcadik emeleti ablakon keresztül.”

A négyből csak két székházfoglalót találtak otthon, a másik két fiatal pedig még aznap jelentkezett a BRFK-n, mivel értesültek a reggeli látogatókról. Csoportosan elkövetett garázdaság bűntettével gyanúsítottak meg mindenkit, kettőjüket amiatt, mert a rendőrség szerint magatartásukkal összefüggésben egy gépjárműben, az épület homlokzatában és az egyik ajtóban kár keletkezett, és ez alkalmas volt arra, hogy a székházban lévőkben, valamint a külső szemlélőkben megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, egyikük pedig állítólag meg is rúgott egy ellentüntetőt. A délután önként jelentkező két embert pedig azzal gyanúsították meg, hogy jelenlétükkel a csoport elkövetési szándékát erősítették, azaz pszichikai bűnsegélyt nyújtottak a garázdasághoz.

2013. április 2-án 39-en jelentkeztek a BRFK-n, mivel ők is jelen voltak a székházfoglalási akciónál, közülük 10 főnek gyanúsítotti, 29 főnek tanúidézést adtak kézbe, majd pár nap múlva megkezdődtek a tanúkihallgatások. Az sosem derült ki, hogy mi alapján dőlt el, kit szánnak gyanúsítottnak, kit tanúnak, mivel akiket gyanúsítottként idéztek be, vagy hazaküldték, vagy tanúként hallgatták meg.

A tanúk többségében éltek vagy próbáltak élni mentességi jogukkal arra való hivatkozással, hogy március 29-én közülük két embert puszta jelenlétük miatt meggyanúsítottak pszichikai bűnsegédlettel, és mivel ők is jelen voltak, bementek az ingatlanba, így ha vallomást tesznek, akkor saját magukat bűncselekmény elkövetésével vádolnák, erre pedig a tanú nem kötelezhető. A mentességi jogra hivatkozás oka nem az volt, hogy „megúszhassák” a büntetőjogi felelősségre vonást vagy a gyanúsítást, hanem az, hogy élhessenek a védelemhez való jogukkal, a tanúval ugyanis nem mehet ügyvéd a kihallgatásra, és nem dönthet úgy, hogy esetleg egyes kérdésekre azért tagadja meg a válaszadást, hogy másokra ne tegyen terhelő vallomást.

Az egyéni felelősségét mindenki vállalni akarta, de felmerült az a dilemma, hogy hozható-e mások helyett ilyen döntés, tehát lehet-e nyilatkozni mások felelősségére. A kihallgatók eltérően reagáltak a mentességi jogra való hivatkozásra, de formális elutasító határozatot egy esetben sem hoztak. (Ha a nyomozó hatóság szerint nincs alapja a mentességnek, akkor erről határozatot kell hozni, és ez ellen panaszt lehet tenni. A panaszt az ügyészség bírálja el, és addig a kihallgatás nem folytatható.) A kihallgatók egy része eleinte érezhetően zavarba jött attól, hogy a tanúk ismerik a jogaikat, sőt élni is kívánnak velük. De az is érezhető volt, hogy a beosztott rendőrök sem feltétlenül látják az értelmét az egész eljárásnak. Az aktivisták beszámolói érzékletesen visszaadják a helyzet abszurditását, és arra is rávilágítanak, hogy még egy felkészült tanúnak sincs könnyű dolga, ha érvényesíteni akarja a jogait. Lássunk hét esetet:

