Himnusza híresen arra buzdítja a kínai népet, hogy álljon talpra: „kilái, kilái” („talpra, talpra”). Mára a kínai nép nemcsak saját hazájában állt talpra, hanem a világban is. A világgazdaságról nem lehet többé úgy beszélni, hogy kihagyjuk ezt az országot, amelynek gazdasága három évtizede átlagosan évi tíz százalékkal növekszik. Nem beszélhetünk többé a kereskedelemről a világ legnagyobb exportőre és harmadik legnagyobb importőre nélkül. És nem tudjuk megvitatni az energiabiztonság és a klímaváltozás kérdéseit a világ egyik legnagyobb energiafelhasználója nélkül. Kína halad előre, hogy ebben az évszázadban visszaszerezze a világ legnagyobb gazdaságának pozícióját, azt a helyet, amely az elmúlt húsz évszázadból tizennyolcban megillette, és amely teljesítményre méltán büszke a kínai nép. Egyszerűen fogalmazva: Kína ismét globális nagyhatalommá növekedett.

Fenyegetés vagy lehetőség

Kétféleképpen lehet reagálni Kína felemelkedésére: vagy fenyegetésnek, vagy lehetőségnek lehet tekinteni. Az országok védhetik piacaikat Kínától, és meg is nyithatják piacaikat Kína előtt. Megpróbálhatják kizárni Kínát, és fogadhatják örömmel új helyén a világ ügyeinek asztalánál.

Nagy-Britanniában a közelmúltban megváltozott a kormány, és más a miniszterelnök, de ebben a létfontosságú kérdésben teljes a folytonosság az általam vezetett kormány, valamint Tony Blair és Gordon Brown kormányai között. Erős kapcsolatokra törekszünk Kínával a kereskedelemben, a beruházásokban, a párbeszédben. Ezt világossá tettem az ellenzék vezetőjeként, amikor Pekingbe és Csungkingbe látogattam három évvel ezelőtt. És most megismétlem kormányfőként itt, Kína fővárosában.

Arra a kérdésre, hogy miként reagáljunk Kína felemelkedésére, azt válaszolom: ez egy lehetőség. Az elkötelezett kapcsolatokat és a párbeszédet választom, és nem az elkülönülést, az elhatárolódást.  A kölcsönös előnyöket, és nem a nullaösszegű játszmát. A partnerséget, és nem a protekcionizmust.

Nagy-Britannia az az ország, amely a legszenvedélyesebben érvel a globalizáció és a szabad kereskedelem mellett. A szabad kereskedelem a DNS-ünkben van. És mi kereskedni akarunk Kínával, amennyit csak lehet. Ezért jött velem az egyik legnagyobb és legbefolyásosabb delegáció, amelyet valaha brit miniszterelnök vezetett Kínába.

Gondoljunk azokra az előnyökre, amelyhez Kína felemelkedése segíthet hozzá: erős és fenntarthatóan növekvő világgazdaság, alapvető előrelépés a dohai kereskedelmi programban, ami 170 milliárd dollárral bővítheti a világgazdaságot, igazi esély egy jogilag kötelező emissziós megállapodás elérésére, példátlan előrelépés a szegénység elleni küzdelemben.

Kína harminc év alatt 500 millió embert emelt fel a szegénységből. Bár még nagyon sok a tennivaló, ez a szám egyedülálló a világtörténelemben. Az eredmények szemmel láthatóak ebben a hatalmas országban. 1985-ben, amikor rövid ideig Hongkongban dolgoztam, Sencsen alig volt több, mint egy kisváros, rizsföldekkel és vízi utakkal körülvéve. Ma ez a város nagyobb Londonnál. Itt gyártják a legtöbb iPodot és minden tizedik mobiltelefont a világon. És Kína pozitív szerepe látszik az emberiség legsúlyosabb problémáival való küzdelemben is. Örülök annak például, hogy jelenleg több mint kilencszáz kínai orvos dolgozik afrikai országokban, és hogy Ugandában egy kínai gyógyszeripari cég az, amely új szert hoz forgalomba a malária leküzdésére.

Szóval a pozitív példákat szeretném előhozni, hogy a világ a lehetőséget és ne a fenyegetést lássa Kína felemelkedésében. De Kínának szükségképpen segítenie kell bennünket azzal, hogy bizonyítja: ahogy nő a gazdasága, úgy bővülnek közös érdekeink és felelősségünk. Kína fejlődése szempontjából alapvető jelentőségű, hogy integrálódjon a világgazdaságba, és ez nekünk is érdekünk. Ha fenn akarjuk tartani Európa nyitottságát Kína felé, akkor meg kell mutatnunk, hogy Kína nyitott Európára. Vagyis közösek az érdekeink a szabályok, normák vezérelte nemzetközi rendszerben. Közös érdekünk a világgazdaságot is magában foglaló hatékony, kooperatív kormányzás, a protekcionizmus elleni küzdelem, valamint a kiegyensúlyozott együttműködés a külkereskedelmi többlettel és a deficittel rendelkező országokkal. Itt gazdasági és politikai érdekekről és felelősségről van szó. Hadd beszéljek most mindkettőről.

