Hétköznapi életünk során sokkal többször cselekszünk állampolgárként, mint ahogy annak tudatában vagyunk. Azokon a helyzeteken túl, amikor hangsúlyosan állampolgárként vagyunk megszólítva – mint például a választások alkalmával –, ilyennek tekinthető minden olyan szituáció is, amikor valamilyen intézménnyel lépünk kapcsolatba, sőt valójában mindazok a társas helyzetek is, amikor olyasvalakivel működünk együtt, akihez sem baráti, sem rokoni szálak nem fűznek.

Ezeket a helyzeteket az köti össze, hogy a konkrét másikra vonatkozó személyes érzelmek és elköteleződések helyett olyan általános értékek szervezik őket, melyeket egy tetszőleges személlyel, vagyis bárki mással való viszonyunkban érvényesnek tartunk. Ebben az értelemben az intézményes, formális kapcsolataink kínálnak alkalmat az állampolgári értékek alkalmazására és esetleges megújítására is.

Az ezekben a helyzetekben megidéződő, ugyanakkor nem feltétlenül tudatosuló értékeink alkotják az alapját azoknak a döntéseknek és választásainknak is, melyeket később állampolgárként megszólítva, így például választási helyzetekben hozunk. Ebben az értelemben alapvető jelentősége van annak, hogy milyen szempontok szerint szerveződnek.

Az állampolgári értékek egyaránt magukban foglalnak önmagunkra és a többiekre vonatkozó ítéleteket, kijelölve az önbecsülés és a másik elismerésének kereteit. Abban az esetben tekinthetjük őket demokratikusnak, ha nem állítanak semmilyen szisztematikus korlátot az elé, hogy a tetszőleges másikat (és önmagunkat) olyasvalakinek tekintsük, aki képes és jogosult a közös ügyek megvitatására. Abban az esetben, ha felmerülnek olyan tényezők, melyek háttérbe szorítják vagy felfüggesztik ezt az alapvető elismerési viszonyt, úgy antidemokratikus állampolgári értékekről beszélhetünk.

A középiskolás diákok értékrendjét vizsgálva alapvetően három, markánsan különböző élethelyzetet sikerült megkülönböztetni egymástól, melyek az állampolgári értékek eltérő mintázatainak – a demokratikus, a hagyományos és az elidegenedett antidemokratikus értékek – kialakulását valószínűsítik.

A demokratikus értékek elsajátításában a legfontosabb szerepet a család strukturális helyzete és ezzel szorosan összefüggő légköre tölti be. Mindenekelőtt a stabil, kiegyensúlyozott gazdasági pozíció jelentőségét érdemes hangsúlyozni. Ez nem csupán ahhoz a biztonsághoz nélkülözhetetlen, ami nélkül folyamatos feszültséggel terhelődik a családi élet, de egyúttal a fennálló viszonyok alapvető jóváhagyásához is.

A túlságosan alacsony vagy kiszámíthatatlan jövedelem olyan elemi elismerésmegvonásként értelmezhető, amely aláássa a demokratikus elismerési viszonyokat is. Másfelől a túlságosan magas gazdasági pozíció olyan távolságot teremt a többiektől, ami szintén háttérbe szorítja a demokratikus elismerési formákat.

A gazdasági helyzet mellett az oktatási rendszerhez való viszonynak is döntő hatása van a demokratikus értékek kialakulására. A szülők magasabb iskolai végzettsége és az ezzel szorosan összefüggő tanulmányi előmenetel egyaránt elősegíti kialakulásukat. Ennek hátterében elsősorban az áll, hogy az iskolai sikeresség egy olyan életpályát előlegez meg, ahol a befektetett energia jó eséllyel megtérül, és ami ebben az értelemben az érdem logikája szerint „igazságosnak” tekinthető. Azon fiatalok számára, akik szülei és önmaguk is sikeresek az iskolában, a meritokratikus, igazságos társadalmi berendezkedés egy reális lehetőség, ezzel szemben azok számára, akik – sokszor strukturális hátrányaik okán – sikertelenek, irreális utópia. Így az igazságosságtól elválaszthatatlan demokratikus értékek is csupán az előbbiek számára válnak magától értetődővé.