1. „A kihallgató elkezdte sorolni a jogaimat, mikor a mentességhez ért, mondtam, hogy ne sorolja tovább, mert én ezzel szeretnék élni, és el is kezdtem mondani a javasolt szöveget. Mondta, hogy jó, várjunk még, majd elmondja, hogy ez miért nem lehetséges. Hát, ezt meghallgatnám, mert szerintem meg nagyon is az. Oké, végigmondta a mondandóját, elkezd kérdezni. Hogyan szerveződött? Elmondtam a fent megírt dolgot, hogy mivel mások ellen bűncselekmény miatt nyomoznak, nem válaszolok. Erre kb. még tízszer megkérdezte ugyanezt, majd megpróbálta elsütni, hogy jó, de az, hogy előtte beszéltünk, meg az, hogy kikkel sétáltam oda, még nem bűncselekmény. Mondom, hogy szerintem erre is vonatkozik a fenti jogom. A csávó: ne menjünk bele jogértelmezési vitába, úgyis ő tudja jobban. Kb. egy óra huzavona után mondtam, hogy akkor panaszt teszek, mondta, hogy nem, nincs jogom, sőt ha nem nyilatkozom, akkor feljelent rögtön az ügyészségen hamis tanúzásért. Mondtam, hogy parancsoljon. Ekkor kiment megkérdezni a felettesét, hogy mit csináljon, majd visszajött, és közölte, hogy akkor írunk egy jegyzőkönyvet arról, hogy nem vagyok hajlandó tanúskodni. Nem volt hajlandó szó szerint írni, amit mondtam, végül egy háromsornyi szöveg került abból, amit mondtam, a több mint tízoldalas jegyzőkönyvbe (az adataim, nem kérek utazási költségtérítést, az összes kapott tájékoztatás stb.) abból, amiben meg tudtunk egyezni, hogy ez kifejezi, amit mondtam, és ő is hajlandó volt leírni. Nem volt hajlandó leírni sem lelkiismereti, sem politikai érveket. Ehhez képest a beszélgetés maga egész fesztelen hangulatú volt az elején, de ahogy végig következetes maradtam, folyamatosan egyre inkább próbáltak presszionálni, amit nem vettem fel, ez kicsit rontotta az ő hangulatukat, de a végén ismét szívélyes hangvételben váltunk el.”

2. „Én is ma voltam, és úgy tűnik, nagy mázlim volt a kihallgató tiszttel (lánnyal), mert miután elmondta jogaimat, rögtön felolvashattam, amit szerettem volna, majd ő a kissé macskakaparásos kézírásomból szóról szóra lemásolta az egészet a jegyzőkönyvbe. Majd a végén megkérdezte, hogy szeretnék-e valamit hozzátenni, mondtam, hogy nem, és ezzel végeztünk is. Nagyon normális volt és készséges.”

3. „Most értem vissza a kihallgatásról. Elég Kafka-szerű volt az egész, egy olyan fickót kaptam, aki valaki mást helyettesített, nekem az volt az érzésem, hogy nem nagyon volt képben. Elmondtam, hogy mentességet kérek, jegyzőkönyvbe vette szó szerint a bekezdést, majd felhívta rá a figyelmemet, hogy ez nem vonatkozik az összes kérdésre, csak azokra, amikről úgy gondolom, hogy azok alapján bűncselekménnyel vádolhatnak. Mondta, hogy van egy összeállított kérdéssora, amit bizonyára ismerek, mert a többieknek is ezeket a kérdéseket tették fel. Mondtam, hogy jó, tegye fel a kérdéseket, és amiknél azt gondolom, hogy élhetek a mentességemmel, oda másolja be az első mondatot. Megkérdezte, hogy mikor értem oda, mikor mentem el, milyen volt a hangulat. Ezekre válaszoltam, a többi, kb. öt feltett kérdésre mentességet kértem. Ekkor már másfél óra telt el. Mondta, hogy vannak még kérdések, amire szerinte válaszolnom kellene, mondtam, hogy tegye fel, majd egy kicsit később (közben lefagyott a rendszer, nyomtatásszünet, fénymásolásszünet) azt mondta, hogy inkább húzzuk ki a kérdéseket, és maradjon benne az, ami eredetileg volt, meg amit még el szeretnék mondani.”

