A válasz egyszerű: ezek a vallási közösségek bizonytalan, megalázó és lehetetlen körülmények között folytatják a társadalom számára jótékony szociális és oktatási munkájukat. Egyházi jogállásuk 2012. január elsején megszűnik, egyesületté válnak, egyházként történő nyilvántartásba vételi kérelmüket csak az egyházi státuszuk elvesztését és a törvény hatálybalépését követően nyújthatják be. A nyilvántartásba vételi eljárásra, ezen belül az elismerés iránti kérelem benyújtására vonatkozó rendelkezések ugyanis még nem léptek hatályba. Ebből következően, a sajtóban megjelent híresztelésekkel ellentétben, január elsejéig jogszerűen semmilyen elismerés iránti kérelem nem nyújtható be, hiszen a jogszabály végrehajtási rendeletei el sem készültek.

Milyen következményekkel jár ez a kimaradt egyházakra nézve? Először is, ezek a vallási közösségek nem használhatják majd az egyház elnevezést, a közösség számára szolgálatot teljesítő lelkészek pedig nem nevezhetik magukat lelkésznek, ilyen minőségben nem prédikálhatnak. Magánemberként persze tehetik, de a vallási közösségek felépítésének ismeretében be kell látnunk, hogy ez abszurd. Az egyházzá válás és az egyházként működés a vallási közösségek természetes igénye, küldetése, mely sokszor hitvallásukból ered, ezért azt a „világi” hatalomnak nincs joga tőlük megvonni. Nem véletlen, hogy az egyházzá válás tisztességes lehetőségének biztosítását a strasbourgi bíróság esetjoga is megköveteli.

Ami a finanszírozási kérdéseket illeti, az állam számos, nem preferált egyháztól már idén megvonta az általuk fenntartott vagy hozzájuk bármilyen módon kötődő szociális intézmények egyházi kiegészítő normatív támogatását, és az önkormányzatok is egymás után mondják fel ilyen-olyan jogcímekre hivatkozva a velük kötött közszolgáltatási szerződéseket. Az offenzíva már az új egyháztörvény elfogadása előtt megkezdődött, és jelenleg is több szinten zajlik, az oktatási és a szociális intézmények eltérő finanszírozási logikáját követve.

Vegyük például a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) esetét! A MET, alapszabálya értelmében, kizárólag a hátrányos helyzetűek körében teljesít szolgálatot mintegy húsz oktatási és szociális intézmény fenntartójaként. Az egyház által fenntartott, ámde attól függetlenül tevékenykedő Oltalom Karitatív Egyesület (OKE) által működtetett szociális intézményekben naponta ellátott személyek száma 1362 fő, az egyház által fenntartott oktatási intézményekben 2379 gyermek tanul, az egyház és intézményei, valamint az OKE több mint 800 munkavállalót foglalkoztat.

A Magyar Államkincstár 2011. július 1-jével megvonta a MET-től a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásához kapcsolódó kiegészítő egyházi normatívát. Az intézkedést törvényi változás indokolta, az új szabályok szerint ugyanis csak azok az egyházi jogállású személyek minősülnek „egyházi fenntartónak”, amelyekkel a kormány szociális és gyermekvédelmi feladatok ellátására megállapodást kötött, márpedig a MET-tel ilyen megállapodás nem köttetett. Ez mindenképpen érdekes pillanat a magyar jogállam történetében, mivel az az abszurd helyzet állt elő, hogy a MET szociális intézményfenntartói szempontból már nem minősült „egyházi fenntartónak”, oktatási intézményfenntartói szempontból viszont igen, függetlenül tényleges egyházi jogi státuszától. Ezzel egy időben a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal felszólította a MET elnökét, Iványi Gábort, hogy jelölje meg, „kinek” kívánja átadni az egyház szociális intézményeit (sic!), amit ő természetesen visszautasított. Ezzel párhuzamosan zajlott, hogy az Oltalom Karitatív Egyesület fővárossal kötött, elsősorban a hajléktalanellátáshoz kapcsolódó szociális és egészségügyi intézményeinek fenntartására vonatkozó közszolgáltatási szerződéseit 2011 áprilisában – 8 hónapos felmondási idővel – felmondták.

A helyzet tarthatatlanná vált, az érintett szociális intézményeket a teljes ellehetetlenülés fenyegette anélkül, hogy – a szárnyra kapott hírekkel ellentétben – az ellátottak sorsáról bárki érdemben gondoskodott volna. Két hónapos bizonytalanságot követően 2011 augusztusában kormányhatározat rendelkezett arról, hogy egyes egyházakkal, így például a MET-tel, megállapodás szülessen a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatokhoz kapcsolódó kiegészítő egyházi normatíva biztosításáról a 2011. július 1. és 2011. december 31. közötti időszakra. Ez a normatíva a mai napig nem érkezett meg, mivel az államkincstárnak csak 2011. október elején sikerült felülvizsgálni a támogatást megvonó 2011. júliusi határozatát az augusztus végén kötött megállapodás alapján. Az oktatási intézmények sorsa csak némiképp alakult eltérően: a közoktatás és a felsőoktatás terén egyelőre az látszik biztosnak, hogy a 2011/2012. tanévre megvan a szükséges támogatás.

Nyilvánvalónak tűnik azonban, hogy hosszú távon nem tartható az a gyakorlat, amely szerint oktatási, illetve szociális intézmények működésének biztosítása jó esetben féléves ciklusokban születő, ad hoc döntéseken alapul. Ilyen körülmények között képtelenség felelősen fenntartani ezeket az intézményeket. Azt is látni kell, hogy az új törvény értelmében az egyházi jogállásukat elveszítő vallási közösségek nem lesznek jogosultak az egyházi kiegészítő normatívára, anélkül viszont képtelenek lesznek folytatni tevékenységüket. Az egyházi kiegészítő normatíva a szociális ellátás területén az „alapnormatíva” csaknem megduplázását jelenti. De mielőtt valaki azt gondolná, milyen jól járnak az egyházak, érdemes hozzátenni, hogy ez így is csak épphogy elegendő a feladatellátás biztosítására. Hasonló a helyzet a közoktatási intézmények esetén. Nem véletlen, hogy a feleannyi „alapnormatívából” ezeket az intézményeket fenntartani képtelen önkormányzatok egymás után adják át iskoláikat az egyházaknak.

Az új nyilvántartásba vételi eljárás – többek között – az Országgyűlés kétharmados többségű döntéséhez köti az egyházi jogállás elismerését. Ennek ismeretében erősen kétséges, hogy a most kimaradt egyházak java része valaha is visszaszerezheti-e státuszát, és ha igen, mennyi idő múlva. A cezúra arra mindenképpen elegendő lesz, hogy az egyházak által most fenntartott intézményhálózat szétessen, a legelesettebbek között végzett húsz-harminc éves munka megszakadjon, vagy akár egyszer s mindenkorra véget érjen. Egyelőre nem látható, ki és milyen formában gondoskodna az ellátás, támogatás nélkül maradókról.