A következő központi fontosságú elem a történelmi emlékezet és a család önmagáról alkotott képe, vagyis identitása. A történelmi események értelmezése mindig a jelen perspektívájából történik. Így az interpretáció mibenléte az aktuális értékválasztásokra utal. Azokban a családokban felnövő fiatalok, melyek a történelmi sérelmeken képesek túllépni, és egy folytatható történetben mesélik el a múltat, sokkal nagyobb eséllyel nyitottak a demokratikus értékekre is. Hasonlóképpen viselkednek azokban a családokban nevelkedők is, melyek a morális értékeknek kiemelt jelentőséget tulajdonítanak, és büszkék becsületességükre.

Mindezek a tényezők önmagukban is kihatnak a családok érzelmi-kommunikációs klímájára, aminek talán a legnagyobb közvetlen hatása van a demokratikus értékek elsajátítására. Azokban a családokban a legnagyobb ennek az esélye, ahol a kommunikáció az egyenlő felek közti vita formáját ölti, és ott a legkisebb, ahol akár rejtett játszmák, akár nyílt hatalmi szó a jellemző. Ennek hátterében az áll, hogy a kommunikáció az elismerés egyik legfontosabb terepe. Amennyiben valaki a kiemelt jelentőségű családi kommunikációs viszonyokban elismerésmegvonástól szenved, úgy az alapvetően gátolja további személyközi kapcsolatainak demokratikus szerveződését is.

Végül a család mellett döntő szerepet játszik a média, a barátok és az iskolai élet is. A közéleti kérdések követése és barátokkal való megvitatása egyaránt elősegíti a demokratikus értékekkel való azonosulást. Az informálódás és a közös értelmezés ugyanis egyaránt átélhetővé teszi azt az élményt, hogy nem csupán a szűkebb helyi ügyekkel kapcsolatban, de akár az országos politikai kérdésekben is kompetens és felelős cselekvővé válhat akárki.

Az iskolai élet különleges helyet tölt be a családon kívüli kapcsolatok között: ez ugyanis az intézményi viszonyok első gyakorlóterepe. Éppen ezért annak, hogy itt milyen élmények érik a diákokat, döntő jelentősége van. Ha elismerik őket az iskolai közösség felelős, egyenlő tagjaként, úgy az kihat az iskolán kívüli intézményes viszonyok demokratikusságára is.

Az antidemokratikus értékek kialakulása alapvetően a fenti feltételek hiányából fakad, azonban a hiánynak két eltérő mintázata figyelhető meg. A demokratikus értékek elsajátításának fenti modellje elválaszthatatlan a modernizáció adott fokától. Az ugyanis, hogy önmagunkra és általában másokra úgy tekintsünk, mint akik maguk hivatottak dönteni az őket érintő kérdésekről anélkül, hogy bármiféle tekintélynek eleve alárendelnék magukat, egy modern fejlemény.

A demokratikus értékek e modern formájának kialakulása kétféle okból kifolyólag lehetetlenülhet el: magának a modernitásnak a hiányából fakadóan vagy a modernitás diszfunkcionális működéséből fakadóan. Előbbi esetben a demokratikus értékek hiánya egy tradicionális életformából ered. Ennek legfontosabb sajátossága a hagyományos nagycsaládra épülő közösség, amely amellett, hogy kötött tekintélyviszonyok mentén szerveződik, és zárt, egyúttal érzelmi biztonságot is nyújt. A nagycsalád együttélését gyakran vallásos világkép egészíti ki, ami sokszor történelmi és közéleti érdeklődés hiányával is párosul. A képet továbbá gazdasági és kulturális hátrányok, valamint az urbanizáltság és az internethasználat alacsonyabb fokában megmutatkozó modernizációs hátrányok árnyalják.