4. „Nekem szörnyű élmény volt ez a mai, kb. két órát voltam ott, én is háromszor legalább elmondtam, hogy mentességet szeretnék kérni, a javasolt szöveget mondtam el saját szavaimmal, ezt ők nem fogadták el, elmondtam, hogy panaszt szeretnék tenni (ezt is kétszer), azt mondták, hogy nincs jogorvoslati lehetőség, így elfogadtam, hogy tanúként vallomást tegyek (ezt jegyzőkönyvbe vették). Eközben megjegyezték, hogy meglepi őket, hogy ilyen támadó vagyok, mire elmondtam, hogy nem akartam annak tűnni, nyilván azért jelentkeztem önként, hogy együttműködjek. Meg olyat is kérdeztek, hogy azért akarok-e gyanúsított lenni, hogy tudjak hazudni. Ez a stílus kissé lesokkolt, de megint megpróbáltam elmondani, hogy miért kérem a mentességet. Eléggé kettős volt a viselkedésük, néha (főleg a végén, jegyzőkönyvön kívül) próbáltak jófejkedni is, de ez persze a fentebb leírt felvezetés után nem igazán működött.”

5. „Én is jót beszélgettem ma, a kihallgatóm nem foglalkozik garázdasággal, csak ráért, és beosztották ide, mivel ez »szenzitív ügy«, sokakat ráállítottak, úgyhogy szerinte gyorsan fog zajlani. Nagyon kedves volt, és fogalma se volt, hogy mit csináljon a mentességi kérelmemmel, még a felettesét is megkérdezte, aki azt mondta, hogy nincs egységes álláspont ezzel kapcsolatban, úgyhogy a biztonság kedvéért kétszer beleírta a szöveget, hogy miért nem akarok tanúvallomás tenni, majd feltette ugyanazokat a kérdéseket, amiket a többieknek, de bármelyiknél elfogadta, ha mentességre hivatkozva nem akartam válaszolni. Aztán megmutatta a Nagy Imre sétányon (a folyosó, ahol kihallgatott), merre volt Nagy Imre cellája, oda lehet amúgy menni megemlékezni a halála évfordulóján.”

6. „Sziasztok, én is ma voltam kihallgatáson. 9-re mentem, utolsóként hívtak be, kb 9:40-kor, addig a váróban tanultam. A kihallgatóm egy idősebb százados volt, Gibbsre hasonlított az NCIS-ből. A századosom már a folyosón feltett ilyen kérdéseket, hogy én is mentességet fogok-e kérni, mivel nagyon bizalmatlan voltam, mondtam, hogy ezt inkább ne itt beszéljük meg. Végül megküzdött a Robotzsaruval, közöltem, hogy mentességet kérek, elfogadta, nem is kérdezett mást, pedig egy A/4-es oldalnyi kérdéssel készült (kint volt az asztalon, én meg tudok fejen állva olvasni). Amikor mindent aláírtam, mondta, hogy »szabadon távozhat«, mire én: »egyelőre«. Kifelé jövet megkérdezte, mi leszek, ha nagy leszek, és sok sikert kívánt a karrieremhez.”

7. „Aki kihallgatott, készült a dologra, mert már be volt másolva az egyenszöveg a gépén a jegyzőkönyvbe, úgyhogy azt nem is kellett lediktálnom. Minden nagyon gördülékenyen ment, a mentességi kérelmet elfogadta, egyszer még súgott is, hogy mit válaszoljak, a többiek mit szoktak mondani. Azt mondta, hogy az ilyen típusú vagyoni káros ügyek »hamar kipörögnek«, és a nyomozás szerinte nem fog soká tartani, de ez nem tőle függ, hanem a »feletteseitől és a felettesei feletteseitől«. Emellett a Robotzsaru program előnyeiről-hátrányairól, külföldre költözésről beszélgettünk, és a saját családjáról, karrierjéről, a vagyonvédelmi osztály költözéséről beszélt.”

A tanúk kihallgatását követően érkezett meg az ügyészségi válasz a két bűnsegédi gyanúsítás ellen bejelentett panaszra április 8-i keltezéssel: az ügyész szerint sincs megalapozott gyanú, és megállapította, hogy ők a továbbiakban gyanúsítottként nem vesznek részt az eljárásban. Feltehetően emiatt nem is került sor további gyanúsításokra azok esetében sem, akiket egyébként gyanúsítottként hívtak be a rendőrségre.

