Gerinctelenség

Nyomtatás  |  Cikk küldése  |  Olvasói levél  |    |  

Csenge ügye rámutat arra, hogy milyen az, ha a kórház hibázik, nem hajlandó fizetni, a bírósági eljárás elhúzódik, és mindezzel a károsult család jár rosszul.

A bíróság ötmillió forint azonnali kártérítést ítélt meg Nagy Csenge szüleinek, mert a mátészalkai kórház orvosai a terhesség alatt nem vették észre, hogy a kislánynak kilenc csigolyája hiányzik. Csenge 2005. december 27-én olyan fejlődési rendellenességgel született, amely ugyan ritkán fordul elő, de a terhesség 22. hetében nagy bizonyossággal felismerhető. Az ultrahang-lelet azt tartalmazta, hogy „a magzat gerince párhuzamos, a csigolyaívek zártak” – pedig a bordák alatti szakaszon ki sem fejlődtek a csigolyák.

Az ügy számtalan jogi, erkölcsi és gazdasági kérdést vet fel. Ezek közül most csak kettővel foglalkozom.

Az egyik kérdéskör az, hogy van-e joga a gyermeknek kártérítésre a fogyatékossága miatt, egy fogyatékos gyermek megszületése jelenthet-e káreseményt a szülőknek, és a terhesség-megszakítás elmaradásával keletkezhet-e egyáltalán kár.

A gyermek igényével kapcsolatban a bíróságok sokáig egymástól eltérő gyakorlatot folytattak. Az egyik bírósági álláspont szerint a gyermek élethez, emberi méltósághoz és a lehető legmagasabb szintű egészséghez való joga sérül, ha a kórház hibájából a szülő nem tud élni egy törvény által biztosított joggal (a terhesség megszakításának jogával) és emiatt a gyermek nem élhet teljes életet. A másik álláspont szerint a gyermek nem kaphat kártérítést, mert a kár ebben az esetben az elmaradt haláláért járna. A Legfelsőbb Bíróság 2008-ban jogegységi határozatot hozott, melyben a nemzetközi példák, a magyar alkotmány és a polgári törvénykönyv alapján kimondta, hogy a genetikai ártalom miatt fogyatékos gyermek saját jogán nem kérhet kártérítést pusztán azért, mert az anyja – a kórház mulasztása miatt – nem élhetett a terhesség-megszakítás jogával. Ahogy a határozat fogalmaz: a genetikai okokból fogyatékos személy állapota nem mérhető egy korábbi ép állapothoz vagy annak lehetőségéhez, legfeljebb a „nemléthez”.

A szülők kártérítési jogát a bíróságok régóta következetesen elismerik. A bíróságok egyrészről értékelik azt, hogy az anya önrendelkezési joga sérült, amikor a terhesség 24. hetéig nem diagnosztizálták a rendellenességet, ezért arról az anyát nem is tájékoztatták, és így az anya nem élhetett az indokolt terhesség-megszakítás lehetőségével. Ez önmagában is alap lehet nem vagyoni kártérítés megállapítására. Másrészt a szülők a nem vagyoni kártérítésen felül a fogyatékos gyermekkel kapcsolatos – az egészséges gyermekhez viszonyított – többletkiadásokat is érvényesíthetik. (Csenge például kerekesszékes.)

A hatályos alkotmányon alapuló gyakorlat szerint tehát a magzatnak nincs önrendelkezési joga, ezért nem büntethető az anya, ha megszakítja a terhességet és ezért nem hivatkozhat a már megszületett gyermek arra, hogy „őt el kellett volna vetetni”. A terhes nőt megilleti az önrendelkezési jog, eldöntheti, hogy megszüli-e a fogyatékos gyermeket és amennyiben a döntéshez szükséges tájékoztatást nem kapja meg, kártérítést követelhet. Kíváncsian várom, hogy hasonló esetekben lesz-e jogalapja a szülőknek jövőre is, amikor a magzat életét már „a fogantatástól kezdve védelem illeti meg” (alaptörvény II. cikk), vagy az új szabállyal a kórházak is mentesülnek a genetikai betegségek fel nem ismerésének következményei alól.

Csenge ügyének másik aspektusa az eljárás kirívó elhúzódása és ennek anyagi következményei.

A szülők először a kórházhoz fordultak kártérítésért és a kórház tízmillió forintos felelősségbiztosításáig terjedő összeget el is fogadták volna, azonban a kórház nem volt hajlandó fizetni. Végül kártérítési per indult, mert a feleknek ellentétes szakvéleményeik voltak. A kórház próbálta húzni az időt, több tárgyalás is elmaradt, majd a bíróság három év után csak a jogalap kérdésében döntött. A kórház természetesen megfellebbezte az ítéletet és újabb egy év eltelt, míg a Debreceni Ítélőtábla jogerősen is megállapította, hogy jár kártérítés.

A kislány negyedik születésnapjára tehát kiderült, hogy a szüleinek a kórház fizetni fog, de hogy mennyit, azt egy újabb bírósági eljárásban kellett eldönteni. 2010 júniusában első fokon a szülőknek fejenként ötmillió forint nem vagyoni kártérítést ítéltek meg, valamint kisebb összegben vagyoni kártérítést és járadékot is. A kórház ismét fellebbezett, sokallta a nem vagyoni kártérítés összegét, valamint vitatta a pluszköltségek egy részét is, így például a napi pelenkaigényt a bíróság által megállapított napi 12 helyett 7 darabban kérte megállapítani. 2011 februárjában az ítélőtábla, úgy ahogy van, hatályon kívül helyezte az első fokú ítéletet és visszadobta azt, pedig a kórház gyakorlatilag már részben – kénytelen-kelletlen – elismerte a követelést. A gyermek tehát ekkor már elmúlt öt éves, a szülők pedig még mindig nem kaptak egy fillért sem.

A megismételt eljárás kezdődött meg a minap, és ebben született a híradásokban bemutatott ideiglenes intézkedés, amely kötelezi a kórházat, hogy fizessen a szülőknek fejenként 2,5 millió forint kártérítést. A bizonyítási eljárás közben tovább folyik, a talán év végére esedékes elsőfokú ítélet után nyilván jön a fellebbezés, és elképzelhetjük, ahogy Csenge érettségijére a végrehajtó meglepi a szülőket egy behajtott részösszeggel. Eközben a követelt összeg kamatozik, és ha nem is mindet ítéli meg a bíróság, a végösszeg kamatokkal együtt jócskán meg fogja haladni a felelősségbiztosító által fedezett összeget, így a különbözet értelemszerűen közpénzből lesz fizetve.

(Az ügy további részleteiről és általában a műhibaperekről is ír Dr. Ábrahám László ügyvéd, a szülők jogi képviselője az Interpress Magazinban és a MED. Et JUR. 2011. áprilisi számában.)