Ellenállás: jog és szankció

Ha nincs jogunk ellenállni a zsarnoki kormányzati rendszereknek, az emberi jogokról való beszéd csak üres fecsegés.

Bragyova András alkotmánybíró emlékének

Egy széles körben elfogadott jogelméleti felfogás szerint akkor formálhatunk erkölcsi igényt egy jogra, ha elég súlyos érdekkel rendelkezünk ahhoz, hogy másokat az érdekeink védelme érdekében kötelezettségekkel terheljünk. Az ellenálláshoz való jog esetében is ez a kérdés: mi számít olyan súlyos és elégséges érdeksérelemnek, amely megalapozhatja az ellenálláshoz való jogot.

Az ellenállási jog a magyar alkotmányos hagyománynak is része, és még az orbáni alaptörvény is elismeri, amelynek egyik keveset idézett rendelkezése szerint „[s]enkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni” (C) cikk (2) bekezdés).

Az Alkotmánybíróság néhány esetben – többségi döntésében és kisebbségi álláspontban is megpróbálta megvilágítani ezt – az első látásra – önvégrehajtó (közvetlenül hatályosuló), látszólag következmények nélküli és tartalmatlan, mások szerint kizárólag a papírnak üzenő alkotmányi rendelkezést. Ezek a próbálkozások eddig nagyrészt eredménytelenek voltak. Üdítő kivétel volt ez alól Vörös Imre egykori alkotmánybíró értelmezése.

Kiss László alkotmánybíró tanácsadójaként dolgoztam az Alkotmánybíróságon, amikor a bíró 2010-ben két véleményben, egy különvéleményben és egy párhuzamos indokolásban kérte számon a fékek és egyensúlyok rendszerének szétzilálását a bizánci módon uralkodó kormányzaton és parlamenti alkotmányozó többségen. (Lásd erről pl. 61/2011 AB határozathoz írt különvéleményét.) A konkrét ügyben az indítványozó azt állította, hogy az orbáni új közjogi szabályok olyan új rendszer alapját teremtik meg, amelynek célja a hatalom hosszú távú, kizárólagos birtoklása, ami olyan alkotmányos jogsérelmet hoz létre, amely minden magyar természetes személyt és szervezetet érint, akik ennek orvoslására kötelesek az Alkotmánybírósághoz fordulni az alaptörvény C) cikk (2) bekezdése alapján.

Az Alkotmánybíróság többsége érdemben nem foglalkozott az üggyel, mert úgy vélte, hogy az indítványozó nem volt „ténylegesen személyesen és közvetlenül érintett,” másrészt egyes alaptörvényi rendelkezések felülvizsgálatát kérte. Ez utóbbira, mondta ki az Alkotmánybíróság, hogy nincs hatásköre. Ezt kérte számon Kiss alkotmánybíró, mondván: míg az Alkotmánybíróság érdemben vizsgálhatta „a méhek szomszéd ingatlan felől mérendő repülési magasságának alkotmányosságát elbírálni kérő, vagy éppen a mozgóbolti tevékenységgel együtt járó hangjelzés tiltását előíró norma és a diszkrimináció-tilalom összefüggéseire vonatkozó indítványt, addig nincs reális lehetősége arra, hogy a mostani indítvány szerinti, a jogállami jogrend alapvető fundamentumát (pl. a hatalommegosztáson belül a fékek és egyensúlyok rendszerét) komplex módon érdemi vizsgálatának tárgyává tehesse.”

Ez 2010 előtt nem volt így. Ahogyan arra Kiss alkotmánybíró is utalt, az Alkotmánybíróság „részletesen foglalkozhatott például az Alkotmányon felüli, illetve alkotmányellenesen érvényesülő hatalmi túlsúllyal és hatalmi dominanciával.” Alkotmányvédelmi hatásköre ilyen típusú gyakorlásának mára csak a látszata maradt meg, így az Alkotmánybíróság pusztán szemlélője lehet a hatalmi ágakat érintő struktúrák átrendezésének. Reálisan nem foglalhat állást arról, vajon a jogállam formális előírásainak betartásával tényleg leépíthető-e a jogállam eddig kiépített intézményrendszere. Erre a veszélyre Sajó András már korábban felhívta a figyelmet az Önvédő jogállam című cikkében, rámutatva arra, hogy az ellenállási jog alapjog. Mivel e normát az alaptörvény alatti normák nem szabályozzák (önvégrehajtó jellegű), ezért az Alkotmánybíróságnak kellene tartalmi értelmezést adnia abban a kérdésben, hogy milyen típusú tényleges, közvetlen és személyes érintettség szükséges az ehhez hasonló ügyek érdemi elbírálásához.

