Önjáró iratok

Nyomtatás  |  Cikk küldése  |  Olvasói levél  |    |  

Szinte minden hónapban megjelenik egy jogellenesen nyilvánosságra kerülő irat valamelyik büntetőügyben. A kiszivárogtatások általában bűncselekményt valósítanak meg. Ezeknek a bűncselekményeknek a felderítési aránya 0 százalék.

Legutóbb Hunvald György tett feljelentést azért, mert az ellene folyó nyomozás anyagának egy része – személyes adatokkal együtt – megjelent a sajtóban. A nyomozást elrendelték, azonban annak sikeressége a korábbi tapasztalatok alapján kétséges.

A legemlékezetesebb botrány a Kulcsár Attila ügyészségi kihallgatásáról szóló jegyzőkönyv, majd videofelvétel nyomozás utáni nyilvánosságra kerülése volt. Bár az anyagok forrása titokban maradt, a dokumentumok és a felvétel ismeretében már senki nem foglalkozott azzal, hogy hogyan vándoroltak a sajtóhoz. 2007-ben a Zsanett-ügyben szakértői vélemények jelentek meg a sajtóban, még mielőtt az arra jogosultak megkapták volna. Eljárás itt sem indult. 2009-ben Borovszky Tímea gyanúsítotti kihallgatásáról a jegyzőkönyvet a Budapesti Nyomozó Ügyészség faxgépéről küldték el, néhány hónappal az előtt, hogy a kuruc.info oldalán megjelent. Az ügy pikantériája, hogy a dokumentumon is látható adatok szerint a 10 órától 10 óra 15 percig tartó kihallgatás jegyzőkönyvét 10 óra 43 perckor már el is faxolták az ügyészségtől. Ebben az ügyben a gyanúsított védője feljelentést tett a kiszivárogtatás miatt, nyomozás is indult, de azt néhány hónap múlva lezárták. A szűkszavú hírek csak arról szóltak, hogy a faxot eredetileg a Fővárosi Főügyészség szóvivőjéhez küldték el, akinek a személyes iratgyűjtő mappájából az irat „ismeretlen okból” eltűnt. Idén áprilisban pedig a Magyar Nemzetben jelent meg olyan jegyzõkönyv, amelynek a Katonai Ügyészségen lett volna a helye.

Aggályokat korábban Majtényi László és Fleck Zoltán is megfogalmazott, a helyzet azonban továbbra is elkeserítő. A büntetőeljárások csak a bíróság előtti szakaszban nyilvánosak, a nyomozás során a rendőrség vagy az ügyészség vezetője adhat felvilágosítást – ahogy szokták mondani – a nyomozás érdekeit szem előtt tartva. Amíg a nyomozás tart, a gyanúsított csak a saját vallomásáról készült jegyzőkönyvből és a szakvéleményből kaphat másolatot, minden más irat kiadása megtagadható a nyomozás érdekeire hivatkozva. Ennek a szabálynak az a célja, hogy a gyanúsított ne tudja, hogy a nyomozóknak milyen információik vannak az ügyben, például a tanúk milyen vallomást tettek vagy milyen lehallgatási jegyzőkönyvek állnak rendelkezésre. Ha mindezeket már a nyomozás során ismerik az eljárás szereplői, akkor saját későbbi vallomásukat a bizonyítékokhoz tudják igazítani, ami a felelősségre vonás meghiúsulásához vagy éppenséggel az összehangolt tanúvallomásokkal téves elítéléshez vezethet. Egy-egy irat nyilvánosságra hozatala befolyásolhatja az egész ügyet, ami lehetetlenné teszi tisztességes eljárás lefolytatását. A tanúvallomásokban rejlő információk a gyanúsítottat segíthetik, a gyanúsított által elmondottak a tanúkat presszionálhatják.

Senki nem akadályozhatja meg, hogy a gyanúsított vagy a tanú a saját vallomását nyilvánosságra hozza. De az esetek nagy részében a közzététel nem érdeke az érintettnek vagy még neki sem áll rendelkezésre az adott irat. Az igazi veszély abban rejlik, ha a hatóságoktól kikerülő iratok nyilvánosságra kerülésének célja nem az egyes eljárási szereplők, hanem a közvélemény befolyásolása. Ha egy-egy vallomásrészlet vagy szakértői megállapítás össznépi felháborodást kelt, bíró legyen a talpán, aki ettől függetleníteni tudja magát.

Sok ügyben feltehető, hogy a hatóság vagy a hatóság által kirendelt szakértők berkeiből kerülnek illetéktelen kezekbe az iratok, majd ha indul is emiatt nyomozás, azt megszüntetik. Megjegyzem a Legfőbb Ügyészség irányítása alá tartozó ügyészi szerv érintettsége esetén a bűnügyi iratok jogellenes kiszivárogtatása miatt induló büntetőeljárásokat egy másik, szintén a Legfőbb Ügyészség irányítása alá tartozó ügyészi szerv folytatja le.

Valóban furcsa, hogy a nyomozóhatóságoknak az alkalmazottaikkal kapcsolatos vizsgálata sosem jár eredménnyel. Csak remélhetjük, hogy alaptalanok azok a folyosói pletykák, hogy az igazságszolgáltatásban dolgozók egy részének két munkáltatója van, egyik a közintézmény, másik egy sajtóorgánum. A sajtónak persze feladata a közérdeklődésre számot tartó esetekről minél több információt közzétenni, de ez a hatóságoktól jogszerű keretek között kikerülő anyagok alapján is megoldható. A büntetőeljárások tisztaságát az mozdítaná elő, ha kevesebb lenne a nyilvánosság a nyomozás során és több a bírósági szakban, a nyilvános tárgyalásokon elhangzottak alapján. A bírósági eljárás során ugyanis a nyomozás törvényessége is vizsgálható.