Péntek este meglepő fordulat állt be a családon belüli erőszak önálló büntetőjogi kategóriává minősítése ügyében. Az egyébként lehetetlen időpontban tárgyalt népi kezdeményezés parlamenti vitájában, kormánypárti képviselők szájából elhangzott, szexista-macsó megjegyzéseket követő közfelháborodás hatására a Fidesz hajlandónak mutatkozik álláspontja megváltoztatására, és civil, illetve LMP-s politikusokat is meghíva, munkacsoportot állít fel a kodifikálás részleteinek kidolgozására.

A fordulat elsősorban azért meglepő, mert korábban nemigen volt példa arra, hogy egy nyilvánosságra hozott döntésből a közvélemény nyomására kihátrált volna a kormány. Ilyen esetekben rendre beleállt a konfliktusokba, akár annak az árán is, hogy légből kapott érvekkel védje a védhetetlent. Másrészt amiatt is meglepő, mert maguk az elhangzott szavak bár vállalhatatlanok, de korántsem tekinthetők extrémnek abban az értelemben, hogy összhangban állnak azzal a fajta paternalista, konzervativizmusában a két világháború közti korszakot idéző, és ebben az értelemben avítt világnézetettel, ami egyébként a kormányzati kommunikációt és az ebből kibontakozó világképet többnyire jellemzi. Harmadrészt amiatt is meglepő, mert bár a médiában széles körű – a jobboldali orgánumokra is kiterjedő –, egyöntetű felháborodást váltottak ki az elhangzottak, melyek kapcsán tüntetések is szerveződtek, azt korántsem lehet kijelenteni, hogy elsöprő erejű népharagot tapasztalhattunk volna az elmúlt napokban.

Mindezek fényében több szempontból is elgondolkoztató a kormányzati vezetők döntése. Szűkebb pártpolitikai szempontból nézve elbizonytalanodást jeleznek. Aligha képzelhető el, hogy a kormányzati ciklus elején egy ilyen vitában meghátrált volna a megingathatatlanságáról híres kormányzati kommunikációs gépezet. Úgy tűnik, hogy egy újabb konfliktus egyre kevésbé hiányzik a Fidesznek, ami különösen érthető azon utalások alapján, miszerint a 2014-es kampány nem hivatalosan elkezdődött. Ebben az értelemben az év elejére meghirdetett, ám mindeddig elmaradt konszolidációs politika nyitányaként tekinthetünk a békülékeny fordulatra. Minthogy egy ilyen felemás konszolidációs stratégia sok szempontból aggályos, ezért a mostani békejobbot is nehéz  fenntartások nélkül fogadni.

A szűkebb pártpolitikai okokon kívül más okból is kényesek az elhangzott kijelentések. Ez az ok pedig nem más, mint az, hogy a szakértői becslések szerint a nők megdöbbentően nagy aránya által megtapasztalt jelenségről van szó. Figyelembe véve, hogy a családon belüli erőszak nem olyasfajta sérelem, amelyen egykönnyen túl lehet lépni, hanem az élet egészét hosszan tartóan megkeserítő trauma, ezért semmibevétele könnyen elemi felháborodást válthat ki.

Félreértés ne essék, a családon belüli erőszak hatóságok általi semmibevétele a mai Magyarországon ténynek tekinthető. Ebben az értelemben korántsem arról van szó, hogy a kormány ténylegesen ez ellen kíván-e tenni valamit vagy sem. Sokkal inkább arról, hogy egyszerűen szeretné elkerülni, hogy az erőszakot hallgatólagosan jóváhagyó szerepébe kerüljön. Csakis ennek a látszatnak az elhárításáról szól a külön Btk.-jogállás kialakítására való nyitottság. E látszat fennállta esetén ugyanis egy, a pártlogikát felülíró okból kifolyólag, jó eséllyel magára haragítaná a választópolgárok több mint felét. Ez pedig egy olyan lehetőség, amit még meglévő támogatottsága ellenére sem kockáztathat a kormány.

Mindez ráirányítja a figyelmet a pártpolitikain túlmutató, sokkalta fontosabb tétre, nevezetesen arra, hogy a családon belüli erőszak ellen a rendszerváltás óta egy kormány sem lépett fel a szükséges erővel. Továbbra is elhallgatás a nyilvánosságban és tehetetlenség a hatóságok részéről az, ami ezt a kérdést övezi. A jelenleg zajló tüntetéseknek és nyilvánosságbeli vitáknak éppen ezért nem szabad leragadniuk a kiinduló problémánál, vagyis a Btk. módosításánál.

Az ügy szempontjából kimondottan káros lehet, ha egy jogalkotói gesztussal látványosan „megoldják a problémát”. Így ugyanis lekerül a napirendről a családon belüli erőszak, és idő előtt pacifikálódnak az épp öntudatukra ébredő bántalmazott nők és támogatóik. Ez az, amit nem szabad hagyni. Pártpolitikai vetülettől függetlenül, önálló jogán kell kiállni a családon belüli erőszak problémájának napirenden tartása mellett és törekedni minél szélesebb körű megvitatására. Csakis ettől várható ugyanis fokozatosan a közvélemény és a hatóságok viselkedésének megváltozása.