A Wprost hetilap Henryka Krzywonost választotta a 2010-es év emberének. Az elismerést minden évben olyan személy kaphatja meg, aki a lap szerint a legjelentősebb politikai, társadalmi, gazdasági vagy kulturális hatást gyakorolt a lengyel társadalomra. De kicsoda Henryka Krzywonos, és miért éppen ő? Olsztynban született 1953-ban, egy rövid időszakot leszámítva villamosvezető volt Gdańskban, ma már nyugdíjas, és férjével közösen egy árvaházat vezet, gyerekeket nevel.

Az ország 1980-ban ismerte meg a nevét: ő volt az a villamosvezető, aki augusztus 15-én leállította a járművét, és csatlakozott a hajógyári munkások sztrájkjához, majd tagja lett a hajógyárban létrehozott üzemközi sztrájkbizottságnak. Augusztus 16-án, miután a munkások megállapodtak a béremelésről a vállalat igazgatóságával, és Lech Wałęsa bejelentette a sztrájk befejezését, négy nő (Alina Pienkowska, Anna Walentynowicz, Ewa Osowska, valamint Henryka Krzywonos) bezárta a hajógyár kapuját, és nem engedte haza a munkásokat. Emiatt Wałęsa visszavonta döntését, és kihirdette a többi vállalat munkásaival szolidaritást vállaló sztrájk megkezdését. Így született meg a Szolidaritás.

Krzywonos részt vett a kormánnyal tárgyalást folytató munkások delegációjában, és ott szerepel a neve a híres gdański megállapodás aláírói között. A Szolidaritás létrehozása után beválasztották az üzemközi alapítóbizottság gdański elnökségébe, és a hadiállapot bevezetéséig aktívan részt vett a szakszervezeti munkában. 1981 decemberében elkerülte az internálást, de illegalitásban tovább dolgozott: segítséget nyújtott a letartóztatottak hozzátartozóinak, szórólapokat osztott, valamint gyerekekre vigyázott. Egy alkalommal olyan súlyosan megverték a rendőrök, hogy elvetélt. Politikai szerepet sem akkor, sem a rendszerváltás után nem vállalt. Az elmúlt húsz évben nem volt a lengyel közélet jelentős személyisége.

2010 nyarán a gdański megállapodás aláírásának 30. évfordulójára emlékezett Lengyelország. Közismert, hogy a rendszerváltás után a Szolidaritás darabokra esett szét, és az 1989 előtti társadalmi mozgalomból nőtt ki a mai pártok többsége. Az elmúlt húsz év politikai vitái nemcsak megtépázták az egykori mozgalom vezetőinek tekintélyét, de ma már egymással sem képesek beszélni, nemhogy közösen ünnepelni. Ilyen okok miatt nem vett részt a gdyniai sportcsarnokban rendezett ünnepi kongresszuson Lech Wałęsa sem, és sokáig kérdéses volt az is, hogy elmegy-e a meghívott – bár az erősen Kaczyński-párti közegben nem túlságosan szívesen látott – miniszterelnök, Donald Tusk, illetve a szmolenszki tragédia után megválasztott új elnök, Bronisław Komorowski. Végül elmentek.

Henryka Krzywonos is ott volt, mint az egykori megállapodás egyik aláírója, de a program szerint neki semmilyen szerepe nem lett volna. A terv azonban Jarosław Kaczyński beszéde után felborult. A mindig szókimondó és őszinte Henryka nem bírta elfogadni a Jog és Igazságosság pártja elnökének öntömjénező előadását, ezért felment a színpadra, és meglehetősen kemény szavakkal tette helyre az előtte szónokló pártelnököt. Ahogy korábban, ekkor sem nagyobbította fel saját érdemeit, és hangsúlyozta, hogy nem volt jelentős politikai szereplő, sőt augusztus előtt nem is vett részt az ellenzéki munkában. Kritizálta ugyanakkor Kaczyńskit, aki ott sem volt augusztusban a hajógyárban, most meg a saját pártját tünteti fel a Szolidaritás egyetlen valódi örökösének: „Elnök úr, nagyon kérem, elnök úr, ne lázítsa az embereket egymás ellen. Nem tudom, mi történt önnel. Én nagyon együtt érzek önnel, de kérem, ön is érezzen másokkal, és hagyja az embereket élni. Engem felháborít, hogy ön Lech méltóságát megsemmisíti. Engem ez személyesen bánt” – e mondatai azóta majdhogynem szállóigévé váltak a lengyelek között. Emellett a lengyel társadalomhoz is szólt, arra kérte az embereket, hogy ne a politikai, vallási és egyéb beállítottságuk alapján ítéljék meg egymást. A Szolidaritás éppen azért lehetett olyan erős és sikeres, mert harminc évvel ezelőtt ez nem volt kérdés a hajógyárban. „A szolidaritás arra kötelez, hogy meghallgassuk egymást!”

Kétségtelen, hogy Henryka Krzywonost e spontán fellépése tette rendkívül népszerűvé, különösen a fiatalabb generáció körében. Ezrek példaképévé vált Lengyelországban a határozott, szókimondó, segítőkész és a céljaiért oroszlánként küzdő nő, aki soha nem kért az olcsó népszerűségből. Éppen ennek köszönhető, hogy az „év embere” elismerést ő kapta meg. De jelez mást is. Azt, hogy kezd megváltozni a Szolidaritás történetének eddigi, meglehetősen egysíkú értelmezése, nevezetesen, hogy nem szakszervezet, hanem egy függetlenségi-felszabadító mozgalom volt, amely sikeresen lerombolta a szocialista rendszert, és elősegítette a demokrácia és a piacgazdaság létrehozását. Egyre inkább előtérbe kerülnek azok a szociális kérdések, sőt követelések, amelyeket azóta sem sikerült megvalósítani. Előtérbe kerülnek a szakszervezeti kérdések, hiszen a mai Szolidaritás kevéssé képes a munkások érdekeit megvédeni, s inkább – a katolikus egyházzal szorosan összefonódva – a politikai tér nemzeti-konzervatív oldalának társutasává vált.

Krzywonos fellépése és díjazása rámutat arra a súlyos problémára, hogy elsősorban szociális téren a rendszerváltás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és húsz év után kezdeni kell valamit nem csupán az államszocializmus, hanem a Szolidaritás örökségével és úrjaértelmezésével is. S persze arról is szól a történet, hogy a lengyel társadalomban is egyre több mindenkinek van elege a végletes politikai megosztottságból.