Természetesen vannak olyan bűncselekmények és olyan körülmények, amikor szerepet kaphat a vádlottak vagy a sértettek származása. A közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt folyó ügyben például meg kell állapítani, hogy az elkövető milyen etnikai csoporthoz tartozás vagy vélt tartozás miatt bántalmazta a sértettet. Itt sem kell azonban a személyek származásáról dönteni, csupán arról, hogy van-e olyan körülmény, amelyből erre az indítékra lehet következtetni. Ugyanígy, valakit cigány származása miatt megölni aljas indokból elkövetett emberölés, de nem azt kell vizsgálni, hogy az áldozat cigány volt-e, hanem azt, hogy a gyilkos azért ölt-e, mert szerinte az áldozat cigány volt. A vádlott származása pedig szintén a rasszista indítékú bűncselekményeknél jöhet számításba, ott is csak annyiban, hogy jelentősen gyengítheti a vádat, ha kiderül, hogy ő maga is ahhoz a közösséghez tartozik.

Marian Cozma megölésének ügye nem tartozik ebbe a körbe. Fel sem merült, hogy akár az elkövetők származása, akár a sértettek nemzetisége bármilyen szerepet is játszhatott az ügyben. Éppen ezért érthetetlen, hogy miért tartalmaz a Veszprém Megyei Bíróság elsőfokú ítélete olyan megjegyzéseket, hogy „… ekkorra már a roma társaság több tagja is csatlakozott a felfelé rohanókhoz…”, vagy hogy a tanú „üldözésébe kezdő roma társaság a kergetést egészen a sarokig folytatta”. Szintén szerepel az ítéletben, hogy „02.55 körüli időben érhettek le a romacsoport első tagjai az utcára”, és az, hogy „megmagyarázhatatlan, hogy a 8-10 fő nagylendületű lerohanását követően Marian Cozma miért csak 2-3 romával verekedett a bejárat előtt”. Mindezt az ítélet azon részében, ahol a bíróság megállapítja, hogy szerinte mi történt a helyszínen. Miért tartotta szükségesnek a bíróság, hogy rögzítse azok származását, akiket felelőssé tesz az eseményekért? Csak a származás alapján lehet megkülönböztetni egy csoportot? Nyilván nem.

Kétségtelen, hogy vannak olyan esetek, amikor a tanúk vallomása tartalmaz az elkövetők származására vonatkozó megjegyzéseket és a bírónak a tanúvallomásokat valahogyan értékelnie kell az ítéletben. Ilyenkor azonban ki kell derülnie, hogy melyek a tanú szavai és melyek a bíróságé. A kettőt élesen el kell különíteni. Lehet idézőjelbe tenni a tanú szavait, lehet külön bekezdésben összefoglalni a tanú által elmondottakat, de egyértelművé kell tenni, hogy azt nem a bíró mondja, hanem a tanú. A Cozma-ügyben hozott ítélet ehelyett tele van ilyen mondatokkal (persze idézőjel nélkül): a tanú „észlelte, amint Cozma és a vérzőfejű, nagydarab cigány és legalább másik kettő cigány férfi összecsapott”. Valószínűleg a tanú fogalmazott így, de a félreértések elkerülése végett ezt érdemes lett volna jelezni.

Az ítélet hemzseg ezektől a kínos megnyilvánulásoktól, ami korántsem erősíti a bírósági verdikt elfogadhatóságát. Különösen óvatosan kellene eljárni egy olyan büntetőperben, amit nagy érdeklődés övez és rendkívül súlyos büntetések kiszabására került sor. A bírósági határozatokat úgy kell megfogalmazni, hogy fel se merülhessen, hogy a bírót befolyásolta a vádlottak (vélt) származása. A veszprémi ítélet ennek a követelménynek nem felel meg.