Ebből viszont az következett volna, hogy minden tanút, aki korábban élt a mentességi jogával, ki kellett volna újra hallgatni, mivel eszerint a puszta jelenlét tényleg nem bűncselekmény, így erre hivatkozással nem élhetnek a válaszmegtagadás jogával. De ezáltal nyilván kérdésessé vált az is, hogy mit tudnának ők tanúsítani, hiszen a garázdaságügyben hivatkozott vakolatleesésről (és egyébként mindenről) videofelvétel van, a gépjármű megrongálásáról senki nem hallott, és senki nem látta, az állítólagos rugdosás pedig nem történt meg.

Pár hónap csend után július 22-én a rendőrség bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást. A határozatból az is kiderül, hogy az a rugdosás, amivel az egyik aktivistát meggyanúsították, nem történt meg, a sértett csak felfokozott hangulatában állította ezt az érkező rendőrnek. Az esetről egyébként valaki videofelvételt készített, ezen az látható, hogy az idős úr lerángat egy fiatalembert a kerítésről, a fiatalember rendőrért kiált, az idős úr pedig az érkező rendőrhöz fordulva panaszkodni kezd, hogy megrúgták. A felvétel is bizonyítja, hogy ez a megrúgás a képzelet szüleménye.
Azt azért nem tudta megállni a nyomozó hatóság, hogy az eljárást megszüntető határozatban ne tegyen célzást arra: egyébként helytelen volt a székházfoglalás. Az idős úr védekezését – miszerint a fiatalembert azért rángatta le a kerítésről, hogy egy helytelennek, illetőleg balesetveszélyesnek ítélt magatartást meghiúsítson – úgy értékelték, hogy „kifejezetten helyes szándékát helytelen módon valósította meg”. Ha következetesek lettek volna, akkor a székházfoglalók céljait is legalább méltányolhatónak kellett volna értékelniük, de egyébiránt jogállamban a rendőrségnek nem feladata egy határozatban morális és erkölcsi kérdésekben állást foglalni.

A szabálysértési ügy

A hatósági fellépés a másik szálon is beindult, szabálysértési eljárást indítottak gyülekezési joggal visszaélés miatt, és tizenegy székházfoglalóra fejenként 30–40 ezer forint közötti pénzbírságot szabtak ki. Nem amiatt, hogy bementek a Fidesz ingatlanába, és ott demonstráltak (ezt nem is lehetett volna bejelentésre köteles gyülekezésként értelmezni, mivel nem közterületen történt), nem is amiatt, hogy onnan együtt az Alkotmánybírósághoz vonultak (mivel a demonstrációnak ez a fejezete spontán gyülekezésnek minősült, és a szervezők folyamatosan tartották a kapcsolatot a rendőrséggel, a menet indulását rövid úton bejelentették). A rendőrség szerint az aktivisták a székházat csoportosan, ráadásul a transzparenseiket láthatóvá téve közelítették meg, majd rövid megbeszélést követően jutottak be az udvarra, és ez az odajutás a rendőrség szerint már olyan, közterületre szervezett gyülekezés volt, amit nem jelentettek be előzetesen, így annak szervezői szabálysértést követtek el.

A szervezők kifogást nyújtottak be, tárgyalást kértek, így bíróság elé került az ügy. A hírműsorokban megjelent tudósításokból összeállítottak egy videót, amin látható volt, hogy kettes sorokban csendben érkeztek, gyakorlatilag turistacsoportnak álcázva magukat, a transzparensek (többségében A4-es papírlapok) csak a székház udvarában kerültek elő. Az előzetes terepszemléken a kapubejáró nyitva volt, most zárva, az ezzel kapcsolatos ún. megbeszélés legfeljebb annyi volt, hogy a két elsőnek érkező ember egymásra nézett: „Akkor mászunk? Másszunk!” A rendőrség kb. fél óra múlva jelent meg, ettől kezdve ők is folyamatosan felvételeket készítettek. A bíróságnak kizárólag olyan videókat adtak át, amelyeken az akció eleje, tehát a székházhoz érkezés nem volt látható, tehát alkalmatlanok voltak annak bizonyítására, amit a bírságoló határozatban állítottak.

