A fogalom jelentése bizonytalan, a jelzők egy nem demokratikus rendszerben az orwelli újbeszél nyelvhasználat sajátosságai szerint szokásosan nem arra utalnak, amire a szavak általánosan elfogadott jelentése alapján gondolnánk. Matolcsy miniszter értelmezésében az unortodox a gazdaságpolitikának olyan formája, amely egy soha meg nem írt tankönyv helyes tételeit alkalmazza, jelentése valójában: olyan gazdaságpolitika, amely ellenkezik a létező tankönyvekben ismertetett gazdasági racionalitással. Ahogy a szocialista az előző rendszerben fosztóképző volt (a szocialista demokrácia a demokrácia, a szocialista jólét a jólét hiányát jelentette), úgy az unortodox a gazdaságpolitikában az egyedül járható magyar út helyett a mindenki számára járhatatlant jelenti.

A parlamenti kétharmadnak azonban nem csak a gazdaságpolitikája unortodox. A büntető igazságszolgáltatás terén meghozott döntései az alkotmányos büntetőjog legalapvetőbb szabályaival és a nemzetközi egyezményekkel ellentétesek, esetenként a józan ész alapján beláthatóan értelmetlenek. Érdemes rövid leltárt készíteni az elmúlt másfél év fontosabb büntető igazságszolgáltatási „reformjairól”. Könnyen belátható ugyanis annak alapján, hogy az unortodox érvényes jelző e területen is: a reformok mögött jogállamban elfogadhatatlan hatalmi törekvések húzódnak meg, alapvető emberi jogokkal és jogelvekkel ellentétes büntetőjogi tendenciákkal. Milyen aspektusokban rajzolódik ki az unortodoxia?

A bírói függetlenség megsértése

Az elmúlt másfél év jogalkotása értelmezhető a hatalommegosztás felszámolására tett erőfeszítések sorozataként is. A három csapás felszámolja a szabad bírói mérlegelés lehetőségét, pedig „egyedi ügyben kizárólag a bíróság jogosult annak mérlegelésére: milyen büntetési nem és ezen belül milyen mértékű büntetés áll arányban az adott bűncselekmény súlyával”, és „a bírói mérlegelés lehetőségének alkotmányos értéket is hordozó és ezért védelmezendő szerepe van” (13/2002. AB határozat).

A mérlegelési lehetőséget vonja meg a korábban bevezetett, de most az alaptörvényben rögzített tényleges életfogytiglani szabadságvesztés is (tész). E szabály esetében ráadásul nemcsak a rendes bíróságok hatáskörét vonja el az Országgyűlés, hanem az Alkotmánybíróságét is, hiszen így nem semmisíthető meg az egyébként egyértelműen alkotmányellenes és az Emberi jogok európai egyezményét is sértő szabályt (Kafkaris v Cyprus).

Evidensen sérti a függetlenséget a semmisségi törvény is, amellyel az Országgyűlés egyedi büntetőügyekben hozott döntéseket semmisíttet meg. A bírói függetlenség pedig a jogállam sine qua nonja: az a politikai rendszer, amely ezt nem tartja tiszteletben, unortodox jogállam, más szóval: nem jogállam.

A nemzetközi jog megsértése

Az unortodoxia, az alkotmányos demokráciákban érvényes szabályok semmibevétele tetten érhető a nemzetközi jogi szabályok megsértésén is. Már volt szó a tész nemzetközi egyezményt sértő voltáról, de a sor folytatható. A fiatalkorúak szabálysértési elzárása sérti a gyermek jogairól szóló New York-i egyezményt, amelynek 37. cikke megköveteli, hogy a gyermek őrizetben tartása vagy letartóztatása vagy vele szemben szabadságvesztés-büntetés kiszabása csak végső eszközként legyen alkalmazható. A rendelkezés emellett ellentétes az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága R (2003) 20. számú ajánlásával és az ún. Pekingi Szabályokkal (az ENSZ-nek a fiatalkorúakat illető igazságszolgáltatással kapcsolatos minimumszabályokat tartalmazó gyűjteménye) is. A büntetés célja e dokumentumok szerint a fiatalkorúak nevelése, nem pedig a megtorlás, a szabálysértési elzárás pedig ezen cél elérésére nyilvánvalóan alkalmatlan, és semmiképpen nem a végső eszköz.

