A magyar parlamenti többség április 18-án elfogadta az 1989-es alkotmányt érvénytelenítő alaptörvényt. Mire való egy új alkotmány?

A modern alkotmányelmélet közismert felfogása szerint az alkotmány egy állam legfőbb törvénye. Tartalmi értelemben olyan dokumentum, amely meghatározza a politikai rendszer típusát, elrendezi a különböző hatalmi ágak (törvényhozó, végrehajtó, bírói) egymáshoz való viszonyát, garantálja a jogállamiságot, és védelemben részesíti az alapvető jogokat. Más szavakkal az alkotmány tartalmazza azokat a lényeges jogi garanciákat, amelyek a demokrácia békés és zökkenőmentes működését biztosítják. S mint ilyen különös politikai és szimbolikus jelentőségű, hiszen ez a nép legfőbb jogi dokumentuma, amely nemcsak meghatározza, hanem korlátozza is az állami hatalom működését.

Miről ismerhető fel az alkotmányozási pillanat?

Az első kodifikált modern alkotmányok az amerikai és a francia forradalom termékei, a monarchikus rendszerrel való szakítást jelképezik. Politikailag is nagy áttörést jelentettek, mert lehetővé tették az első liberális demokráciák létrejöttét. Azóta különleges történelmi és politikai helyzetben kerül sor alkotmányok elfogadására. Ilyen volt például a II. világháború végét vagy a totalitárius uralmakat követő alkotmányozás. Általában ezekre az alapító eseményekre gondolunk, amikor alkotmányozási pillanatot emlegetünk.

Persze nem csak ilyen időszakban kerülhet sor új alkotmány elfogadására. Az egyes államok különböző szabályokat alkalmaznak, de általánosan elfogadott alapvető elv, hogy az alkotmány elkészítése és elfogadása a normál törvényhozási rendtől eltérően történhet, az országlakosok bevonásával, és nem csupán a kormányzó többség részvételével.

Egy új alkotmány elfogadásakor irányadóak-e nemzetközi követelmények, egyáltalán van-e különbség a hazai alkotmányos és a nemzetközi emberi jogi sztenderdek között?

Az állami szuverenitás részeként az egyes országok maguk döntenek arról, milyen államberendezkedést hoznak létre. Ugyanakkor az államok nem egymástól elszigetelten létező entitások, sőt nemzetközi közösségekbe tömörülnek. Ez világszinten is igaz, gondoljunk az ENSZ-re, a mi kontinensünkön pedig az Európa Tanácsra és az Európai Unióra. A nemzetközi szervezetekben részes államok elfogadják, hogy taggá válásuk számos kötelezettséggel jár együtt. Ezek közül különösen fontos, hogy a tagállamok kötelezettséget vállalnak az emberi jogok alapszintjének biztosítására.

Az Európai Unió alapjogi chartája szolgálhat-e a közös európai alkotmányosság alapjául?

A 2000-es nizzai találkozón elfogadott charta a lisszaboni szerződéssel vált az unió alapjogi katalógusává, ezért fontos szerepet játszik az európai alkotmányosság fejlődésében. Technikai értelemben a charta jogi hatóköre ma még vita tárgya. Az azonban kétségtelen, hogy az EU elköteleződött az emberi jogok védelme mellett. Ezt világosan jelzi az Európai Unióról szóló szerződés 6. cikke, amely irányadónak tekinti az Európa Tanács keretei között elfogadott Emberi jogok európai egyezményét és a tagállamok közös alkotmányos hagyományait. Emellett az 51. cikk alapján a charta nemcsak az EU intézményeit, hanem a tagállamokat is kötelezi, amennyiben azok uniós jogot implementálnak.

Mitől érvényesülhetnek az alapvető jogok a gyakorlatban? Nemzetközi emberi jogi fórumok pótolhatják-e a hiányzó tagállami alapjogvédelmet?

Európában két szupranacionális bíróság van: a strasbourgi emberi jogi bíróság és a luxembourgi Európai Bíróság. Az előbbinek az a feladata, hogy az Emberi jogok európai egyezményét értelmezze és alkalmazza. A strasbourgi bíróság előtt magánszemély perelheti a tagállamot, ha az megsértette az egyezményben elismert valamelyik jogot. A luxembourgi székhelyű Európai Bíróság az uniós szerződéseknek és a másodlagos jogforrásoknak szerez érvényt. Ennek keretében bizonyos mértékig alapjogvédelmet is ellát, és érvényesíti a hátrányos megkülönböztetés tilalmát, de magánszemélyek nem fordulhatnak közvetlenül ehhez a bírósághoz a tagállamok – nem uniós tárgykörű – emberi jogi jogsértései miatt.

