2012-ben Pak a szavazatok elsöprő többségét megszerezve lett az ország államfője. Sikerét elsősorban annak köszönhette, hogy az idősebbek úgy tekintettek rá, mint apja, Pak Csong Hi örökségének folytatójára. Az apa vaskezű diktátorként 1961 és 1979 között vezette az országot, miután katonai puccsal magához ragadta a hatalmat. A két évtizedig tartó egyeduralom nyomot hagyott a dél-koreai társadalmon, amelyet az autoriter, hierarchikus, katonai jellegű politikai és társadalmi kultúra, valamint a kormányzat és a családok vezette konglomerátumok háttéralkui jellemeznek. Miután Pak Csong Hit saját nemzetbiztonsági főnöke 1979-ben megölette, újabb nyolcéves katonai uralom következett. 1987-ben aztán egy alulról jövő demokratizálódási mozgalom eredményeképpen Dél-Korea új, demokratikus alkotmányt fogadott el. Bár Pak Csong Hi annak idején nem volt az emberi jogok, a jogállamiság és a demokratikus reformok elkötelezettje, sok idős továbbra is csodálta a meggyilkolt autoriter vezért az általa elért gyors gazdasági sikerekért, és mert megvédte az országot Észak-Koreától. A Pak lány így sikerrel indult az államelnöki posztért, a konzervatívok ikonikus figuraként, egy dinasztia hercegnőjeként ábrázolva indították a küzdelemben. (Pak Kunjhe gyermekkora nagy részét az elnöki palotában, a Kék Házban töltötte, és miután Pak Kunjhe anyját meggyilkolták, a lány first ladyként vett részt a közéletben.)

A válság, amely Pak Kunjhe felelősségre vonásához vezetett 2016 októberében kezdődött, amikor kiderült, hogy Pak tulajdonképpen átengedte az ország vezetését bizalmasának, egy ismeretlen hatvanéves nőnek, Csoj Szun Szilnek, akinek sem közszolgálati gyakorlata, sem más releváns tapasztalata nem volt. A nyomozati anyagok szerint Pak képtelen volt bármilyen döntést önállóan meghozni, Csoj beleegyezését kérte hazai politikai kérdésekben, magas beosztású kormányzati tisztviselők kinevezése ügyében, a beszédei előtt vagy éppen az elnöki napirendjéről. Csoj döntött arról is, hogy milyen ruhát viseljen Pak nap mint nap, és milyen kozmetikai kezelésen vegyen részt Csoj magándoktoránál.

Csoj, kihasználva Pak függőségét, saját embereivel népesítette be a Kék Házat, a kormányzati hivatalokat, bizalmas információkhoz is hozzájutott, amelyekkel saját profitját növelte. Pak utasította munkatársait, hogy a szolgálati és államtitkot tartalmazó dokumentumokat is osszák meg Csojjal, és kérjék hozzájárulását, mielőtt bármilyen ügyben intézkednek. Csoj visszaélt a helyzetével, és dúsgazdag lett: meggyőzte Pakkot, hogy hozzon létre alapítványokat és, hogy vegye rá a nagy családi konglomerátumokat az adományozásra. Pak a vállalkozások vezetőivel személyesen találkozott az adományok érdekében. Néhány hónapon belül kb. 70 millió dollár gyűlt össze. Az adományok persze a Csoj rendelkezési körében álló alapítványokhoz vándoroltak. Csoj úgy működtette ezeket az alapítványokat, mintha saját magánvagyona volna, és könnyen hozzájuthatott a kormányzat által támogatott projektekhez is. Csoj ily módon összehordott vagyona ma már dollármilliárdokra rúghat.

Pak és Csoj jó kapcsolata nem újkeletű. Csoj apjának, Csoj Te Minnek, önjelölt spirituális guruként Raszputyinéhoz hasonló befolyása volt Pak apjának diktatúrájában. 1974-ben Csoj Te Min azzal kereste fel a fiatal Pak Kunhjét édesanyja halálát követően, hogy Pak anyja megjelent neki álmában, és a lány rajta keresztül kommunikálhat az anyjával. A huszonéves Pak feltétlenül megbízott a hamis guruban. A szöuli amerikai nagykövetség 2007-es levelében így fogalmazott: „elterjedt a szóbeszéd, hogy a néhai guru teljes uralmat gyakorolt Pak teste és lelke felett ebben az időben, így a guru gyermekei hatalmas vagyonra tettek szert.” Pak „megörökölte” apja hivatalát, Csoj Szun Szil pedig az apja befolyását Pak felett.