Gazdasági felelősség

Térjünk egyenesen a lényegre. A válság után ismét növekszik a világgazdaság, de a növekedés nagyon egyenetlen. Kína áll az élen, Ázsia és más feltörekvő piacok szintén gyorsan nőnek. A fejlett országok többségében viszont lassú és törékeny a növekedés, és makacsul magas a munkanélküliség. Nem meglepő ez. A válság a legtöbb fejlett ország gazdaságát jelentősen visszavetette, és meggyengítette a pénzügyi szektorukat. Ezek az államok jelentős szerkezeti és költségvetési kiigazításra kényszerülnek, hogy kiegyensúlyozottabbá tegyék gazdaságukat. Ez az én országomra is igaz.

Tudjuk, milyen lépéseket kell tennünk, hogy helyreállítsuk az államháztartás egyensúlyát, és a gazdaságot a magasabb megtakarítás, befektetés és export irányába mozdítsuk. Már hozzá is láttunk ehhez. Ám ahhoz, hogy a világgazdaság ismét jelentős növekedésnek induljon anélkül, hogy ismét veszélyes gazdasági és pénzügyi instabilitás alakulna ki, többre van szükség a fejlett világbeli korrekciónál.

Az az igazság, hogy néhány, folyó fizetési mérlegből származótöbblettel rendelkező országban túl nagy a megtakarítás, miközben más, deficittel küzdő országokban, mint az enyém is, túl kevés. Mindez azt eredményezi, hogy a pénz veszélyes áramlatként zúdul a Föld egyik feléről a másikra. Következésképpen kiegyensúlyozottabb rendszerre van szükségünk a globális kereslet és kínálat, valamint a megtakarítások és a beruházások terén.

Néha, amikor a gazdasági kiegyensúlyozatlanságról van szó, úgy tűnik, mintha az export terén sikeres országokat hibáztatnák eredményeikért. Egyáltalán nem ez a helyzet. Mindannyiunk közös érdeke és felelőssége az együttműködés, hogy erős és kiegyenlített gazdasági növekedést biztosítsunk. Nem szemlélteti ezt jobban más, mint az, ami Kínával történt a nyugati bankrendszer összeomlásakor: exportja 12 százalékkal esett vissza, növekedése több mint egy évtizedes mélypontra zuhant, és mintegy húszmillió munkahely szűnt meg az exportáló iparágakban.

Gazdasági rendszereink átalakítása időt vesz igénybe. Az a fontos, hogy a legjelentősebb gazdaságoknak van közös elképzelésük a változáshoz vezető útról: arról, hogy az államoknak milyen lépéseket kell elkerülniük, és milyen intézkedéseket kell megtenniük, és döntően, hogy mennyi időn belül kell ennek megtörténnie. Emiatt olyan fontos a G20 és a mostani szöuli találkozó. Egymás szempontjait is figyelembe véve megegyezésre juthatunk, és meg tudjuk valósítani a szükséges intézkedéseket. És ahogy Kína vezető szerepet játszott a G20-ban a világgazdasági visszaesés elleni fellépéskor, most is vezető szerepet tölthet be. Wen kormányfővel folytatott megbeszéléseimen megbizonyosodtam arról, hogy Kína mennyire elkötelezett gazdasági egyensúlyának helyreállítása mellett. Már szó van arról, hogy elindul a hazai fogyasztás növelése, a jobb egészségügyi ellátás és jóléti intézmények, a fogyasztási cikkek gyarapodása és a középosztály megerősítésének irányába, és egy idő múlva rugalmasabbá teszi árfolyampolitikáját.

Mindez nem valósulhat meg egyik napról a másikra, de be kell következnie. Legyünk tisztában a változtatások elmaradásának kockázataival, vagyis azzal, hogy mi forog kockán a nyílt, globális gazdaságtól függő Kína és Egyesült Királyság számára. A válság legrosszabb időszakában elkerültük a protekcionizmust. De idővel a lassú növekedés és a magas munkanélküliség miatt sok országban ismét érezhető lesz a protekcionizmus nyomása.

