A különböző állampolgári értékek egyaránt együtt járhatnak passzív beállítódással vagy az aktivitás eltérő formáival. Ugyanakkor az korántsem esetleges, hogy ezen együttjárásoknak milyen mintázatai alakulnak ki. Ennek vizsgálata adja meg a kulcsot ahhoz a kérdéshez, hogy miként jellemezhető átfogóan a rendszerváltás óta felnőtt generáció állampolgári kultúrája.

A vizsgált fiatalok mintegy 13%-a, miközben nem köteleződik el sem a demokratikus, sem az antidemokratikus értékek mellett, rendkívül bizalmatlannak, ugyanakkor az aktivitástól elzárkózónak bizonyul. Ebben az értelemben politikailag elidegenedettnek tekinthető. A maga módján ez a beállítódás tökéletesen következetes: egy bizalmatlanságból fakadó totális elfordulást fejez ki a közélettől, ami nem csupán a részvételtől való elzárkózásban, hanem maguknak az értékeknek való hátat fordításban is kifejeződik.

Ez a fajta állampolgári apátia elsősorban olyan családokban felnőve alakul ki, ahol az érzelmi klíma feszültségekkel terhelt, aminek egyaránt oka lehet a létbizonytalanság, a személyes vagy történelmi traumák; különösen akkor, ha e családi tapasztalatokat hasonlóképpen rossz iskolai tapasztalatok is kiegészítik. Az ily módon kialakuló általános bizalmatlanság elidegenedéshez akkor vezet, ha cselekvésre való motiváció helyett beletörődéssel párosul. Ennek esélyét elsősorban az növeli meg, ha a fiatalok a túlzottan előnyös strukturális pozíció miatt nem férnek hozzá a társadalmi igazságtalanságokhoz, vagy ha a szélsőségesen hátrányos helyzetből fakadóan nem látnak esélyt a változtatásra.

A fiatalok mintegy 11%-a anélkül utasítja el a demokratikus értékeket, hogy az antidemokratikus értékekkel azonosulna, miközben az állampolgári cselekvés különböző formáitól egyaránt elzárkózik. E fiatalok beállítódását egy hiány határozza meg: elismerési élmények híján a demokratikus értékeket elutasítják, ugyanakkor nem látnak maguk előtt olyan elfogadható mintát, ami annak alternatívájául szolgálhatna, így egyfajta megakadás jellemzi őket, amely könnyen frusztrációt szül.

Ez a fajta negatív állampolgári kultúra elsősorban olyan családokban alakul ki, melyek szélsőséges gazdasági pozícióban vannak, ugyanakkor kevéssé iskolázottak, és mindezzel összefüggésben torzult kommunikációs viszonyok jellemzik őket. Különösen akkor, ha sem az iskolában, sem a kortárs csoportokban nincs lehetőség ellensúlyozni e hatásokat. A demokratikus értékekkel való szembefordulás frusztrációhoz akkor vezet, ha sem a nyilvánosságban megjelenő radikális diskurzusokhoz, sem pedig a hagyományos tekintélyi viszonyokhoz nem sikerül kapcsolódni, és ilyenformán tehetetlen düh tölti ki a cselekvés terét.

A fiatalok körülbelül 25%-a elutasítja az antidemokratikus értékeket, és a demokratikus értékekkel azonosul, bízik másokban és a közintézményekben, ugyanakkor elzárkózik az aktivitás minden formájától. Bizonyos értelemben számukra a demokratikus értékek „iskolás tudásként” adottak, amit megtanultak, elfogadtak, de következményeiben nem feltétlenül gondoltak át. A demokráciára éppen ezért olyan magától értetődő adottságként tekintenek, amivel kapcsolatban semmiféle állampolgári aktivitásban megnyilvánuló felelősségük nincs.