Az aktivisták a tárgyaláson hangsúlyozták, hogy a helyszín megközelítése nem volt része a demonstrációnak, figyeltek rá, hogy előzetesen ne terjedjen a híre, mert az veszélyeztette volna az akció sikerét, azaz a bejutást. Kabátjuk alá rejtették a transzparenseket, útközben nem akartak feltűnést kelteni, kívülállók nem gondolhatták politikai jellegű vonulásnak. Volt, aki vallomásához még hozzátette: „Éljen a köztársaság!” Mindezek ellenére a rendőrség képviselője a tárgyaláson kitartott amellett, hogy a szervezők útközben is demonstráltak, és ezt be kellett volna előzetesen jelenteniük.

A bíróság a tények alapján hozta meg döntését, és leszögezte: önmagában az, hogy „többen, akár hetven fő egy bizonyos helyen találkozik, és onnan valamennyien és együttesen átsétálnak csendesen feltűnés és véleménynyilvánító kijelentések nélkül egy másik helyre, nem alapozza meg annak a megállapítását, hogy ez a közlekedési mód már az egyéb helyre meghirdetett rendezvény része”. Így az eljárás alá vont személyek nem követték el a terhükre rótt szabálysértést, ezért a bíróság a szabálysértési eljárást megszüntette.

Aggályok

Mind a büntető-, mind a szabálysértési eljárásról elmondható, hogy a feljelentésben közölt információk nem voltak elégségesek ahhoz, hogy azok alapján bárkit meg lehessen gyanúsítani. A BRFK Csapatszolgálati Törzse és a Készenléti Rendőrség Bevetési Osztálya kb. száz* fővel vonult ki a székházhoz, egész nap jelen voltak, és videofelvételeket készítettek. Ha az aktivisták bűncselekményt követtek volna el, nyilván ott a helyszínen intézkedtek volna velük szemben, ez nemcsak joga, hanem kötelezettsége a rendőrnek.

Ha a feljelentés alapján a nyomozás elrendeléséről vagy a feljelentés elutasításáról nem lehet megnyugtatóan dönteni, a feljelentés kiegészítésének van helye. Kubatov Gábor feljelentéséből nem derül ki, hogy szándékos károkozás (rongálás) történt, vagy az amúgy is romos állapotban lévő vakolat magától is lehullik. A videofelvételeken egyébként nem látható olyan jelenet, amikor székházfoglaló miatt sérülne a fal vagy az erkély, viszont maguk a „székházvédők” hivatkoztak arra, hogy az épületről lehulló vakolatdaraboktól akarták óvni a fiatalokat azzal, hogy őket testi erővel eltávolították a hátsó bejárattól. Az is tisztázható lett volna egy feljelentéskiegészítés során, hogy az üvegajtó betörésére úgy került sor, hogy a székház egyik dolgozója véletlenül belehátrált, amikor vissza akarta tartani a befelé igyekvő aktivistákat. Egy biztos, hogy amíg a szándékosság kérdésében nem lehet állást foglalni, addig a gyanúsításnak alapja nincs.

A rúgással kapcsolatban is fordított sorrendben történtek az események: valaki részéről a helyszínen elhangzott, hogy megrúgták, a közelben lévő rendőr nem intézkedett, a videón látszik, hogy rúgás nem volt. Az aktivistát azelőtt gyanúsították meg ezzel, hogy az idős úrral tisztázták volna nyugodt körülmények között, esetleg szembesítve a felvételekkel, hogy pontosan mi történt.

A feljelentés kiegészítése, tisztázása helyett szabadságkorlátozásokra került sor: reggeli előállítások, gyanúsítások, majd mivel nem lett több bizonyíték, mint amennyi a feljelentéskor volt, megszüntették az eljárást. Megjegyzem, hogy az ismeretlen székházvédő ellen indult eljárásban nem került sor gyanúsításra, mivel ott ügyeltek arra, hogy előbb tisztázzák a körülményeket, és csak utána döntsenek arról, hogy valaki ellen eljárást indítanak-e vagy sem.

