Arc nélkül

Jog  |  2011. december 16.
Nyomtatás  |  Cikk küldése  |  Olvasói levél  |    |  

A Kis János-cikk miatt tartott tárgyaláson a bíró a felperesek nevében megjelent ügyészek személyiségi jogait védte a sajtóval szemben, a peres felek képviselői a bírót védték a beavatkozókkal szemben, a szólásszabadság megvédésére márciusig várni kell.

Mint közismert, a Legfőbb Ügyészség és Polt Péter személyiségi jogi pert indított egy cikk miatt az Élet és Irodalom kiadójával, a főszerkesztővel és a szerzővel, Kis Jánossal szemben. Az első tárgyalás inkább hasonlított egy útszéli veszekedéshez, mint napjaink egyik legfontosabb sajtóperéhez.

Történt, hogy a sajtósok jelenlétére tekintettel a bíró nyilatkoztatta a felek képviselőit arról, hogy hozzájárulnak-e a tárgyalás kép- és hangfelvétel útján történő rögzítéséhez. Az ügyészséget és Polt Pétert a Legfőbb Ügyészség alkalmazásában álló két ügyész képviselte. Ők nem járultak hozzá a felvétel-készítéshez.

A törvény úgy szól, hogy polgári perben a bíró és az ügyész kivételével mindenkitől meg kell kérdezni, hogy hozzájárul-e kép- és hangfelvétel készítéséhez. A tárgyaláson megjelent ügyészekről valóban elmondható, hogy ők nem klasszikus ügyészi feladatot láttak el, csupán képviselték az ügyészséget – de hát ügyészként.

A törvény ráadásul azt is kimondja, hogy „az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó, e feladatkörében eljáró személyről hozzájárulása nélkül is készíthető kép-, illetve hangfelvétel”. Az ügyészség képviselői szerint tehát az ügyészség képviselete polgári perben nem állami- vagy közfeladat. A Legfőbb Ügyészség nevében megjelent ügyészek nem fűtőként vagy takarítóként dolgoznak az ügyészségen, hanem éppen az állami szervet képviselik, azaz állami feladatot látnak el, és e feladatkörükben voltak ott. Ha a per nem az ügyészség tevékenységével lenne kapcsolatos, akkor egy alkalmazott (ügyész) nem is járhatna el egy közigazgatási szerv (Legfőbb Ügyészség) képviseletében. Pataki Árpád bíró mindenesetre eleget tett az ügyészek kérésének és a kép- és hangfelvételt úgy engedélyezte, hogy a felperesek képviselői a felvételeken nem látszódhatnak és nem hallatszódhatnak.

Nem arról van szó, hogy mindenkinek látnia kell, milyen arcok képviselik a legfőbb ügyészt a perben, hanem arról, hogy – magát a keresetet is figyelembe véve – miként viszonyulnak a Legfőbb Ügyészségen a sajtóhoz. Ebből a szempontból talán szerencsésebb lenne, ha az ügyészek – még ha joguk is lenne rá – nem akadékoskodnának a fotósokkal.

Azért kíváncsi lennék arra, hogy vajon az ügyészeket egyébként megillető mentelmi jog akkor is vonatkozik-e rájuk, ha éppen az ügyészség polgári peres képviselete során követnének el bűncselekményt, és vajon ha a tárgyaláson bántalmazták volna őket, akkor az nem minősült volna-e hivatalos személy elleni erőszaknak vagy közfeladatot ellátó személy elleni erőszaknak.

Sajnos ez utóbbi nem tűnt teljesen elképzelhetetlennek, ugyanis egy tucatnyi megkeseredett figura jelent meg a tárgyaláson, akik az ügyészséggel és valamennyi állami szervvel szembeni utálatukat ebben a perben akarták kiélni. Eközben néhányuk olyan minősíthetetlen hangnemben beszélt az ügyészekkel és a bíróval, hogy csak a bíró (talán túlságosan is) nagyfokú türelmének köszönhető, hogy a biztonságiaknak nem kellett közbeavatkozniuk. Na meg annak, hogy a peres felek képviselői normálisan álltak a kérdéshez és határozottan visszautasították a bíró verbális pofozását.

Szomorú, de a véleménynyilvánítás szabadsága csak érintőlegesen került szóba egy olyan ügyben, amely túlzás nélkül nevezhető a szólás- és sajtószabadság, valamint a bírói függetlenség szakítópróbájának. Csak abban reménykedhetünk, hogy a márciusi 12-i tárgyaláson már a körülmények is adottak lesznek ahhoz, hogy a bíróság a súlyának megfelelően bírálja el az ügyet, és 2012. március 15-én ne a sajtószabadság nekrológját írjuk.

Akkor voltaképpen milyen érdemi előrehaladás történt az első tárgyaláson? Nem ez a bíró oszlatta fel a magyar gárdát? Akkor sokkal határozottabbnak tűnt.

A tárgyalás elején tisztázták a felvételkészítés módját, majd ismertették a keresetlevelet és a védekezést, aztán a felek képviselői röviden felszólaltak. Érdemben annyi történt, hogy a felperes elállt a Kovács Zoltán főszerkesztő elleni kártérítési igényétől. Nem is tehetett mást, mert a főszerkesztő munkaviszonyban áll és ilyenkor kártérítési igényt csak a munkáltatóval szemben lehet érvényesíteni. A felperes hivatkozott olyan bírósági ügyekre, amiket jogerősen megnyert (bár elsőfokon ugyanennél a bírónál elbukott), ezeket az iratokat a bíró be fogja szerezni. Ezek után jöttek a beavatkozási kérelmek - mintegy másfél órán keresztül.

A Magyar Gárdát valóban ő oszlatta fel elsőfokon. És ott is temérdek beavatkozót kellett kizárnia a perből, hogy végre az ügy érdemével tudjon foglalkozni.     

Köszönöm! Akkor valószínűsíthetően itt is másodfokon jön majd a fekete leves.