A Fidesz-kormány a társadalmi integrációs problémákat (korrupció, bizalmatlanság, pártosság) az egyik integrációs forma, a közös világértelmezés nemzeti alapon történő megerősítésével próbálja kezelni. Ez akaratlanul is további nehézségeket okozhat. Félő ugyanis, hogy mind az interakciók szabadsága, mind az intézmények függetlensége és a globális struktúrákhoz való kapcsolódás lehetősége sérül. A Fidesz stratégiája azonban nem egyedülálló. A rendszerváltás utáni politikai mezőharc logikájához illeszkedik ugyanúgy, mint a megelőző kormány eljárása.

Az MSZP–SZDSZ-koalíció éveit követően a Fidesz kísérlete sok szempontból indokoltnak tűnhet. E koalíció a társadalmi integrációs problémák megoldását elsősorban nem a közös világértelmezés megteremtésében látta, hanem a gazdasági gyarapodás és a modernizáció intézményi feltételeinek biztosításában. Az előző kormány azt remélte, hogy a haladás tapasztalata egyúttal arra is képes lesz, hogy egy konszenzuális világértelmezés és identitás alapjául szolgáljon. Egy olyan identitás kialakulásában reménykedett, amely független a nemzetitől, mert a modernitáson alapul. Az MSZP–SZDSZ-koalíció stratégiája emiatt az intézményi integrációs logika kiemelt támogatásaként és megerősítéseként értelmezhető.

Belátható, hogy ez az eljárás csupán tartalmilag különbözik a Fideszétől – igaz, éppen emiatt mentes a demokráciaelméleti aggályoktól –, strukturálisan azonban hasonló gondokat okoz. A világértelmezés alárendelése az intézményi integrációnak azért problematikus, mert az intézményi integráció túlsúlyba kerülésével a közös világértelmezés – használat híján – fokozatosan elsorvad. Ahol mindinkább a közös kényszerek rendszere tereli mederbe a társas cselekvéseket, ott egyre kevesebb tér nyílik a közös normák alkalmazására, megerősítésére, megvitatására. Ez pedig végső soron közös mivoltuk fokozatos gyengüléséhez vezet.

Pedig az intézményi integráció rá van utalva a közös világértelmezés egy minimumára, azokra az általános normákra, amelyek az intézményekhez való igazodást szabályozzák. Szélsőséges esetben ezért magát az intézményi működést sodorja veszélybe az intézményi integráció hangsúlyozása, mert éppen az alapul szolgáló közös normákat számolja fel. Ilyenformán az MSZP–SZDSZ-koalíció stratégiája akaratlanul is további problémákat teremtett azzal, ahogyan a társadalmi integráció nehézségeit kezelni próbálta.

Miután különböző – aktuálpolitikai és stratégiai – okok miatt a koalíció kísérlete kudarcba fulladt, a Fidesz a korábbi kormány ellenpontjaként alakította ki saját stratégiáját. Nem az intézményi, hanem az identitáson alapuló integrációs logikát emelte ki, és erre alapozva látott hozzá a társadalmi változtatásokhoz. Ezzel tevékenyen hozzájárult ahhoz, hogy a rendszerváltás utáni politikai színtéren hamar felálljanak a két világháború közti népi-urbánus vita szerinti táborok. E vita kontextusában nem csupán a nemzet és a modernizáció fogalmát, hanem a hozzájuk kapcsolódó eltérő integrációs szinteket is kisajátították maguknak a jobb- és a baloldali pártok. A fogalmak és az integrációs szintek egyvelegei egymással szemben álló pólusokat alkottak: a Fidesz a modernizáció fogalmát és az intézményi integrációt, az MSZP–SZDSZ-koalíció a nemzet kérdését és az identitáspolitikát szorította háttérbe.

Azáltal, hogy a pártok letűnt idők csatáira, illetve egymásra koncentráltak, saját mozgásterüket is beszűkítették. A társadalmi integrációs problémákra a mai napig nem tudnak kellő józansággal tekinteni, beleragadnak a politikai mező kijelölte értelmezési keretbe, és ezért csupán a különböző integrációs logikák és identitások preferálásában különböznek egymástól. Vakfoltban marad számukra a voltaképpeni probléma: az, hogy az integrációs formák egyensúlyának megbontása ellehetetleníti a tovább élő problémák megoldását.

Emiatt annak a kormánynak, amely egyszer tényleg szembe kíván nézni az államszocializmusból örökölt integrációs zavarokkal, mindenekelőtt a politikai mező logikájától kell függetlenítenie magát. Újabb és újabb integrációs formák kiemelése helyett (ilyen kísérletnek tekinthető az LMP bázisdemokráciára vonatkozó programja, amely a közvetlen interakcióknak szán kitüntetett szerepet) az integrációs logikák átfogó szemléletére és egyensúlyuk megőrzésére kell törekednie.