A Laborc-ügy és a balközép összefogás

Politika  |  2013. május 6.
Nyomtatás  |  Cikk küldése  |  Olvasói levél  |    |  

A Laborc-ügy emlékeztet arra, hogy a 2014-es választás tétje nemcsak az Orbán-rezsim leváltása, hanem a baloldal jövője is.

Az elmúlt hetekben két fontos fejlemény történt, amely befolyással lehet a magyarországi baloldal közeljövőjére. Egyrészt ismertté vált a Laborc–Portik-beszélgetések tartalmának jelentős része, másrészt intenzívebbé vált a választási összefogás kívánatos módjáról folytatott vita a két legnagyobb szereplő, az MSZP és az Együtt-PM között. A két problémát érdemes egymással összefüggésben vizsgálni.

Ami a Laborc-ügyet illeti, a rendelkezésre álló információk alapján egyértelműnek tűnik, hogy a nemzetbiztonság vezetője megrendelést adott az ismert maffiózónak arra, hogy a szocialisták politikai ellenfeleit kompromittáló adatokat gyűjtsön. Ez súlyos botrány: semmilyen körülmény nem teheti elfogadhatóvá a titkosszolgálat pártpolitikai célú bevetését, és már az erre tett kísérlet is alapjaiban rengeti meg a demokratikus intézményekbe vetett bizalmat. Egyelőre nem tudjuk, hogy a beszélgetést tényleges tettek követték-e, és hogy Laborc pontosan kinek a felhatalmazásával járt el, de elég életszerűtlen az a feltételezés, hogy nem voltak megbízói. Ha pedig voltak, akkor nekik nincs keresnivalójuk többé a demokratikus közéletben.

A választási összefogás kérdésében az MSZP és az Együtt-PM egyetért abban, hogy a két szervezetnek közös egyéni jelölteket kell indítania a jövő tavaszi választáson. Vita két dologban van: hogy mikor váljék nyílttá az összefogás, ami a gyakorlatban közös fellépéseket, esetleg közös miniszterelnök-jelöltet és a politikai üzenet érdemi összehangolását jelenti, illetve hogy a közös egyéni jelöltek mellett a pártlista is közös legyen-e, avagy külön listával vágjanak neki a választásnak. A két vitás kérdés ugyanarról a konfliktusról szól. A minél korábbi közös fellépés és a közös lista egyaránt azzal a hatással járna, hogy a szocialista párt jelenlegi domináns pozíciója a politika Fidesztől balra eső tartományában gyakorlatilag kőbe lenne vésve. Az összehangolt, közös fellépések alapvetően megnehezítenék, hogy az összefogás nem szocialista résztvevői – elsősorban az Együtt-PM – sajátos, külön üzeneteket és víziókat ajánljanak a választóknak, és így saját pozíciójukat javítsák a balközépen, illetve abszolút értelemben vett támogatottságban. (A DK zajos ragaszkodása a közös listához azért érthető, mert nekik másként nincs esélyük bejutni az Országgyűlésbe.) A közös lista pedig azt jelentené, hogy az összefogás arányairól még csak részben sem a választók döntenek, hanem az ellenzéki vezetők közötti alkuk. Éppen ezért az Együtt-PM-nek természetes érdeke a későbbi összeállás, illetve a külön lista, feltételezve, hogy az előttünk álló hónapokban növelni tudják táborukat. Lehet ezt önző gondolkodásnak tekinteni, de valójában semmivel nem önzőbb, mint a szocialisták mielőbbi összefogást sürgető álláspontja.

Persze e kérdések felvethetők nemcsak a két főszereplő külön szempontjait vizsgálva, hanem a kormányváltás valószínűségének maximalizálása szemszögéből is. Van-e egyértelmű előnye valamelyik megoldásnak? Jó okkal feltételezhető, hogy a kormányváltás mellett elkötelezett szavazók mielőbbi összefogást akarnak, és könnyen büntethetnek bárkit, aki a szövetség akadályozójaként tűnik fel. Ez az MSZP érvelési pozícióját erősíti. Az is valószínű, hogy amikor majd megtörténik az összefogás, és megfelelően van előkészítve, akkor az javítani fogja a balközép szavazók morálját, és valamekkora népszerűségnövekedést hoz. Ugyanakkor ez a hatás vélhetően akkor is bekövetkezik, ha a nagy bejelentésre novemberben kerül sor, és akkor is, ha már júniusban. Másfelől, a szocialista párt jelenleg is igen elutasított, és növekedésének az elmúlt két-három év tanulságai szerint súlyos korlátai vannak. Annak ellenére sem sikerült 2010-es mélypontjához képest két-három százalékpontnál jobban növelnie táborát, hogy a közvélemény túlnyomó többsége elégedetlen a kormány teljesítményével, és a közélet fideszes botrányoktól hangos. (A teljes szavazókorú lakosság körében a 2010-es választásokat követő három hónapban az Ipsos, Medián, Tárki és Századvég méréseinek átlaga 11,45%-os támogatást mutatott, ugyanez az adat 2013 első három hónapjában 13,66%). Nem indokolatlan tehát az az elgondolás, hogy ha a baloldali választói összefogás korán az MSZP és csatolt részeiként azonosul a közvélemény előtt, akkor hasonló növekedési korlátokba fog ütközni, míg ha az Együtt-PM a szocialistákétól érdemben különböző politikai stílust és víziót szólaltat meg, akkor eddig el nem kötelezett csoportokat lehet képes maga és végső soron a kormányváltó összefogás mellé állítani.