Ez a fajta passzív antiradikalizmus leginkább olyan családokban alakul ki, amelyeket kiegyensúlyozott strukturális pozíció, átlagnál magasabb iskolai végzettség, rendezett érzelmi és kommunikációs klíma, valamint nem traumatizált emlékezet jellemez. Különösen akkor, ha ezt olyan iskolai környezet is kiegészíti, ahol partnerként tekintenek a diákokra. Mindezen hatások akkor eredményeznek végül passzív beállítódást, ha túlságosan védetté válik a szocializációs klíma, és ilyenformán nincs lehetőség a társadalmi igazságtalanságokkal való konfrontációra.

A vizsgált fiatalok körülbelül 6%-a a demokratikus és az antidemokratikus értékekkel egyidejűleg azonosul, és bár nem bízik a közéleti szereplőkben, mégis nyitott az aktivizmus minden formájára. E csoport tagjait az állampolgári kultúra lehető legellentmondásosabb konfigurációja jellemzi: mind az értékek szintjén, mind a bizalom és aktivizmus vonatkozásában inkonzisztens mintázatot találunk. Ennek hátterében alighanem a változtatás iránti kétségbeesett vágy áll: mindegy, hogy milyen értékek mentén, és mindegy, hogy milyen cselekvés formájában, de e fiatalok a változás legkisebb reményébe is belekapaszkodnak.

E populizmusra különösen fogékony aktivista csoport tagjai leginkább olyan családokban nőnek fel, ahol a hátrányos strukturális pozíció és az azzal összefüggő érzelmi feszültségek mellett jelen van a – barátok vagy az iskola keretei között megvalósítható – egyéni kitörés lehetősége. Attól függően, hogy e családon kívüli helyszíneken milyen tapasztalatokkal és valóságértelmezésekkel találkoznak e fiatalok, egyaránt nyitottak lehetnek az emberjogi-szolidaritási vagy a nemzeti civil aktivizmusra, illetve a pártpolitikai cselekvésre.

A fiatalok mintegy 8%-a a demokratikus értékekkel és az antidemokratikus értékekkel szintén egyidejűleg azonosul, ugyanakkor bízik a politikai szereplőkben, és elsősorban a pártpolitikai cselekvést tartja vonzónak. A fiatalok e csoportja alkotja ilyenformán a pártok rekrutációs bázisát: kellő bizalmuk van a pártokban, és emellett kellőképp rugalmas az értékrendjük ahhoz, hogy a politikai hatalom megszerzésének aktuális követelményeihez igazodjanak.

E pártpolitikára fogékony csoport tagjai leginkább olyan családokban nőnek fel, ahol az átlagnál nagyobb mértékben követik és vitatják meg a jelenlegi és múltbeli közéleti eseményeket. Különösen akkor, ha e fiatalok tapasztalnak maguk körül megoldásra váró kollektív problémákat, továbbá azokat valamilyen párt értelmezéséhez igazodva észlelik.

A fiatalok mintegy 16%-a, miközben a demokratikus és antidemokratikus értékekkel egyaránt azonosul, nem bízik sem a közintézményekben, sem a politikai szereplőkben, kizárólag polgártársaiban, továbbá az emberjogi civil aktivitással és a pártpolitikai keretek között történő cselekvéssel szemben a nemzeti eszme által meghatározott civil cselekvést részesíti előnyben. E fiatalok annak ellenére, hogy kiábrándultak a pártpolitikából, nem fordítanak hátat a közélet egészének. Ehelyett a – demokratikus és antidemokratikus értékeket egyaránt magába foglaló – nemzeti érzület bázisán, alulról szerveződő cselekvés lehetőségében hisznek.

A nemzeti civilek közé sorolható fiatalok tagjai leginkább olyan családokban nőnek fel, ahol a strukturális hátrányok ellenére érzelmi kiegyensúlyozottság jellemző, ami egyrészt a magyarságra való büszkeséggel, másrészt a nemzeti traumákra való kiemelt figyelemmel párosul. Különösen akkor, ha e hatások kiegészülnek egyéni mobilitási törekvésekkel, valamint a társadalmi igazságtalanságok – a sajtó vagy barátok által közvetített – nemzeti keretek között történő értelmezésével.

