Legutóbb a közigazgatási és igazságügyi miniszter nyilatkozott az ügyről, és bejelentette, hogy egyenesen a Kúria elnökéhez fordul amiatt, hogy "az utóbbi időszak ítélkezési gyakorlata a társadalom elvárásainak megfelelő, kellő szigort mutat-e az olyan kiemelkedő esetekben, mint amilyen a Cozma-gyilkosság volt". Ha van olyan ember Magyarországon, akinek tartózkodnia kell konkrét ügyekben hozott ítélet véleményezésétől, akkor az a miniszterelnök és az igazságügyi miniszter. A látszatát is el kellene kerülni annak, hogy a bíróságok politikusok nyilatkozatai alapján hozzanak ítéletet vagy hogy politikusok bármilyen elvárást támasszanak az ítéletek szigorúságával kapcsolatban.
 

Különösen kényes a kormánytagok nyilatkozata azok után, hogy a magyar bíróságok függetlenségét több szúrással próbálták térdre kényszeríteni. A kolontári ügyben és a West Balkán ügyében már a nyomozás elején kikiáltották a bűnbakokat, a 2006-os rendőri túlkapások ügyében kötelezték a bíróságokat, hogy saját ítéleteiket vizsgálják felül, a Legfelsőbb Bíróság elnökét idejekorán elküldték, a bírák egy részét kényszernyugdíjazták, az OBH elnökének kinevezésekor a függetlenség látszatával sem törődtek, majd úgy ruházták fel igazgatási hatáskörrel, hogy konkrét ügyeket helyezhet át más bíróságokra.

Most újra nyomást gyakorolnak a bíróságok tevékenységére. Felülve a társadalmi elégedetlenségnek, ezúttal a Cozma-ügyben hozott jogerős ítéletet találják túl enyhének. Pedig nem történt más, mint hogy a súlyosan előítéletes elsőfokú ítéletet másodfokon felülbírálták. A veszprémi bíróság ítéletének elfogultsága az életfogytiglani szabadságvesztés alaposságát is megkérdőjelezte. Ilyen súlyos ítéletet csak akkor lehet hozni, ha az emberölést előre kitervelten, nyereségvágyból, aljas indokból, illetőleg célból, különös kegyetlenséggel, hivatalos személy ellen, több emberen, több ember életét veszélyeztetve, különös visszaesőként, illetőleg gyermek vagy védekezésre képtelen személy sérelmére követték el. Ezek közül jelen esetben csak a több emberen elkövetett emberölés jöhetett egyáltalán szóba, más egész egyszerűen fel sem merülhetett. Azt pedig a másodfokú bíróság szerint nem sikerült megfelelően bizonyítani, hogy a támadók Cozmát is és Pesicset is meg akarták ölni, ráadásul egymás gyilkos szándékáról tudva. Azért nem, mert ilyen, több ember megölésére irányuló közös szándék nem volt. Ezt támasztották alá a bizonyítékok. Az életfogytig tartó szabadásgvesztésről való döntés még nagy társadalmi felzúdulás esetén sem előzheti meg a bizonyítási eljárást. 

A tragikus estén egy szórakozóhelyen az egyik ittas társaság belekötött egy másikba, összetűztek, anélkül, hogy előzőleg ismerték volna egymást. Rafael Sándor megszúrta Cozmát, Németh Győző megszúrta Pesicset és fejbe rúgta Sesumot. Cozma megszúrása emberölésnek, Pesicsé emberölés kísérletének, Sesumé súlyos testi sértés kísérletének minősült. Az ilyen emberölésért legfeljebb tizenöt évet lehet kapni. És mindegyiküket bűnösnek találták a másikuk által előidézett sérülés-okozásban is, de „csak” testi sértés miatt, ugyanis a szándékuk nem terjedt ki többre. Így a halmazatra tekintettel a büntetési tétel felső határa felemelkedett húsz évre. Erre kaptak tizennyolc évet, azaz a felső határhoz közeli büntetést. Ez a bírói gyakorlatnak megfelel. Ha ilyen cselekményért életfogytig tartó fegyházbüntetés jár, akkor mi jár a családtagjait lemészároló kulcsi gyilkosnak, a gyermekét megerőszakoló majd meggyilkoló apának vagy annak, aki egy iskolában lövi halomra a diákokat?

A Győri Ítélőtáblának külön foglalkoznia kellett az elsőfokú ítélet diszkriminatív megjegyzéseivel is. A veszprémi bíróság szerint roma társaság akart megölni több sportolót. Az ítélőtábla kimondta, hogy az elkövetők és a sértettek származására és egyéb tulajdonságára csak akkor lehet utalni, ha annak az ügy szempontjából jelentősége van. Éppen ezért az ítéletben a roma csoportot vádlottaknak, a sportolókat sértetteknek kell nevezni. Azt is hangsúlyozta, hogy bármennyire is népszerűek voltak a sértettek és bármilyen nagy kár érte a kézilabdasportot, ez nem lehet súlyosító körülmény, és emiatt nem lehet súlyosabb ítéletet hozni annál, mint amit a törvény lehetővé tesz. A bíróságoknak a részrehajlás látszatát is el kell kerülnie.

Az elsőfokú ítéletben szereplő megkülönböztetés visszautasítása mindenképpen előremutató. Jogos társadalmi igény arra van, hogy korrekt eljárásban hozzanak törvényes ítéletet, nem pedig arra, hogy elfogult eljárásban hozzanak minél súlyosabb ítéletet.

A Kúria elnöke szerintem nem tehet mást, minthogy visszautasítja a miniszter megkeresését arra tekintettel, hogy a bírósági ítéletekhez a miniszternek semmi köze nincsen. Az ítélkezés egységesítése lehet a Kúria feladata, de az ítéletek súlyosabbá tételére általánosságban nincs lehetősége, és nem is lenne szerencsés a bíróktól elvonni azt a jogot, hogy az eseteket külön-külön vizsgálva, a törvény keretei között, saját meggyőződésüknek megfelelően hozzanak ítéletet. Ha a bíróságok a társadalmi elvárásnak tennének eleget, minden tyúktolvaj élete végéig börtönben lenne, adócsalás miatt pedig nem ítélnének el senkit.

A jogalkotó bármikor módosíthatja a törvényt és súlyosíthatja a kiszabható büntetéseket. Ezzel azonban a kocsmai verekedéseket nem fogják megelőzni. Marian Cozma akkor sem élne, ha megöléséért tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetést lehetne kapni.