Az állam, a nők és a szexuális bűnök

Jog  |  2015. január 15.
Nyomtatás  |  Cikk küldése  |  Olvasói levél  |    |  

Mindennaposak a megtámadott, megerőszakolt, megvert nőkről szóló hírek. Az állam ma inkább számonkérőszék, mint segítő intézmények hálózata.

Erőszak a gólyatáborban, zaklatás a szilveszteri bulin, megerőszakolt és megölt nő Soroksáron, tizenhét éves lány megerőszakolása Győrben, nemi erőszak a budapesti Erzsébet körútnál, elkábított nővel szembeni erőszak Szombathelyen. A sor újabb és újabb esetekkel bővül. Ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy most nőtt meg az ilyen jellegű bűntettek száma, de az biztos, hogy a sajtó egyre több ügyet hoz nyilvánosságra, akkor is, ha évekkel ezelőtt történt. A sajtó ezzel teljesíti feladatát, és nagyban hozzájárul egyrészt ahhoz, hogy ez a társadalmi probléma folyamatosan vita tárgyát képezze, másrészt elősegítheti az ügyek felderítését is.

A média azonban a megelőzés terén ennél sokkal többet nem tud tenni. Az állami intézmények viszont rendelkeznek azokkal a jogosítványokkal, amelyek hosszú távon megállíthatják a szexuális bűncselekmények további terjedését. Az állam (különösen a rendőrség) dolga nem csak a bűnüldözés, hanem a bűnmegelőzés is. Az államnak szembe kell néznie a társadalmi előítéletekkel és elő kell segítenie, hogy az áldozatok és a veszélyeztetett csoportokba tartozók megfelelő információkkal rendelkezzenek.

A probléma felismerése annak a ténynek az elfogadásával kezdődik, hogy a szexuális bűncselekményeknek csak elenyésző hányada jut a rendőrség tudomására. A családon belüli erőszakoskodások szinte alig, a függelmi viszonyban lévők (tanár-diák, főnök-beosztott, orvos-beteg) közötti cselekmények is csak ritkán jutnak el nyomozásig. De nem sokkal jobb a helyzet az ismeretlenek által elkövetett, útonálló jellegű bűntetteknél sem. Ezért aztán az elrendelt nyomozásokon alapuló bűnözési statisztikák ennél a bűncselekmény-típusnál keveset érnek.

Ha ezt elfogadjuk, akkor megállapíthatjuk, hogy a titokban maradt nemi erőszak a sértettek számának folyamatos növekedésével és az elkövetők felelősségre vonásának elmaradásával jár. Ez tovább növeli annak lehetőségét, hogy a támadók újra és újra megkíséreljék, amit már egyszer büntetés nélkül megtehettek. Könnyű belátni: a társadalom érdeke az, hogy minden ilyen bűnt feljelentés és büntetés kövessen. A szexuális bűncselekmények esetében is érvényes az az általános tétel, hogy nem a törvényben szereplő büntetési tétel mértéke játszik döntő szerepet az adott bűncselekmény-típus visszaszorításában, hanem az, ha nagy a lebukás kockázata, vagyis ha a bűn nem marad büntetés nélkül.

Ahhoz, hogy a rendőrségi eljárások száma közelítsen a ténylegesen elkövetett bűnesetek számához, fel kell tárni, miért nem fordulnak hivatalos szervekhez a sértettek. A magas látencia részben szociológiai okokkal, részben az állami szervek tevékenységével magyarázható.

A szociológiai okok között a legnehezebb azt a családi, társadalmi közeget megváltoztatni, amelyben a gyermekek felnőnek. Aki felmenőitől is azt látta, hogy a feleségnek el kell tűrnie a férj durvaságait, az valószínűleg nehezen érti meg, hogy más ember teste és méltósága sérthetetlen és a nőt családon belül is a lehető legnagyobb fokú önrendelkezési jog illeti meg. Ebben a körben az államnak az volna a szerepe, hogy modern közoktatási intézmények közvetítésével nagy hangsúlyt fordítson a felvilágosításra és nyújtson hathatós segítséget a családon belüli erőszak áldozatainak. A fiataloknak tudniuk kell, hogy amit esetleg otthon láttak, az nem a kultúra része, még csak nem is megtűrt társadalmi jelenség, hanem bűnözés.

Sajnos a magyar társadalom egy jelentős része nem tekinti kirívóan súlyos tettnek azt, ha a férfi erőszakkal vagy fenyegetéssel kényszeríti szexre a nőt. Nagy számban vannak olyanok, akik ezt kapcsolatban élők között tűrhetőnek tartják és csak azon kívül tekintik elfogadhatatlannak. Továbbra is elterjedt az a vélekedés, hogy a kihívóan öltözködő és viselkedő lány maga is tehet az ellene elkövetett erőszakról. A relativizálás nagy mértékben megnehezíti a bűn hatékony üldözését.

Ebben a társadalmi közegben jóformán magától értetődő, hogy sok nő önmagát is okolja áldozattá válása miatt. Ők vagy az említett családi, társadalmi beidegződéseket elfogadva, vagy a korábbi konfliktusaik ismeretében, az elkövető korábbi támadásainak eltűrése miatt nem fordulnak rendőrséghez.