Az alkotmánybíróságok feladata az alkotmány és az abban biztosított alapjogok értelmezése és védelme. Az országok többségében a magánszemélyek közvetlenül az alkotmánybírósághoz fordulhatnak jogorvoslati kérelmükkel. Az említett nemzetközi és tagállami bírói testületek tehát különféle feladatot látnak el, egymással nem helyettesíthetők. Dinamikus összjátékuk az európai alkotmányosság garanciája, amely egyre magasabb szintű emberi jogvédelmet biztosíthat. Az eltérések és következetlenségek persze elkerülhetetlenek, de az alkotmányos alapjogi katalógus, az unió alapjogi chartája és az egyezmény esetjogának együttes értelmezése erősítheti a jogvédelmet.

Mi a hatékony alkotmánybíráskodás arkhimédészi pontja?

A kérdés az, hogy van-e recept a jogszabályok hatékony alkotmányossági felülvizsgálatára. A bíróság szervezeti és személyi függetlensége biztosan elengedhetetlen. Ez pedig egyfelől fair jelölési szabályokat, kvalifikált és személyükben is alkalmas bírákat és nem utolsósorban kellő költségvetési önállóságot, valamint a kormányzattól való teljes autonómiát követel. Fontos, hogy az alkotmányos jogsérelmek minél szélesebb körben legyenek orvosolhatók. Az előzetes és az utólagos felülvizsgálat egyformán lényeges. Alapvető követelmény, hogy a mindenkori politikai ellenzéknek és társadalmi kisebbségnek lehetősége legyen alkotmányos kontroll kezdeményezésére.

Van-e különbség az úgynevezett fiatal demokráciák és a hosszabb demokratikus hagyományra visszatekintő országok alkotmánybíróságai között a hatalommegosztás érvényesülése, az alkotmányos kultúra és szokások tekintetében?

Maga az alkotmánybíróság is viszonylag fiatal jogintézmény. Az alkotmánybíróságok ugyanis ténylegesen csupán a II. világháborút követően létrejött nyugat-európai liberális demokráciák alapstruktúrájába bekerülve kezdték meg működésüket. A kelet-közép-európai alkotmánybíróságok még ennél is fiatalabbak, körülbelül húszévesek. Mint minden újonnan alakult intézmény esetében, itt is időbe telik, amíg kialakul a rutinos és zökkenőmentes működés. A posztkommunista alkotmánybíróságok helyzete azért is nehéz, mert az induláskor nem csupán új intézmények voltak, hanem egy addig teljesen ismeretlen demokratikus intézményi struktúrában működve kellett megtalálniuk helyüket. Az uniós tagságra pályázó posztkommunista országoknak emellett kemény emberi jogi és jogállami követelményeknek kellett megfelelniük. Ez azt jelentette, hogy az alkotmánybíróságoknak viszonylag gyors ütemben kellett kialakítaniuk esetjogukat, miközben az alkotmányos kultúra és gyakorlat ennél sokkal lassabban képes fejlődni.

Magyarországon az új alaptörvény jelentősen átalakította az alkotmánybírósági hatásköröket. Némileg bővül a törvények elfogadása előtti normakontroll, ugyanakkor az utólagos felülvizsgálat jelentősen beszűkül. Mit gondol a változásról?

Az európai alkotmánybíróságok a hatáskörök széles skáláját birtokolják. Az előzetes normakontroll, vagyis a törvény elfogadását megelőző alkotmányossági vizsgálat ezek egyike. Előnye lehet, hogy az alkotmánybíróság már a törvény megszavazása előtt kontrollálhatja a többségi szabályalkotást, és így megelőzhető az alkotmánysértés. Hátránya viszont, hogy hatalommegosztási kérdéseket vet fel, mert elmosódnak a határok a jogalkotási folyamat és a jogalkotás feletti kontrollt jelentő alkotmánybíráskodás között. Emellett fontos megjegyezni, hogy a törvények zöme nem megy át előzetes vizsgálaton, ezért elengedhetetlen a jogszabályok utólagos kontrollja. A leglényegesebb kritérium, hogy az emberi jogukban sértetteknek lehetőségük legyen kezdeményezni az alkotmánybíróság eljárását.

Ami a magyar alaptörvényt illeti, a tavaly megkezdődött hatáskörszűkítés folytatódott. Megszűnt az actio popularis, vagyis a bárki által kezdeményezhető eljárás, amely az alapjogvédelem legkönnyebb és legkevésbé formális módja volt. Hiába javasolta a Velence Bizottság, nem ellensúlyozza más jogvédelmi eszköz ezt a hatáskörcsökkentést. Ha figyelembe vesszük a költségvetési, pénzügyi tartalmú törvények felülvizsgálatának korlátozását, akkor jelentősen redukált alkotmánybírósági működéssel számolhatunk.

Ön számos tanulmányt és könyvet publikált az emberi méltósághoz való jogról. Hogyan ítéli meg a magyar alaptörvényt ebből a szempontból?

