Szabálysértés

Nyomtatás  |  Cikk küldése  |  Olvasói levél  |    |  

Amikor az ügyintéző a százoldalas aktából tizenhét oldal lemásolását engedi meg a ügyvédnek.

Korábbi bejegyzésemben már szóltam arról a problémáról, hogy néhány bíróságon nehézségekbe ütközik az iratok fényképezése, pedig jogi lehetőség van rá, és az eljárás minden szereplőjének könnyebb és gazdaságosabb megoldásról van szó. A gyakorlatban van olyan eljárás is, ahol még az iratok megnézése is nehézségekbe ütközik.

Szabálysértési ügyekben a törvény szerint az eljárás alá vont személynek és a védőjének teljes körű iratbetekintési, másolatkérési és -készítési joga van. A zártan kezelt és a minősített adatok (államtitkok, szolgálati titkok) természetesen kivételt képeznek. A törvény végrehajtására kiadott belügyminiszteri rendelet már úgy fogalmaz, hogy az eljárás alá vont személy részére az iratok megtekintését és a másolatok készítését az adatvédelmi törvény rendelkezései szerint kell biztosítani. A rendelet még azt is hozzáteszi, hogy a tanúvallomást tartalmazó iratról készült másolaton nem tüntethetők fel a tanú személyi adatai. A rendelet szövege azt a látszatot kelti, hogy a hatóságok és bíróságok pusztán megvédik az érintettek személyes adatait, valójában azonban a védők és az eljárás alá vont személyek eljárási jogainak csorbításáról van szó.

Az „adatvédelmi törvény szerinti iratbetekintést” az egyik budapesti bíróság kezelőirodája például úgy értelmezi, hogy a védő kizárólag azokról az iratokról kérhet másolatot, amelyeken csak az általa képviselt személy adatai szerepelnek, és az ügyintézők képesek ezért kibogarászni az egész iratcsomót. Nos, kevés ilyen irat szerepel az aktákban, hiszen a bizonyítékok nagy része (így tanúvallomások, rendőri jelentések, fényképek, a sértett nyilatkozatai, az eljárás alá vont többi személy vallomásai, szakvélemények stb.) nyilvánvalóan tartalmazzák más személyek adatait is.

Úgy pedig nehéz felkészülni egy ügyből, hogy a védő csak azokat az iratokat (konkrét ügyben a mintegy százoldalas aktából tizenhét oldalt) ismeri, amelyeket védence otthonról is magával hozhat. Ez a gyakorlat oda vezet, hogy az eljárás alá vont személy ügyében úgy hoznak határozatot, hogy a tárgyalás előtt sem ő, sem a védője nem tudja, hogy milyen bizonyítékok állnak a hatóság rendelkezésére. Ez nyilvánvalóan sérti a "fegyverek egyenlőségének" általános eljárási alapelvét.

A tanúvallomást tartalmazó irat pedig csak akkor tartalmazza a tanú személyi adatait, ha ő nem kérte azok zártan kezelését. Ha a tanú adatait zártan kezelik, akkor azokat nem a vallomást tartalmazó jegyzőkönyv, hanem külön, zárt boríték tartalmazza, amelyet csak a hatóság tagja, a bíró és az ügyész tekinthet meg. Ez a szabály bőven elegendő arra, hogy az arra illetéktelenek ne jussanak olyan személyes adathoz, amihez semmi közük. A tanú adatainak zártan kezelése nem befolyásolja az eljárás alá vont személy és a védő eljárási jogait. Annak előírása tehát, hogy a tanú személyi adatait törölni kell a jegyzőkönyvekből, a tanút nem védi, hiszen amennyiben méltányolható érdekeit ez komolyan sértené, kérhetné az adatok zárt kezelését, és akkor a jegyzőkönyvből nem volna mit eltakarni. Viszont így értelmetlen munkát ad az ügyintézőnek, és felesleges bosszúságot okoz a védőnek.

Miközben tehát jogos elvárás, hogy az ügyvédek rendesen készüljenek fel a tárgyalásokra, nem mindegyik bíróság könnyíti meg a helyzetüket. Pedig a törvényes jogok biztosításával ebben az esetben is időt, pénzt és konfliktusokat lehetne megspórolni.