A külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvénytervezet rászolgál a legsúlyosabb bírálatokra. A kritikák egy része értelmetlennek és hatástalannak, másik része kifejezetten károsnak és diszkriminatívnak tartja az intézkedéseket. A vélemények közös pontja, hogy a törvény hivatalos indoklása és a kormányzati propaganda hamis, nincs összhangban a kormány valós szándékával. A törvényjavaslat igazi célja ugyanis az, hogy újabb adminisztrációs terhet rójon a civilekre és megbélyegezze a kormánnyal szemben kritikus szervezeteket. Egyértelmű, hogy a törvény néhány civil szervezet, így például a Magyar Helsinki Bizottság, a Társaság a Szabadságjogokért, a Transparency International Magyarország Alapítvány, a K-Monitor, a Krétakör Alapítvány megregulázását célozza.

A külföldről is támogatott szervezetek megkülönböztetése és az ezzel összefüggő adminisztratív teher alkotmányos indokokkal nem magyarázható. Mivel azonban Magyarországon az alapjogok védelmére hivatott intézmények nem látják el feladatukat, a jogszabály hatályba lépése valószínűleg akadálytalan lesz. Ha akár a köztársasági elnök, akár az alkotmánybíróság a látszat kedvéért gátolná is a törvény életbe lépését, a civil szervezetek vegzálásának és a kormányzati beavatkozásoknak az sem vetne véget. (Úgy tűnik, az adatvédelmi hatóság nem ad a látszatra: a törvény teljes elvetése helyett a hatályának kiszélesítését javasolja.)

Ha a valódi indokok nem állnak összhangban a jogállami normákkal, a hivatalos kommunikáció pedig a mögöttes szándékokkal, érdemes megvizsgálni, hogy vajon a tervezet összhangban van-e a rendszer más elemeivel.

A fent példálózva említett civil szervezetek közös vonása, hogy közhasznú jogállással rendelkeznek. Emlékezhetünk, hogy a 2010-es kormányváltás után a parlamenti többség szimbolikus jelentőséggel cserélte le a rendszerváltás idején elfogadott és később továbbfejlesztett, demokratikus szellemiségű egyesületi törvényt. Ennek keretében átalakították és megszigorították a közhasznúvá válás feltételeit. Amelyik szervezet nem felelt meg az új feltételeknek, vagy ezt 2014. június 1-ig nem tudta igazolni a bíróság előtt, elvesztette közhasznú státuszát.

A ma leginkább támadott civil szervezetek tehát megfelelnek a jelenlegi kormányzat által felállított szigorú közhasznúsági követelményeknek. De mit is jelent ez? Bár maga a „közhasznú” kifejezés is beszédes, érdemes felidézni a 2011-es civiltörvény fogalmát: „Közhasznú szervezetté minősíthető a Magyarországon nyilvántartásba vett közhasznú tevékenységet végző szervezet, amely a társadalom és az egyén közös szükségleteinek kielégítéséhez megfelelő erőforrásokkal rendelkezik, továbbá amelynek megfelelő társadalmi támogatottsága kimutatható”. A közhasznú tevékenység pedig a törvény alapján az állam részére kötelezően előírt közfeladathoz kapcsolódó tevékenység. Azaz a Helsinki Bizottság, a Transparency, a TASZ és a többi említett civil jogvédő, korrupcióellenes, szociális és kulturális szervezet bírósági végzéssel rendelkezik arról, hogy közhasznú tevékenységet végeznek, hozzájárulnak „a társadalom és az egyén közös szükségleteinek kielégítéséhez” és „megfelelő társadalmi támogatottsággal” bírnak. És hogy mindehhez „megfelelő erőforrással” rendelkezzenek, külföldről is elfogadhatnak támogatásokat.

Tehát az ellentmondás lényege: az új javaslat indoklása szerint „külföldi érdekcsoportok” civil szervezetek támogatásával veszélyeztetik „Magyarország nemzetbiztonságát és szuverenitását”, a támogatás pedig „a pénzmosás és terrorizmus finanszírozásával” hozható összefüggésbe; egy másik törvény alapján viszont a külföldi donorok a magyar társadalom kimutatható támogatása mellett, a közösség számára hasznos és szükséges, állami közfeladathoz kapcsolódó tevékenységre adnak pénzt.

Éppen ezért az a bírósági nyilvántartás, amelyik a külföldről támogatott civil szervezetek listáját fogja tartalmazni, valójában azon egyesületeket és alapítványokat tünteti fel, amelyek támogatói között vannak olyanok, akik külföldről, a magyar társadalom érdekében, magyar állami feladathoz kapcsolódó tevékenységet támogatnak.

A törvények közötti ellentmondás ismét megmutatja, hogy egy minden szempontból védhetetlen jogalkotói szándék propagálása érdekében a kormányzat hajlandó megtagadni a saját maga által felállított szabályokat is. A látszólag csak egy szűk réteget érintő jogszabálytervezet okkal lett a jogbiztonság és a demokrácia semmibe vételének újabb jelképe.