Az állami intézmények feladata, hogy világossá tegyék: nincsenek olyan körülmények, amelyek egy férfit felhatalmaznának arra, hogy figyelmen kívül hagyja a nő nemi szabadságát. Semmilyen női viselkedésre nem lehet válasz az, hogy a férfi a nőt erőszakkal vagy fenyegetéssel szexre kényszerítse. Ugyancsak gyakori előfeltételezés, hogy a nő egy utólag megbánt kapcsolatot próbál erőszakként feltüntetni, azaz nem kényszerítésről, hanem beleegyezésről volt szó. Előfordulhanak ilyen esetek is, azonban feljelentéseket nem lehet eleve a hamis tanúzás vagy a hamis vád vélelmével kezelni.

Manapság sötét szellem uralkodik az állami intézményekben, amit jól szemléltet a tavaly „Tehetsz róla, tehetsz ellene” szlogennel megjelent és hirhedté vált rendőrségi videósorozat. A tájékoztató videó jó ötlet is lehetett volna. Információkat tényleg jobban el lehet juttatni a fiatalokhoz a YouTube-on, mint például az üzletekben és a rendőrségi épületekben kihelyezett szórólapokon. Az időközben eltávolított három rövidfilm azonban joggal váltotta ki nemcsak a nők jogaiért küzdő szervezetek, hanem minden jóérzésű ember felháborodását. A spotok azt sugallják, hogy a lányok féktelen bulizással, kihívó öltözködéssel és alkoholfogyasztással hozzájárulnak a bűnesetekhez. Mivel számos ok miatt az áldozatok nem fordulnak rendőrséghez, és ezzel éppen a büntetések elmaradását és újabb bűncselekmények elkövetését mozdítják elő, az államnak nem a sértettek közrehatását kellene sulykolnia, hanem segítséget kellene nyújtania az áldozattá válás megelőzéséhez.

A rendőrség és a többi állami szerv nem sodródhat a nőket is hibáztató, előítéletes közvéleménnyel. Egy ilyen filmben például annak kellene szerepelnie, hogy a fiúismerősök ne engedjék egyedül hazaindulni a lányokat, esetleg kísérjék haza őket, vagy a lányok hívjanak taxit. Fel lehet vetni, hogy a szórakozóhelyek köthetnek hosszú távú szerződéseket taxitársaságokkal. A taxisok megvárhatják, amíg a lány, miután kiszállt, beér az épületbe. A személy- és vagyonőröket is lehet emlékeztetni arra, hogy indokolt esetben a szórakozóhelyről távozó személyekkel szemben is felléphetnek. De szólhat videó arról is, hogy a férfi családtag kimegy a család női tagja elé a vasútállomásra. És lehet bátorítani a mégis áldozattá válókat esetleg azzal, hogy ismerjék fel: bűncselekmény sértettjei lettek, kérjenek segítséget, rögtön értesítsék a rendőrséget, nem az ő hibájuk ami történt, a tettest el kell kapni, hogy még egyszer ne történjen meg ilyen se a sértettel, se mással. Fontos információ lehet az is, hogy ha egy felnőtt nőt általa nem ismert személy az elkövető, akkor csak a sértett feljelentésére indulhat büntetőügy. Ha viszont az erőszak hozzátartozók között történik meg, esetleg a nő tanára vagy az orvosa az elkövető, illetve ha a sértett tizennyolc év alatti, akkor a rendőrség köteles hivatalból eljárni. Sokan nem tudják, hogy a szexuális jellegű ügyeket a bíróság zárt tárgyaláson is intézheti, éppen a sértett védelmében. És működnek állami áldozatsegítő szolgálatok is, amelyekre fontos szerep hárulhatna, ha megfelelő szakmai háttérrel rendelkeznének és széles körben ismert lenne tevékenységük.

Természetesen nincs olyan kampány, amely megszünteti ezt a bűncselekménytípust. De újabb bűnesetek elkerülésében szerepet játszik az is, hogy a sértetteket hogyan kezeli az igazságszolgáltatás. Gyakran előfordul, hogy a szexuális erőszak sértettjeit a feljelentés megtételekor elbizonytalanítják, szinte lebeszélik a büntetőeljárás megindításáról, nem utolsósorban a bizonyítás nehézségei miatt. Ennek is meg kellene változnia. Fontos lenne olyan rendőrségi protokoll kiadása, ami az ilyenkor követendő nyomozói magatartást szabályozza. Az erőszak traumáját elszenvedő áldozat pszichológiai támogatása és orvosi vizsgálata a lehető leghamarabb meg kell, hogy történjen. Elő lehetne írni, hogy az áldozatot azonos nemű rendőr hallgassa ki elsőnek. Magas fokú védelmet és teljes anonimitást kell biztosítani a sértett részére, adatai semmilyen körülmények között nem kerülhetnek ki a sajtóhoz. Amellett sem mehetünk el, hogy a nyomozásokat ügyészek felügyelik, akik jogi tanulmányaik során nem is találkoztak a szexuális bűntettek pszichológiájának és speciális nyomozásának tananyagával.

Tehát a sértetteket arra kell arra öszönözni, hogy ne tekintsék természetesnek a velük szemben elkövetett erőszakot, a lehető legkevésbé sem magukat hibáztassák és ne féljenek a büntetőeljárás kellemetlenségeitől. A sértettek hozzáállása azonban csak akkor változhat meg, ha szolidárisabb társadalmi közeg veszi körül őket, és a nyomozó hatóságban segítő intézményt és nem számonkérőszéket látnak.