A tizenhat tagú szövetségi alkotmánybíróság bíráinak felét a felsőház (Bundesrat) tartományi képviselőkből álló tagjai választják, másik felét pedig a képviselőház (Bundestag) tizenkét parlamenti képviselőből álló, a frakciók erőviszonyait tükröző választmánya kétharmados többséggel. (Tehát ebben az esetben egy alkotmánybíró megválasztásához nyolc parlamenti képviselő szavazata kell.) Az, hogy kiből lehet bírójelölt, bonyolult és nehezen átlátható pártpolitikai játszma része. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lennének bizonyos íratlan szabályok. A német pártrendszer relatív stabilitása alapján a pártok jelölési szabályai kiszámíthatóak. Ha egy bíró mandátuma lejárt, főszabály szerint az utódját is az a párt jelöli, amelyik őt. A választás során nagyon fontos, hogy minden szakterületnek legyen szakértője a testületben. A bíróság két nyolcfős tanácsban ítélkezik, az első tanács alapjogi ügyekben, a második pedig államszervezeti kérdésekben. A törvényi előírásoknak megfelelően mindkét tanácsban három bírót valamelyik szövetségi legfelsőbb bíróságról kell választani. Eközben nemcsak a szakmai, hanem a területi kiegyensúlyozottságra is ügyelnek: észak, közép és dél megfelelő képviseletére. A jelölttől elvárják, hogy ne legyen megosztó személyiség, ami nem pártsemlegességet jelent, hanem azt, hogy a jelölt ne vegyen részt a pártpolitika mindennapi bozótharcaiban. A nők és férfiak testületbeli aránya azonban még a legutóbbi bíróválasztások után is, az egyre hangosabb kritikák ellenére, szilárd férfidominanciát tükröz. Jelenleg három bírónő van az alkotmánybírák között.

Ebben az alkotmányos szokásrendben csak kivételes alkalommal kerültek nyilvánosságra a jelöléssel kapcsolatos pártközi viták. A nyilvánosság akkor kap szerepet a német alkotmánybírók kiválasztásában, ha a pártok nem jutnak egyetértésre, vagy nem megfelelő a koordináció a kijelölési procedúrában. Ilyen volt Herta Däubler-Gmelin és Horst Dreier esete. Däubler-Gmelint, a szociáldemokraták energikus és kiválóan képzett jogász politikusnőjét 1993-ban jelölték volna alkotmánybírónak. A kereszténydemokrata politikusok, különösen az alkotmánybírák kiválasztásában meghatározó szerepet játszó Wolfgang Schäuble akadályozta meg a jelölését korábbi – egyébként nem példa nélküli – aktív pártpolitikai szerepe miatt. Horst Dreiernek, a tekintélyes würzburgi alkotmányjogásznak pedig a baloldali Tageszeitung médiakampánya lett a veszte 2008 elején. Dreier alkotmánykommentárjának egy lábjegyzetére hivatkozva az újság azt állította (egyébként tévesen), hogy a jelölt bizonyos határhelyzetekben megengedhetőnek tartaná a kínzást. Őrködhet-e az alkotmány szellemisége fölött ilyen alkotmányjogász? – tették fel a kérdést. A kereszténydemokraták pedig elsősorban azt nem fogadták el, hogy a würzburgi jogtudós csak a természetes megtermékenyülés során létrejött embrió emberi méltóságát ismeri el, így vétót emeltek Dreier ellen.

Horst Dreier helyett a jelenlegi elnököt, Andreas Voßkuhlét választották meg alkotmánybíróvá, aki minden szempontból megfelel a jelölő pártok által kialakított szokásrendnek. Konfliktusokat nem kereső, értékválasztásaiban nem megosztó, a pártpolitikát távolról figyelő közjogász. A közigazgatás-tudomány megújításán fáradozó új generáció tagja, elsősorban az államszervezeti kérdések szakértője. Voßkuhle nevéhez köthető az utóbbi évek legvitatottabb bírósági döntése a Lisszaboni szerződés felülvizsgálatáról. Idén márciusban lett a testület legfiatalabb elnöke (47 éves), egy olyan időszakban, amikor a parlament és a bíróság között meglehetősen puskaporos volt a hangulat. A kora tavasszal leköszönő elnök, Hans-Jürgen Papier többször élesen bírálta nyilvánosság előtt a parlament munkáját. Eközben a politikusok a bíróság fontos törvényeket megsemmisítő határozatai ellen tiltakoztak.

Voßkuhle már diplomatikusabb hangot ütött meg a törvényhozással szemben, és inkább azt hangoztatta, hogy a megoldásra váró problémák komplexitása nem enged meg radikális elméleteket. Alkotmánydogmatikai érvekkel meggyőzően alátámasztott és – a legtágabb értelemben véve – kapcsolódásra képes döntésekre van szükség – mondta. A békítő nyilatkozatok mellett azonban nem hagyott kétséget afelől sem, hogy az alkotmánybíróság feladata a parlamenttel kapcsolatban a politikai eljárások nyitottságának és sokféleségének a biztosítása. Ez az elv bizonyos mozgásteret biztosít a parlamentnek a kormányzattal szemben, az ellenzéknek a kormányzati többséggel szemben, a parlamenten kívüli szereplőknek a politika állandó szereplőivel szemben. Ezt a nyitott politikai diskurzust a demokrácia garanciáit jelentő vélemény-, sajtó- és gyülekezési szabadság erősítésével biztosíthatja az alkotmánybíróság. Az alkotmányos diplomácia alfája és ómegája a politikai eljárások nyitottsága. Az alkotmányosság írott és íratlan szabályai ezt segíthetik elő.