A választási eredményesség kérdése tehát önmagában nem szolgál perdöntő indokot egyik félnek sem a vitás kérdésekben. De hiba volna azt gondolni, hogy a Fidesz megbuktatása az egyetlen lényeges tétje a 2014-es választásnak. Ehhez fogható jelentőségű kérdés, hogy lesz-e lényegi átrendeződés a Fidesztől balra elhelyezkedő szereplők egymáshoz viszonyított pozíciójában. Nemcsak az imént idézett közvélemény-kutatási adatok mutatják, hogy a szocialistáknak nem sikerült ténylegesen megújulniuk, de ezt érzékeljük mindennap a párt politikáját szemlélve is. Letaglózó választási vereségére a párt valódi gondolatokat és koncepciót nélkülöző baloldali – értsd: piacellenes – fordulattal reagált, és igyekszik a Fideszéhez hasonlóan primitív és agresszív politikai stílust elsajátítani. Azoknak, akik a piacgazdaságot és a demokratikus jogállamot elfogadó, továbbá a közéleti normákban érdemi javulást hozó balközép politikát szeretnének látni Magyarországon, az elmúlt évek tapasztalatai alapján nincs okuk az MSZP-től várni ezt. A szocialista párt ma nem megkerülhető a baloldalon, de alapvető kérdés, hogy ő marad-e a tágan értett baloldal domináns szereplője, vagy lesz-e olyan alakulat, amely jelentős saját súllyal bír ezen a térfélen, és idővel az MSZP riválisa lehet a balközép vezető pozíciójáért. Erre a szerepre pillanatnyilag egyedül az Együtt-PM-nek látszik esélye: még nem tudhatjuk, hogy a néhány hónapja indult szervezet lesz-e az a párt, amelyet az imént jellemeztem, de egyelőre megvan rá a lehetőség, hogy idővel azzá váljék. Ezért az alkotmányosságot, piacgazdaságot igenlő baloldal jövője szempontjából lényeges lenne, hogy a párt legalább listán önállóan méresse meg magát, és kiépítse, majd pedig megőrizze szervezeti önállóságát.

Ezen a ponton kapcsolódik a gondolatmenet a Laborc-ügyhöz. A botrány bepillantást ad abba, hogy milyen milyen mélyre züllött a baloldali politika a nyolcéves MSZP–SZDSZ-kormányzás utolsó éveire. Az ehhez hasonló ügyeknek döntő felelősségük van a demokratikus jogállam iránti közbizalom megrendülésében és abban, hogy a Fidesz 2010 óta nagyobb társadalmi ellenállás nélkül vihette véghez alkotmányos dúlását. Ne legyen félreértés: az alkotmányos demokrácia tervszerű, szisztematikus szétzilálása nagyobb bűn, mint erkölcsi szétrohasztása (és a Fidesz ez utóbbiból is jócskán kivette a részét). De a szétrohasztók nem kérhetik számon a közvélemény előtt hitelesen a demokratikus jogállam szétzilálását. Mai tudásunk szerint a botrány elsősorban a Gyurcsány Ferenc környezetéhez tartozó személyeket érinthet közvetlenül, de az árnyék értelemszerűen rávetül a szocialistákra is. Ha a kormányváltásra szövetkező összefogást azok fogják dominálni, akik kormányzása idején ilyen ügyek jellemezték a politikai viszonyokat, akkor a kormánnyal elégedetlen, de a baloldal iránt nem eleve elkötelezett szavazóknak több okuk lehet otthon maradni, mint erre az alig változásra szavazni.