Külön csokorba szedhetők azon szabályok, amelyek a tisztességes eljáráshoz való joggal kapcsolatos nemzetközi sztenderdekkel mennek szembe. Sérti a „törvény által létrehozott” bíróság (Zand v Austria DMD GROUP, a.s. v Slovakia) és a fegyveregyenlőség követelményét az, hogy egyes ügyekben a legfőbb ügyész jogorvoslattal nem támadható döntése alapján, és nem a törvény előírásaitól függően dől el, hogy melyik bíróság az illetékes. Az ilyen „kiemelt” ügyekben alkalmazható 120 órás őrizet szintén a következetes strasbourgi gyakorlattal megy szembe (Brogan and others v UK, Moulin v France), amely a négynapos időtartamot sem tekinti a habeas corpus szabállyal összeegyeztethetőnek. Az, hogy a kiemelt ügyekben az ügyész intézkedésére jogorvoslattal nem támadható döntéssel megtiltható a terhelt és a védő érintkezése az őrizet első negyvennyolc órájában, sérti a védelemhez való jogot, amely minden releváns egyezmény és az alkotmány (sőt, az alaptörvény) alapján is alapvető követelménye a tisztességes eljárásnak. Az unortodoxia ez alapján a nemzetközi egyezményeket sértő szinonimája.

Szabadságvesztéssel járó szankciók, illetve a hosszabb tartamú szabadságvesztés preferálása

A szabadságvesztés-fétis az unortodoxia harmadik tünete. Igaz, ez nem magyar találmány, viszont láthatóan sehol sem működik, erre jó példa a „három csapás” nemzetközi sikertelensége. A tulajdon elleni szabálysértések esetén kiszabható elzárás („a Túró Rudiért börtön”) abszurditása magáért beszél, a hajléktalanság kriminalizálása és végső soron elzárással szankcionálhatósága pedig egyenesen embertelen, és összeegyeztethetetlen azzal az alapjogi megfontolással, hogy magatartásért és nem állapotért járhat büntetés, és kizárólag vétkesség alapján. Az új szabálysértési törvény azon rendelkezése, amely lehetővé teszi a „visszaeső” szabálysértők elzárását, szintén beszédes. Látható, hogy az Orbán-rendszer problémamegoldási módszere meglehetősen egyszerű észjárást követ: egy problémát úgy tudunk megszüntetni, ha eltüntetjük a szemünk elől, illetve kemény szigorral lépünk fel a problémát okozó deviánsokkal szemben, hátha elmegy a kedvük a gonoszságtól. Hogy a normakövetés nem kedv, hanem tanulás, szocializáció és lehetőség kérdése, arról ez a megközelítés nem vesz tudomást. Az unortodoxia ez alapján egyenlő az ésszerűtlenséggel és embertelenséggel.

Fogva tartási körülmények

A kormányzat által preferált büntetőpolitika nemcsak azért nem jó, mert értelmetlen, és célját sem éri el, viszont drága, hanem azért sem, mert Magyarország már kisebb fogvatartotti létszám mellett sem tudta biztosítani az emberhez méltó elhelyezési körülményeket. Márpedig ha többen vannak börtönben, nő a zsúfoltság, feltehetőleg ezt a meg nem írt tankönyvek is elismernék. A parlamenti többség is rájött erre az összefüggésre, és a vonatkozó jogszabály azon kategorikus előírását, hogy személyenként három négyzetméter szabad mozgásteret kell biztosítani a zárkában az elítélteknek, megtoldotta a „lehetőleg” szócskával, így a fél négyzetméterre zsúfolás már nem jogellenes a magyar szabály alapján. (Összevetésként: a jogszabályok szerint ebet tíz négyzetméternél kisebb területen tartósan tartani tilos.) Persze a strasbourgi bíróság nem része a nemzeti együttműködés rendszerének, így semmi nem akadályozta meg abban, hogy nemrég a Szél v Hungary ügyben kimondja, a négy négyzetméter alatti fogva tartás embertelen bánásmódnak minősül, és ellentétes az Emberi jogok európai egyezményével. A helyzet ennél csak rosszabb lesz. Míg 2006-ban 14 000 körül mozgott a fogvatartottak száma, 2011 szeptemberére ez a szám megközelítette a 17 500-at, több intézetben az átlagos telítettség meghaladja a 200 százalékot, vagyis az egy főre jutó átlagos mozgástér egy négyzetméter körüli – a kutyákat tízszer ekkora helyen kell tartani.

Az unortodox hozzáállás a korábbinál is embertelenebb fogva tartási körülményeket eredményez, és várhatóan sok vesztes strasbourgi ügyet hoz magával. A többi említett esetre is igaz, hogy jól ismert kudarcok és igazságtalanságok utánzatai – ahogyan a kormány gazdaságpolitikai kliséi is. Így hazánk nemzetközi elmarasztalása várható, mert a világ – hozzánk képest – ortodox módon működik.