A szabálysértési eljárás még ennyire sem védhető, hiszen ott maga a feljelentés sem álltja, hogy a székházhoz eljutás egyenlő a a gyülekezési joggal való visszaéléssel. A feljelentésben kizárólag az ingatlanon történt eseményeket írták le, és pusztán annyit kifogásoltak, hogy a rendezvényt (székházfoglalást) nem jelentették be előzetesen a rendőrségen. Ez pedig minden további tisztázás nélkül annyit jelent, hogy a feljelentő tévedett a magatartás jogi megítélésében, nem tudta, hogy a nem közterületen tartott rendezvényt nem kell bejelenteni. A feljelentés elutasítása helyett a kerületi rendőrség lényegében hajánál fogva előrángatott nevetséges és valótlan ürügyekre hivatkozva mindenkit megbírságolt. Költői kérdés: vajon ha nem a kormánypárt székházát érinti egy ilyen demonstráció, akkor is bírságol a rendőrség?

Túl sok minden támasztja alá azt a feltevést, hogy a jelképes székházfoglalók elleni hatósági fellépés célja a puszta erődemonstráció, a megfélemlítés volt, hiszen már az elején látszott, hogy nincs ok az állam büntetőjogi igényének érvényesítésére. Túl sok minden támasztja alá azt a feltevést, hogy ebben az ügyben nem a szokásos rendben jártak el, túl sok minden utal arra, hogy valahol megfogalmazódhatott egy olyan kívánság, hogy ebből ügyet kell csinálni.

Abban biztos vagyok, hogy a rendőrség nem erre való. Arról is szereztem tapasztalatokat, hogy szép számmal vannak rendőrök, akik ezt nem szeretik csinálni. Az pedig már jogon túli tanulság lehet, hogy a fiatal aktivisták elleni mostani eljárások mennyire hasonlítanak a nyolcvanas évek második felében az akkori fiatal demokrata aktivisták elleni rendőrségi eljárásokra.

Utószó

A krónika azonban így még nem teljes. Futó Barnabás ügyvéd – Kubatov Gábor jogi képviselője – nemrég arról tájékoztatta a Magyar Nemzetet, hogy a kerületi ügyészség a nyomozás megszüntetése ellen bejelentett panaszuk nyomán arra hívta fel a rendőrséget, hogy a Fidesz-székháznál a „szélfogó ajtó üvegének a tömeg egy csoportja bejutási szándéka nyomán bekövetkezett betörésével kapcsolatban megállapítható garázdaság tárgyában hozzon érdemi döntést”.

Nem a hivatali nyelvezet miatt ilyen sejtelmes a megfogalmazás, pusztán arról van szó, hogy nem a fiatalok törték be az üveget. Az ügyészségi határozatot nekünk nem kézbesítették, telefonos érdeklődésre azt a tájékoztatást kaptam, hogy a két székházfoglalóval szembeni eljárást megszüntető határozat jogerőre emelkedett, ellenük nem nyomoznak tovább. Ebből az következik, hogy akiket korábban meggyanúsítottak (a kb. 70 aktivistából kettőt), nem lehet garázdasággal vádolni, de az ügyészség szerint egy véletlen üvegkár körülményeit a rendőrség egyik csúcsszervének feltétlenül, büntetőeljárás keretében tisztáznia kell. A nyomozás ismeretlen tettes ellen zajlik tovább.

Azt csak halkan teszem hozzá, hogy garázdaságügyben a feljelentőnek nincs panaszjoga a nyomozás megszüntetése ellen, hiszen 2011-ben éppen a kétharmados többség szűkítette a jogorvoslati lehetőségeket a büntetőeljárásokban. Bevallom, kicsit csalódott vagyok a fejlemények miatt. Jobb lett volna azt gondolni, hogy ebben az ügyben az érzékelhető politikai nyomás ellenére az ügyészség mindvégig az objektivitás talaján maradt.

(*Javítva: 2013. december 30.)