Utóbbi esetben a demokratikus értékek hiánya a modernitás kihívásaival való sikertelen küzdésből fakad. Ezen életforma legfontosabb sajátosságai, a családi érzelmi és kommunikációs klíma torzulásával párhuzamosan, a kielégítő kortárs kapcsolatok és az antidemokratikus iskolai légkör. Amennyiben e színterek egyikén sincs lehetőség az alapvető elismerési viszonyok megélésére, úgy vákuumba kerül az egyén, és elidegenedik a társadalomtól, valamint önmagától. Ez pedig megakadályozza a demokratikus személyközi viszonyok kialakítását.

Értelemszerűen a demokratikus értékek elsajátításának e két különböző gátja amellett, hogy egyformán antidemokratikus állampolgári kultúrát eredményez, eltérő potenciált rejt magában. Az előbbi élethelyzetben lévő fiatalok egyfelől amiatt, mert nem jellemzi őket elismeréshiány, másfelől amiatt, mert a nyilvánosság iránt csekély érdeklődést mutatnak, kevéssé nyitottak a nyilvánosságban megjelenő radikalizmusra. Az utóbbi élethelyzetben lévő fiatalok ezzel szemben az elismerésmegvonásból fakadó frusztrációjukat könnyen a radikális politikai erők demagógiájában oldhatják fel.

A fent bemutatott demokratikus értékrendet, tradicionális tekintélyelvűséget és a radikalizmusra nyitott, elidegenedett antidemokratikus beállítódást eredményező élethelyzetek modelleknek tekinthetők. Ez azt jelenti, hogy olyan empirikus adatokra támaszkodó elméleti konstrukciók, amelyek kijelölik a sarokpontjait annak a térnek, amiben a felnövekvő fiatalok állampolgári formálódása zajlik. A tényleges esetekben alapvetően ezek különböző arányú keverékeként áll elő az a közeg, ahol az állampolgári értékek kialakulnak.

E markánsan különböző tipikus élethelyzetek azonosítása több szempontból is fontos. Mindenekelőtt világossá válik, hogy – szemben azzal a közhellyel, miszerint egységes radikalizmusról beszélhetünk – az antidemokratikus értékrend korántsem egységes, a modernitáshoz való viszony szerint legalább két markánsan eltérő formájáról beszélhetünk.

Másrészt kiderül az is, hogy a radikalizmus hagyományos magyarázatai, melyek a rossz gazdasági körülményekből, a gazdasági válságból vagy a társadalomtörténeti előzményekből vezetik le az antidemokratikus ideológiákra való fogékonyságot, önmagukban korántsem kielégítőek. Legalább annyira fontosak azok a személyközi viszonyok, melyek a családban, a kortárs csoportokban és az iskolában körülveszik az egyént. Amennyiben ezekben nem élhetőek át az elismerés elemi élményei, úgy lecsökken annak esélye, hogy a demokratikus értékek reális ideállá váljanak. Ezek minőségének javítása olyan típusú társadalompolitikát igényel, melyre mindeddig elenyésző figyelem irányult csupán.

Önmagában ugyanakkor az értékek kialakulása még nem jellemzi az állampolgári kultúra egészét. Az értékek ugyanis egyaránt összekapcsolódnak, a másikba, a közintézményekbe és a politikába vetett bizalom, valamint a cselekvési hajlandóság különböző mintázataival együttesen körvonalazva az állampolgári kultúrát. Eredeti kérdésünk – milyen esélyei vannak a demokratikus kultúra torzulásainak meghaladására? – megválaszolására ezek vizsgálatát követően térünk vissza.

A cikksorozat következő részében az állampolgári aktivitás mozgatórugóit vizsgálom meg. Részletesebb elemzések a fentiekről a L’Harmattan Kiadónál hamarosan megjelenő, Demokratikus kultúra és modernizáció – Állampolgári szocializáció 20 évvel a rendszerváltás után című könyvben olvashatók.

Cikksorozat első része: A demokratikus kultúra esélyei