Lesznek országok, amelyek egyre inkább kísértésbe esnek, és megpróbálják mások költségeinek rovására növelni saját kibocsátásukat és foglalkoztatottságukat. Ez a visszájára tudja fordítani a globalizációt – az erőt, amely a fejlődés és a nagyszerű gazdasági mutatók motorja. Ha ezt az utat követjük, mindannyian vesztesek leszünk. A Nyugat biztosan veszít, de így járhat Kína is. Az elmúlt két évtizedben a külkereskedelem az egyik lényeges előmozdítója volt Kína újbóli megjelenésének a világ színpadán. Ez vezetett a lenyűgöző növekedéshez, és emeltemilliók életszínvonalát, valamint ennek segítségével alakította ki az ország kapcsolatrendszerét szerte a világban.

Meg kell győződnünk arról, hogy ez a tendencia nem vesz rossz irányt. Ahogy a Nyugat nagyobb hozzáférést szeretne a kínai piacokhoz, úgy Kína is nagyobb hozzáférést kíván a nyugati piacokhoz, és piacgazdaságokat megillető kedvezményeket szeretne elérni az Európai Unióban. Tegnap nagyon konstruktív tárgyalásokat folytattam Wen kormányfővel erről a kérdésről. Megteszem, ami tőlem telik, hogy Kína megkapja a kívánt státust az Unióban, de ehhez Kína segítsége is szükséges: mutasson elkötelezettséget, hogy sikerességével együtt a nyitottsága is növekszik.

A szellemi alkotásokhoz fűződő jogok terén is együttműködésre van szükségünk, mert ez növeli a vállalkozók bizalmát és a befektetéseket Kínában. Az angol cégek kiválóan alkalmasak arra, hogy kielégítsék a jó minőségű termékek iránti keresletet. A sanghaji világkiállításon a pavilonunk, amely a legjobb tervezésért aranyérmet kapott, jól szemlélteti országunk erősségeit, a fejlett mérnöki technológiáktól az oktatásig, a híres márkanevektől a gyógyszeripari vállalkozásokig, az alacsony szén-dioxid-kibocsátási technológiáktól a pénzügyi szolgáltatásokig és a kreatív iparágakig. Mindezeken és még megannyi más területen a brit vállalatok és export segíthet Kínának elérni azt a jólétet és fejlődést, amelyre törekszik. Így Kína fejlődési stratégiájának részévé válhatunk, ahogy Kína is része a miénknek – ez az igazi partnerség.

Az elmúlt napokban Nagy-Britannia olyan, fontmilliárdokban mérhető új üzletekhez jutott, amelyek angol vállatok és kínai városok sokaságát érintik. Idetartozik a Rolls-Royce és a China Eastern Airlines megállapodása tizenhat Airbus 330-as motorról 750 millió font értékben, és összesen a befektetések értéke meghaladja a 300 milliárd fontot. Mindehhez kapcsolódik az a további legalább hárommilliárdos üzlet, amely az Airbus-szerződés része, valamint a Tesco kétmilliárdos befektetése, hogy a következő öt évben bevásárlóközpontokat hozzon létre.

A legbefolyásosabb kulturális, oktatási és üzleti vezetők közül legalább ötvenen csatlakoztak hozzám ezen az úton. Remélem, hogy a megállapodások csak a kezdetét jelentik az országaink közötti kétoldalú kereskedelem új korszakának. Ha megvalósítjuk ezt, azzal mindkét ország nyerni fog. Tehát ha Kína kész arra, hogy folytassa piacai megnyitását, együttműködjön Nagy-Britanniával és a többi G20-állammal a világgazdaság egyensúlyának helyreállítása érdekében, és lépéseket tegyen saját valutájának nemzetközi fizetőeszközzé alakítására, az hosszú távon azt eredményezheti, hogy a világgazdaság stabillá válik, ami nélkülözhetetlen az erős és fenntartható növekedéshez. És ugyanilyen fontos, hogy hosszú távon a globális közösségen belüli bizalmat biztosítja, ha Kína, a gazdasági nagyhatalom jóra törekszik.

Politikai felelősség

Kína nemcsak új gazdasági hatalom, hanem politikai is, amellyel újfajta politikai felelősség jár együtt. Amit Kína mond – és amit Kína tesz –, annak súlya van. Aligha létezik olyan, megoldásra váró globális probléma, amelynél ne merülne fel a kérdés: mit gondol erről Kína, és miként tud hozzájárulni a megoldáshoz? A múltban Kína igyekezett kívül maradni a világ közös ügyein, de nagysága és globális befolyása miatt ez többé nem reális választás. Legyen szó klímaváltozásról, fejlődésről, egészségügyről, oktatásról vagy biztonsági kérdésekről, Kína túl nagy és jelentős ahhoz, hogy ne vegye ki a részét ezek megoldásából.