Milyen alkotmányos indokok alapján kellett volna mégis érdemi döntést hoznia a bíróságnak a fenti ügyben? Ehhez be kell vezetnem két alapvető alkotmányjogi érvelési tételt. Az egyik alapján minden modern alkotmány egymással kapcsolatba hozható rendelkezéseinek egységes, koherens, ellentmondások kiküszöbölését célzó, az alkotmány egészének leginkább megfelelő értelmezése nem hozhat olyan eredményt, amely valamely jogállami szabály eliminálását eredményezi. Tehát nem elképzelhetetlen, hogy valamely alkotmányi szabály ellentétes a másikkal (ahogyan erre Frederick Schauer rámutat), a kérdés inkább az, hogyan oldjuk fel a látszólagos ellentétet. Ennek során figyelemmel kell lenni arra, hogy ahogyan az első amerikai legfelső bírósági elnök (John Marshall) fogalmazott, soha nem feledhetjük el, hogy az értelmezés során „egy alkotmány rendelkezéseit tágítjuk.”

Csak az alkotmányos jogszabályok kötelezőek a politikai közösség tagjaira. Annak eldöntése pedig, hogy melyik jogszabály alkotmányos, második, tartalmi érvelési tételem szerint egy működő alkotmányos demokráciában végsősoron az Alkotmánybíróság feladat- és hatáskörébe tartozik. Ma az Alkotmánybíróság létezik, de nem működik, nem képes ugyanis betölteni a funkcióját, vagyis annak meghatározását, hogy melyek az alkotmányos jogszabályok, amelyeket mindenkinek be kell tartania.

A magyar Alkotmánybíróság passzivitásának a következménye az, hogy a testület az alkotmányos szabályok tartalmi meghatározását minden alkotmányos felhatalmazás nélkül, de facto a miniszterelnökre delegálta. Ez végzetes és elfogadhatatlan. Ebben a helyzetben érdemes újra nyilvános vitát folytatni arról, hogy mi lehet az ellenállási jog tartalma.

Az ellenállási jog gyökerei ugyan az ókori görög vagy éppen az ókori római jog történetéig nyúlnak vissza, igazi jelentőségre csak később tett szert. A középkorban az alárendeltek joga volt a hűség és engedelmesség megtagadására, akár fegyveres fölkelés vagy más erőszak alkalmazására, ha a király nem jogszerűen járt el. Ez a hűbéri fölfogásban gyökerezett: csak a hű királynak lehettek hű alattvalói. Miként a hűbérurat és a hűbérest, úgy az uralkodót és az alattvalót is a hűség kapcsolta össze, ami kölcsönösséget tételezett fel. Ha tehát a király megsértette a jogot, az alattvalók föl voltak mentve az engedelmesség alól. Ilyesfajta feladatot szántak az Aranybulla szerkesztői is a nádornak: "Ha mi vagy utódaink közül bármelyik valaha ezzel a rendelkezéssel szembe akarna szállni, mind a püspököknek, mind országunk más jobbágyurainak és nemeseinek összesen és egyenként, a mostaniaknak és a jövőbelieknek szabadságukban álljon nekünk és utódainknak ellenállni és ellentmondani a hűtlenség bélyege nélkül." (31. c.) Más irányú lett a fejlődés azzal, hogy maga az uralkodó járult hozzá a büntetési eljárás alkalmazásához. Ezzel az eddigi megtorlásból a jogsértést megelőző intézmény lett: ez történt Angliában, Aragóniában, illetőleg a Jeruzsálemi Királyságban és így értékelhetjük a magyar Aranybulla ellenállási cikkét is.

Az Amerikai Egyesült Államok alapítólevelének számító Függetlenségi Nyilatkozat, miután bevezetőjében meghatározza a minden embert megillető, elidegeníthetetlen jogokat, kimondja, hogy „a kormányzatok ezeknek a jogoknak a biztosítására létesültek.” Amennyiben pedig bármely kormányforma alkalmatlanná válna e célok megvalósítására – szögezi le a Nyilatkozat preambuluma –, úgy „a nép joga, hogy az kormányzatot megváltoztathassa vagy eltörölje, és új kormányzatot hozzon létre.” Az ellenállási jog bekerült az 1789-es Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatába, ami később a francia alkotmány részéve vált.