Az alaptörvény több helyen is említi az emberi méltóságot. A Nemzeti hitvallásnak nevezett preambulumban ez olvasható: „Valljuk, hogy az emberi lét alapja az emberi méltóság.” A méltóság ilyen említése nem ismeretlen az európai alkotmányjogban. Ezt a mondatot azonban az alaptörvény R cikkének előírása alapján a hitvallás egészének fényében kell értelmezni. Könnyen lehet, hogy az emberi méltóság tartalmát a keresztény, különösen a római katolikus tanítások jelölik majd ki. Az alaptörvény II. cikke szerint „az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.” A 89-es alkotmányhoz hasonlóan az alaptörvényben az élet és méltóság szemantikai és normatív egységet alkot. Ez már az Alkotmánybíróság eutanáziadöntésében is problémát okozott, ugyanis a két jog védelmi körét és határait illetően is különbözik egymástól, sok esetben szemben áll egymással, és fennáll a veszély, hogy a két jog összeházasításával az élethez való jogból az életben maradás kötelezettsége lesz. Érdemes lett volna ezért e két jogot szétválasztani és külön említeni. A II. cikkből továbbá kimaradt a „veleszületett” szó, ami a most érvényes és a nemzetközi sztenderdekkel összhangban álló alkotmánybírósági méltóságkoncepció egyik lényegi elemét adja. Azt, hogy a méltóság minden emberrel veleszületik, azt senkinek sem kell kiérdemelnie, és senki nem is veszítheti el „érdemtelenség” miatt.

Mit gondol az alaptörvénynek arról a mondatáról, amely szerint a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg?

A magzat alkotmányjogi státuszát érintően nincs európai konszenzus, s ez nem véletlen. Ez a legnehezebb és leginkább vitatott kérdések egyike. A magzatot valamiféle alkotmányos elismerés és védelem megilleti, de az 1937-es ír alkotmányt leszámítva nincs olyan európai alkotmány, amely a magzatnak a már megszületett emberekhez hasonló szintű alkotmányos védelmet biztosítana. A szövegezés implicit módon előnyben részesíti a magzat életét az anya önrendelkezési jogával szemben. Az is igaz ugyanakkor, hogy az alaptörvény nem biztosít abszolút érvényesítendő élethez való jogot a magzat számára, ami teret adhat a mérlegelés számára. A terhes nőnek elvitathatatlan alkotmányos jogai vannak: a méltósághoz, a magánszférához és az autonómiához fűződő jogok. Bár a magyar alaptörvény nem utal erre, a magzat alkotmányos státusza a terhesség idejének előrehaladtával változik. Érdekei nem lebecsülendők, viszont a terhes nő méltósághoz és önrendelkezéshez fűződő jogát mindig figyelembe kell venni.

Érdekes módon az alaptörvény rendelkezése nem tesz különbséget az in utero és az in vitro magzatok között. Úgy tűnik, hogy elsődlegesen az in utero magzatok védelme lebegett a szövegezők szeme előtt, és az abortusz korlátozására törekedtek. Manapság azonban egyre nagyobb az in vitro magzatok száma, ezért két kérdést mindenképpen meg kell említenem, melyekről az alaptörvény mélyen hallgat. Az első, hogy egyenlőek-e az in utero és in vitro magzatok, a másik, hogy az in vitro beavatkozás során – ad absurdum – alkotmányosan kötelező lesz-e beültetni valamennyi embriót a méhbe. Ez csak két probléma annak illusztrálására, hogy milyen komplex a magzat alkotmányos státusza, amit a szövegezők láthatóan nem gondoltak végig.

Lát-e más olyan rendelkezést az alaptörvényben, amely az egyenlő emberi méltóság követelménye szempontjából problémás lehet?

Az európai alkotmányos hagyományban a méltóság fogalma szorosan kapcsolódik a felvilágosodás, valamint az amerikai és francia forradalmat követő alkotmányosság kialakulásához. Tulajdonképpen az emberi méltóság koncepciója vezetett a szekuláris alkotmányosság kialakulásához, amelyben a politikai hatalom legitimitása és eredete többé nem Istenre vezethető vissza. A méltóság lényeges filozófiai koncepcióvá vált, és Kant nyomán arra használták, hogy az embert már ne mint Isten teremtményét, hanem mint méltósággal rendelkező személyt határozzák meg. Később ezt a felfogást vették alapul és fejlesztették tovább az 1948-as Emberi jogok egyetemes nyilatkozatának szövegezői az 1. cikk megfogalmazásakor: „Minden emberi lény szabadnak, egyenlő méltósággal és jogokkal születik.” Ez az egyébként jogi értelemben nem kötelező rendelkezés nagy hatással volt a II. világháborút követően elfogadott alkotmányokra. Az emberi méltóság minden, a totalitárius rendszerek felbomlását követően elfogadott alkotmányban helyet kapott. Azóta a méltóság az európai alkotmányosság védjegye, mely magán viseli a háborúkban és a diktatúrákban megtapasztalt embertelenségek emlékét, s válaszképpen az egyenlő méltóság tiszteletén és védelmén alapul. Ez a méltóságfelfogás kizárja, hogy az emberek között különbséget tegyenek például bőrszínük, nemük vagy világnézetük miatt. A világnézeti homogenitásra törekvő új magyar preambulum ezzel szemben egy nem szekuláris politikai és alkotmányos rend megalapozója.