A tavaly októberi botrány kitörését követően milliók vonultak az utcára. Pak támogatottsága öt százalékra zuhant. Az elmúlt hónapokban a koreaiak tüntetéssel töltötték szabad szombatjaikat. Szülők, diákok, barátok, kollégák, egész családok gyűltek össze a városok terein, farmerek utaztak traktorjaikkal Szöulba, hogy csatlakozzanak a tüntetőkhöz. Az emberek az aszfalton ültek a mínusz tíz fok alatti hidegben. Énekeltek, beszédeket hallgattak, Pakkot Csoj bábjaként vagy avatárjaként ábrázoló performanszokat néztek. Azt a vágyukat fejezték ki, hogy új Koreát szeretnének, ahol igazságosság és tisztesség uralkodik. Sok hatvanas, hetvenes éveiben járó is csatlakozott a tüntetőkhöz, csalódásuknak adva hangot, végtére is sokuk Pakra szavazott, nem Csojra. A demonstráció 137 napja során több mint 16 millió polgár vett részt a tüntetéseken. (Dél-Korea lakossága kb. 50 millió.) A tüntetések békések, nyugodtak és egyben felemelőek voltak. Nem volt atrocitás, sérülés, még csak szóváltásra sem került sor a polgárok és a rendőrök között. Az emberek hálásak voltak a közrend őreinek, amiért segítik, és nem akadályozzák tiltakozó akciójukat. Ezért virágmatricákat tettek a rendőrautókra, a millió gyertyaláng pedig azt jelképezte, hogy a sötétség nem győzhet a világosság, a hazugság az igazság felett. A tiltakozások jelszavai a demokrácia, az igazságosság, a felelősségre vonás, a népszuverenitás és az alkotmány voltak.

A törvényhozók meghallották az emberek szavát. 2016. decemberben a képviselők nagy többsége a Pak elnökkel szembeni felelősségre vonási eljárás megindítására voksolt. Még Pak konzervatív pártjának egyik fele is támogatta a döntést, ami végül a párt kettészakadásához vezetett. Az ügy az alkotmány 65. cikkének megfelelően az Alkotmánybíróság elé került, hogy döntsön, megalapozott-e a parlamenti képviselők kezdeményezése.

Az Alkotmánybíróság három hónap alatt három meghallgatást is tartott. Az egész eljárást, így a felek előadásait és a tanúk meghallgatását is közvetítette a televízió. A polgárokat lenyűgözte a bírák profizmusa, őszintesége, egyenes kérdései, valamint az ellenséges tanúkkal és Pak (sokszor a bíróságot támadó megjegyzéseket sem nélkülöző) ügyvédjeivel szembeni végtelen türelme. A polgárok ma már úgy emlegetik az alkotmánybírákat, mint „a bölcseket”.

Március 10-én az Alkotmánybíróság elnöke, és egyben egyetlen női bírája Li Jung Mi hirdette ki az ítéletet nyugodt, de határozott hangon. A 89 oldalas ítélet hangsúlyozza, hogy a felelősségre vonás jogi és nem politikai eljárás, célja az alkotmány védelme és a jogállamiság érvényre juttatása. Az alkotmány 65. cikke lehetőséget ad a parlament számára, hogy felelősségre vonási eljárást kezdeményezzen az elnökkel vagy más magas rangú kormányzati politikussal, bíróval szemben, ha feladatuk ellátása során alkotmányt vagy törvényt sértenek. Ha ez a kezdeményezés megalapozott, akkor az Alkotmánybíróság az eljárás alá vont tisztségviselőt megfosztja a hivatalától.

Az alkotmánybírósági értelmezés szerint akkor megalapozott a kezdeményezés, ha az ügyben az alkotmány és más törvények súlyosan sérültek. Pak esetében ez volt a helyzet: Pak ugyanis az elnöki hatalmával visszaélve magánszemélyek privát érdekeit részesítette előnyben, és ezzel megsértette a képviseleti demokrácia és a népszuverenitás elvéből következő azt az alkotmányos kötelességét, hogy a köz szolgálatában tisztességesen és pártatlanul járjon el. A bírák szerint Pak cselekedetei a szabad vállalkozás jogát és a tulajdonhoz való jogot is sértették: elnöki hatalmát ugyanis arra használta, hogy adományokat juttasson Csoj alapítványainak. Emellett Pak nem tartotta meg a hivatali titkokat sem, amikor a külügyekre, a személyzeti ügyekre, az elnöki napirendre és más témákra vonatkozó információkat is megosztott Csojjal. Az ítélet megállapítja: Pak újra és újra magánérdekek érvényesítése miatt élt vissza hatalmával, azzal a hatalommal, amellyel őt a polgárok demokratikus úton közvetlenül felruházták. Elnöksége alatt folyamatosan próbálta Csoj létezését eltitkolni, s ezzel a bírák szerint lehetetlenné tette a hatalmi ágak megfelelő működését, a kormányzati hatalomnak más alkotmányos intézmények és a civil társadalom általi ellenőrzését. Pak ezért megsértette az alkotmány védelmére vonatkozó kötelességét, amivel eljátszotta az emberek bizalmát.