Végül a fiatalok mintegy 20%-a azonosul a demokratikus értékekkel, utasítja el az antidemokratikus értékeket, bízik a közintézményekben és másokban, és miközben elzárkózik a pártpolitikai cselekvéstől, addig a civil aktivitás minden formájára nyitott. E típus bizonyos értelemben a legközelebb áll a demokratikus állampolgári kultúra ideáljához: az értékek szintjén elkötelezett a demokrácia mellett, ugyanakkor felelősséget is vállal annak fenntartásáért. Beszédes azonban, hogy e csoport tagjai is idegenkednek a pártpolitika világától, nem úgy tekintenek rá, mint amit kiszámítható, megbízható játékszabályok határoznak meg, sokkal inkább úgy, mint valami gyanús szférára.

A demokratikus civil aktivisták közé sorolható fiatalok leginkább olyan családokban nőnek fel, ahol a szülők magas iskolai végzettsége és jó tanulmányi előmenetele kiegyensúlyozott érzelmi-kommunikációs klímával párosul, ám a családi életre árnyékot vet a materiális létbizonytalanság, amiért elsősorban a politikai elitet teszik felelőssé. Attól függően, hogy a társadalmi igazságtalanságok értelmezésében – a család vagy a barátok révén – az emberjogi vagy a nemzeti perspektíva játszik döntő szerepet, a civil aktivizmus előbbi vagy utóbbi formája válik vonzóvá.

Az állampolgári kultúra típusainak áttekintése után levonható a következtetés, hogy a rendszerváltás után felnőtt generáció demokratikus nevelése különböző okokból kifolyólag kudarcot vallott. Mindössze a fiatalok egyötödéről mondható el, hogy konzisztens, aktív demokratikus kultúrát sajátítottak el, igaz, a pártpolitikai szerepvállalás számukra is elfogadhatatlan. Egynegyedük csupán az értékek szintjén sajátította el a demokrácia alapjait, anélkül hogy abban saját magának bármiféle szerepet szánna. A fiatalok csaknem egyharmada nyitott ugyan a közéleti szerepvállalásra, azonban ezt zavaros vagy egyenesen antidemokratikus értékek talaján tennék. A fennmaradó egynegyed pedig akár teljes apátiába vonulva, akár frusztrálódva, de eltökélten hátat fordít a közéletnek.

A rendszerváltáskor az ország egyidejűleg tűzte ki maga elé a demokratizálódás és a gazdasági-kulturális modernizálódás céljait. Belátható, hogy e két cél csakis együttesen érhető el. Ebben az értelemben a demokratikus állampolgári kultúra kialakulásának tétje túlmutat azon a kérdésen, hogy milyen a nyilvánosság minősége – bizonyos értelemben a rendszerváltás ígérete múlik rajta.

Természetesen az ország különböző adottságú területein korántsem egyformák az állampolgári kultúra mintázatai. Így felmerül a kérdés: vajon az eltérő régiók között milyen különbségek figyelhetők meg? Vajon a sikeresebb modernizáció egyúttal az állampolgári kultúra kisebb fokú torzulásával jár-e együtt vagy sem? Más szóval vannak-e a modernizáció és demokratikus civilizálódás tekintetében egyaránt sikeres, reménykeltő példák? E kérdések megválaszolása kínál lehetőséget arra, hogy az előttünk álló kihívásokról és társadalompolitikai lehetőségekről pontosabb képet alkossunk.

A cikksorozat záró részében a különböző modernizációs sajátosságokkal jellemezhető régiókat hasonlítom össze az állampolgári kultúra tekintetében. Részletesebb elemzések a fentiekről a L’Harmattan Kiadónál hamarosan megjelenő, Demokratikus kultúra és modernizáció – Állampolgári szocializáció 20 évvel a rendszerváltás után című könyvben olvashatók.

Cikksorozat első része: A demokratikus kultúra esélyei

Cikksorozat második része: Demokratikus értékek és hiányuk

Cikksorozat harmadik része: Az aktivitás mozgatórugói