Liu Hsziao-po Kína második – meg nem ünnepelt – Nobel-békedíjasa. A dalai láma után idén kitüntetett ellenzéki költő-irodalomtudós az 1989-es Tienanmen téri Június Negyedike emblematikus értelmiségi vezéralakja, 2008-ban pedig társszerzője volt a demokratikus ellenzék Charta 08 nevű petíciójának. Az Emberi jogok egyetemes nyilatkozata elfogadásának hatvanadik évfordulóján az interneten útjára indított, többpártrendszert, emberi jogokat és jogállamot követelő manifesztumnak több ezer aláírója volt. A mindenhová elérő állami cenzúra azonban elfojtotta a kezdeményezést. Az 54 éves Liu Hsziao-pót ezúttal 11 év börtönbüntetésre ítélték az „államhatalom és a szocialista társadalmi rendszer megdöntésére való izgatás” bűntette miatt.

Liu Hsziao-po kitüntetésének nyilvánosságra hozatala után Kína sértődött, bezárkózó hatalomként viselkedett. Az elnyomó gépezet pedig rögvest működésbe lépett: Liu feleségét és néhány barátját minden vád nélkül letartóztatták, a CNN-t elsötétítették, a világhálón terjedő híreket cenzúrázták, és az államhatalom vádaskodásba kezdett. A hivatalos álláspont szerint a friss Nobel-békedíjas a kínai bíróságok által jogszerűen elítélt bűnöző, akinek kitüntetése a kínai igazságszolgáltatás durva megsértését jelenti.

A belügyekbe való beavatkozás kifogása éles ellentétben áll a második világháború utáni nemzetközi fejlődéssel. Az ENSZ-t és annak univerzális egyetemes nyilatkozatát éppen az indokolta, hogy az emberiségnek volt alkalma megtapasztalni, hová vezet a nemzeti elkülönülés és bezárkózás. Ezért a Kínával szolidáris orosz reakció, miszerint „a Nyugat fegyverként használja a békedíjat”, csak a tekintetben igaz, hogy a Nyugat valóban demokratikus alapértékek tiszteletben tartásához állít mércét. Meghaladott és félrevezető azonban az országok szuverenitására hivatkozni. A Nobel-békedíjat odaítélő bizottság elnöke, Thorbjorn Jagland arra hívta fel a figyelmet, hogy ma már tarthatatlan a „külvilág hallgatásához” (kritikátlanságához) való jog elve. Az emberi jogok megsértését nem lehet nemzeti határokra hivatkozva elkendőzni.

A Charta 08 petíció szerzői vállaltan a csehszlovák demokratikus ellenzék Charta 77 nyilatkozatát vették mintául. 1977-ben a szocializmus lassú hanyatlásának állóvizébe dobott követ Václav Havel, Jan Patočka és társaik azzal, hogy közzétették az emberi jogokat és demokráciát hirdető nyílt levelüket. Az akkori elítélések az államrend megdöntésének kísérlete miatt és a sajtó lejárató kampánya teljes mértékben megegyezik a kínai kommunista hatóságok mostani válaszával. A totalitárius rendszerek ellen azonos követelésekkel fellépő ellenzékiek társadalmi környezete azonban gyökeresen különbözik.

Csehszlovákia egy zsákutcás gazdasági kísérlet láncszemeként tengődött. Ezzel szemben Kína ma mindenki által elismert és irigyelt gazdasági nagyhatalom. A kapitalizmus felé nyitó gazdasági reformok nyomán az egy főre jutó GDP-t 1996 és 2006 között megháromszorozó ország az évi 10 százalék feletti gazdasági növekedési ütemével kétségtelenül történelmet ír. Liu Hsziao-po története és a tragikus kínai emberi jogi helyzet azonban mégiscsak arról tanúskodik, hogy nem lehet egyedül a GDP-növekedés alapján véleményt formálni egy ország állapotáról. Úgy is fogalmazhatunk: az 1977-es Csehszlovákiában többek közt a gazdaság állapota miatt, Kínában pedig annak ellenére követelik az emberi jogok tiszteletben tartását.

Többen rámutattak, hogy Kína a Charta 08 elfojtásával és a békedíjra adott reakciójával nem tett mást, mint igazolta, hogy a nyilatkozatban foglalt kritika nem alap nélküli. Letagadhatatlan, hogy bünteti a szólást, bíróságai nem függetlenek, és a társadalmi normákat nem jogszabályok, hanem puszta hatalmi szó határozza meg. Szembetűnő, hogy a kínai alkotmány is tartalmaz olyan alapjogokat, amelyeket egy plurális-demokratikus rendszer megkövetel, és amelyeket az Emberi jogok egyetemes nyilatkozata hirdet. Ezek a jogok és hatalomkorlátozó elvek azonban abban a pillanatban érvényüket vesztik, amint a hatóságok érdekeibe ütköznek – erről tanúskodik Liu kálváriája is. Ügyvédje elmondta, hogy letartóztatási parancsán a kínai hatóságok üresen felejtették azt a részt, amely a vád megnevezésére szolgál. Később pedig az ellenzéki költőt „házi őrizetbe” vették. Csakhogy Liu Hsziao-pót nem saját otthonában, hanem ismeretlen helyen tartották fogva a hatóságok, ami nem jogszerű. Ezek a rendőrségi visszaélések a kínai jogot is durván sértik, és a szabályok szerint a fogvatartottat szabadon kellett volna bocsátani.

Liu Hsziao-po immáron negyedszeri letartóztatása rámutat az önkényuralmi rendszerek egyik törvényszerűségére: a hatalom oszthatatlan egységén, az egypártrendszeren és a megkérdőjelezhetetlen központi akaraton alapuló államok még saját szabályaikat sem képesek betartani. Bizonyosan nem független ettől a jelenségtől az ellenzékiek másik kritikája, amely az állami korrupció nagyságáról szól. Kína 2009-ben a Transparency International korrupcióellenes szervezet világranglistáján Burkina Faso és Suriname mögött, a 79. helyen állt a rangsorban. Az emberi jogok tömeges sérelmének és a korrupció magas fokának közös az eredője: a hatalom oszthatatlansága, ellenőrizetlensége.

Kína hatalmas utat tett meg az évtizedekkel ezelőtt beindított reformokkal. Csehszlovákiával ellentétben elismerésre méltó modernizáción ment keresztül a kontinensnyi ország. Ez a modernizáció ugyanakkor mindaddig féloldalas, amíg – a Charta 08-ban foglaltakat felidézve – az ország „nem hagy fel azzal a szemlélettel, hogy a szavakat bűnnek lássa”. Addig ugyanis Kína lehet erős gazdaság, de biztosan nem jogállam.