Az elnökkel szembeni eljárás mellett más személyek ügyében is vizsgálat indult. A szöuli parlament nyilvános ülésen hallgatta meg a vezető családi vállalkozások, a Samsung, a Hyundai és az LG elnökeit, és magas rangú kormányzati tisztségviselőket. A parlament egy független, speciális ügyészi csoportot is felállított. A vizsgálat eredményeképpen ma már többen büntetőeljárás vádlottjai. Többek között Csoj Szun Szil, és az őt segítő több dolgozó a Kék Házból, magas rangú kormányzati tisztviselők, az egyetem elnöke és több professzora, akik Csoj lányának biztosítottak privilégiumokat, valamint Li Dzse Jong, a Samsung vállalat elnökének a fia, és a Samsung ügyvezető igazgatója. Ez az első eset, hogy Samsung vezetőt letartóztatnak, ami egy olyan éra végét jelenti, amelyben a konglomerátumok a jog felett álltak. Kim Ki Csun, Pak kabinetiroda-vezetőjének letartóztatása is történelmi jelentőségű. Kim a Dél-Koreában még most is élő autoriter örökség ikonikus figurája. Nemzetbiztonsági ügyekre szakosodott magas rangú ügyészként szolgált Pak apjának diktatúrájában. Pak mostani elnöksége idején pedig mintegy tízezer művészt, írót, tudóst és más, a kormánnyal szemben kritikus személyt tett feketelistára. Ma már azt is tudjuk, hogy a nemzetbiztonság segítette Pakkot a hatalomba, hiszen sokszor áltwitterfiókot használva hamisan vádoltak ellenzéki jelölteket, ami az autoriter hatalmak tipikus jellemzője.

A Pak-ügy olyan régi politikai és társadalmi problémákra hívta fel a figyelmet, amelyek az autoriter időkben gyökereznek: az elnöki kézben összpontosuló hatalom veszélyeire és arra, hogy a kormányzat valamint a vezető konglomerátumok közötti bensőséges kapcsolat ellehetetleníti a tisztességes versenyt, kizárja a kívülállókat és az újonnan a versenybe kapcsolódókat. Az elmúlt öt hónapban az országot uraló botrány demoralizálta a lakosságot, de egyben lehetőséget is jelent valami új kezdetére.

A koreaiak megéltek már egy sikeres demokratikus mozgalmat 1987-ben, ami a három évtizedig tartó katonai diktatúra végét hozta el számukra. A demokratizálódás akkor az intézményi és az eljárási reformok bevezetését jelentette, egy új alkotmány elfogadását, amely lehetővé tette az elnök közvetlen választását és az elnöki mandátum korlátozását a diktatúra bevezetését elkerülendő, valamint az Alkotmánybíróság felállítását. Ma a polgárok mozgalmának az a célja, hogy a demokrácia tartalmi értelemben is a koreai tapasztalatok részévé váljon. Az autoriter időszakban a tiltakozó embereket letartóztatták, megkínozták és megölték. Ezúttal a polgárok a gyülekezési szabadságukkal élve békésen, de állhatatosan az utcán tiltakozva érték el a korrupt és inkompetens államfő eltávolítását. Az 1987-es demokratizálódási folyamat során létrehozott Alkotmánybíróság 2017-ben főszerepet játszott. Az alkotmány 1987-ben a demokratizálódási folyamat produktumát és konszolidációját jelentette, 2017-ben a demokrácia védelmét és elmélyülését biztosította. A polgárok és a bíróság pontot tettek Dél-Korea autoriter történetének végére, amely egyben egy új korszak kezdetének a lehetőségét is jelenti. Éles a kontraszt egyfelől Pak és Csoj működése, másfelől a polgárok gyertyafényes tiltakozása és az alkotmánybírósági eljárás között: az előbbi a rosszemlékű múlt, az utóbbiak egy ígéretesebb jövő jelenlétét szimbolizálják. A hatalmaskodó és korrupt autoriter örökség maguk mögött hagyásával a polgárok ismét reménykedhetnek a valódi demokrácia elérhetőségében és hogy ebben ők maguk is részt vállalhatnak.

A bírósági döntést követő hatvan napon belül új elnökválasztást kell kiírni Dél-Koreában. A legesélyesebb jelölt Mun Dzse In, balközép politikus, ügyvéd, aki emberi jogi ügyeket vitt a katonai diktatúra idején, és aki a korábbi elnökválasztáson alulmaradt Pakkal szemben. A polgárok a mentességét elvesztő Pak letartóztatását és vád alá helyezését sürgetik, a családok vezette konglomerátumok megreformálását, és az autoriter oktatási, üzleti, valamint kormányzati kultúra meghaladását követelik. Az igazi reformfolyamat ma valós lehetőség. 2017 márciusában a tavasz megérkezett Szöulba, de nyáron dől el, hogy ez az alkotmányos pillanat hogyan alakítja majd Dél-Korea alkotmányos történelmét.

Fordította: Kovács Kriszta

(Az írás a Verfassungsblogon jelent meg angolul. A fordítást a szerzők hozzájárulásával közöljük.)