Ha a magyar alkotmányokban megfogalmazott ellenállási jog tartalmához akarunk közelebb kerülni, akkor érdemes a német alaptörvény megfogalmazásából kiindulni. Az 1949-es bonni alaptörvény 1968 óta hatalmazza fel a Német Szövetségi Köztársaság valamennyi polgárát az ellenállás jogával, amivel akkor élhetnek, ha a szövetségi állam legfőbb alkotmányos alapelveit veszélyeztetve látják, és „ha egyéb kiút már nem létezik.” A német alaptörvény másik cikkelye pedig megváltoztathatatlannak nyilvánítja (vagyis ún. „örök klauzulaként” az alkotmánymódosító törekvéstől védett rendelkezéssé teszi) a „zsarnoki” kormányzatokkal szembeni ellenállás jogát. 1956-ban – amikor még a német Alaptörvény nem rendelkezett az ellenállási jogról – a német Szövetségi Alkotmánybíróság egyértelműen megállapította, hogy az a pozitív, írott jogtól függetlenül létezik. A német kommunista pártot érintő KDP döntés alapján az egyéni jogsérelmekkel szembeni ellenállási jog csak megőrző értelemben létezhet, azaz a jogrend megőrzéséhez vagy helyreállításához szükséges jogként – ezek a körülmények a német kommunista párt esetében nem álltak fenn. Hangsúlyozta továbbá a német szövetségi Alkotmánybíróság, hogy az ellenállással leküzdött igazságtalanságnak nyilvánvalónak kell lennie, és a jogrendszer által biztosított valamennyi jogorvoslatnak olyan kevés kilátást kell nyújtania a hatékony jogorvoslatra, hogy az ellenállás gyakorlása az utolsó megmaradt eszköz a jog megőrzésére vagy helyreállítására.

Ez az értelmezés nagyjából párhuzamos azzal a gondolatmenettel, amelyet Tony Honoré vázol fel. E szerint az ellenálláshoz való jog akkor illeti meg az egyéneket vagy csoportokat, ha kizsákmányoltak vagy elnyomottak és a zsarnoki hatalom olyan súlyos jogtalanságaival szembesülnek (pl. önkényes letartóztatások), amelynek orvoslására nem áll rendelkezésre más eszköz, csak az ellenállás.

Az ellenállási jog gyakorlása tehát egy végső jogorvoslat a zsarnoki hatalommal szemben. Egy végső jogorvoslat, amely meglehetősen veszélyes, mert az ellenálló csak az együttérzésre és a szolidaritásra számíthat, miközben a bukás kockázata jelentős. Az ellenállási jog gyakorlása, mint végső jogorvoslat azt feltételezi, hogy az ellenállóknak nem áll más eszköz rendelkezésükre az alapvető és súlyosan sértett érdekeik védelmére, mert minden más békés eszközt, jogorvoslatot, békés tiltakozást, passzív ellenállást és erőszakmentes engedetlenséget már igénybe vettek.

Az ellenállási jog gyakorlása tehát előfeltételezi a zsarnokságot. Nem szabad tehát elfeledni azt - ahogyan Benedek Ferenc római jog professzor egykor rámutatott Pécsett -, hogy a jog több annál a Duna-Tisza közti betyárságnál, mint ami a Magyar Közlönyben megjelenik.

Ne feledjük, hogy az ellenállási jog gyakorlása egyfajta szankcióként működik a zsarnoki hatalmakkal szemben. Az ellenállás egy olyan veszély, amellyel a kormányzatnak számolnia kell, amikor döntéseket hoz. Ha a polgárok kizsákmányoltnak érzik magukat és a politikai hatalom nem biztosítja számukra a hatékony jogorvoslat reményét és a békés tiltakozás lehetőségét, annak beláthatatlan következményei lehetnek. Azzal, hogy az alkotmánybírók nem tartanak igényt arra, hogy a kormányzattal szemben is elvárják az alkotmányos játékszabályok betartását, lényegében ezektől a békés eszközöktől fosztják meg az állampolgárokat. Azt kockáztatják, hogy a választók, a politikai közösség tagjai a saját sorsukat a saját kezükbe véve döntik majd el, mely jogszabályokat tartják majd be, és melyeket nem. Ennek megvalósulása esetén a következmények beláthatatlanok: a magyar kormányzati „rendszer” nem számíthat arra, hogy a választók struccként viselkednek majd mindig, és arra sem, hogy nem következik el az a végső kétségbeesés, amikor lebontják a kormányzat és közöttük álló mesterséges falat, és igényt formálnak az ellenállás emberi jogára, a zsarnoki kormányzat megbüntetésére.

***

"A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem", írta Merániai János esztergomi érsek híres levelében – központozás hiányában – dodonai kétértelműséggel. Bragyova András néhai alkotmánybíróval történt beszélgetéseink alkalmával egyszer szóba került ez a többértelmű mondat. Azt terveztük megfejteni egy összehasonlító jogi tanulmány keretében, hogy melyek az ellenállási jog (ius resistendi) keretei (határai) és tartalmi elemei: sajnos erre együttesen nem kerülhet már sor; talán majd máshol, illetőleg (?) máskor. Az ellenállási jog hasonló a vízhez, lehet gyengéd (lásd a kölcseys és a velük szolidaritásban álló diákok és tanárok megmozdulásait és pedagógussztrájkot), de egyben kiszámíthatatlanul brutális is.

 


Source URL: https://szuveren.hu/jog/ellenallas-jog-es-szankcio

List of links present in page