Az éghajlatváltozás miatt tisztességes nemzetközi megállapodásra van szükség. Az nem várható el, hogy a különböző történelmű országok pontosan ugyanolyan módon járuljanak hozzá, de a tisztességes megállapodás azt is jelenti, hogy minden ország hozzájárul, és részese a megegyezésnek. És ez valójában nagy lehetőség Kína számára, mert profitálhat abból, hogy itt található a Föld néhány leghatékonyabb zöldenergia-forrása.

Nemzetközi biztonság: a stabilitás megőrzése erősebb érdeke a nagyhatalmaknak, mint bárki másnak. Vagy vegyünk egy másik példát, a fejlődést. Kína az egyik legnagyobb befektető Afrikában, és létfontosságú számára, hogy ez a kontinens a világgazdaság növekedésének új forrásává váljon. Együtt akarunk munkálkodni azon, hogy biztosítsuk: az Afrikában elköltött pénz ne korrupt és intoleráns rezsimeket támogasson. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülése, amelyen a brit külügyminiszter elnököl majd ebben hónapban, jó lehetőséget kínál a közös fellépésre Szudánnal kapcsolatban.

Ahogy Kína csillaga ismét emelkedik, úgy lesz egyre inkább érdekelt abban, hogy a világ stabil és jól szabályozott legyen, ahol szabad a kereskedelem. Ma Kína a világ második legnagyobb olajimportőre, és Szudán az egyik legfontosabb ellátója. Ezért Kínának közvetlen nemzeti érdeke, hogy részt vegyen a Szudán stabilitásáért folyó munkában. Továbbá olajimportjának négyötöde a Malaka-szoroson halad keresztül, emiatt – Nagy-Britanniához és a többi nagy kereskedőnemzethez hasonlóan – függ a nyílt tengeri útvonalaktól.

Kína stabilitása és jóléte, ahogy a miénk is, mások stabilitásától és jólététől függ. A nukleáris fegyverkezés, a világgazdasági válság, a nemzetközi terrorizmus és a többi fenyegetés nincs tekintettel a földrajzi határokra. A nukleáris anyagok terjedése ugyanúgy veszélyezteti az életeket Nankingban, mint New Yorkban.

Kína aktív szerepet játszik abban, hogy ne legyen robbanás az Észak-Korea körüli válságban, emellett együtt dolgozunk a Biztonsági Tanácsban, hogy nyomás alatt tartsuk Iránt. Ezt létfontosságú fenntartani, ha meg akarjuk előzni, hogy Iránnak nukleáris fegyvere legyen. Hiszem, hogy ebben a régióban is együttműködhetünk, például annak érdekében, hogy javuljon a burmai nép helyzete. Kína azon kevés országok közé tartozik, amelynek Burma ad a véleményére.

Mindazonáltal a politikai felelősség nemcsak arra terjed ki, hogy miként viszonyul egyik állam a másikhoz, hanem arra is, hogy mit tesz lehetővé saját állampolgárai számára.

Politikai kilátások

Tagadhatatlan, hogy a nagyobb gazdasági szabadság hozzájárult Kína növekvő gazdasági erejéhez. Mivel az ország gazdasága magasabb életszínvonalat és több választási lehetőséget kínál az emberek számára, elkerülhetetlenül vita bontakozik ki a nagyobb gazdasági és politikai szabadság kapcsolatáról. Tudom, hogy eltérő perspektívából közelítünk ehhez a kérdéshez. Azzal is tisztában vagyok, hogy a kormányzás nagy kihívás. Mondom ezt egy hatvanmilliós ország vezetőjeként, akinek csak halvány sejtései lehetnek arról, milyen egy 1,3 milliárd lakosú országot kormányozni, de az biztos, hogy az említett különbség miatt nehézségeink is eltérő nagyságrendűek.

Amikor legutoljára jártam ebben az országban, a brit ellenzék vezetője voltam. Azóta parlamenti választásokra került sor, és egy új, koalíciós kormány alakult meg, amelyben két különböző történetű és politikai filozófiájú politikai párt – a konzervatív és a liberális demokrata párt – működik együtt országunk javáért. A munkáspárt most ellenzékbe került, és az az alkotmányos kötelessége, hogy a nyilvánosság előtt elszámoltassa az új kormányt. Sőt ha most nem volnék Pekingben szerda délután, akkor arra a szokásos heti alsóházi ülésre készülnék, amely során a képviselők szabadon kérdezhetik a miniszterelnököt bármely kormányzati politikai kérdésben.

A kormány tevékenysége során mindig a jog uralmának van alávetve. Ez korlátozza a kormányzást, és időnként bosszantó, amikor a bíróságok álláspontja eltér a kormányétól, de végül is úgy gondoljuk, hogy ezek a jogállami korlátok jobbá teszik a kormányt, és erősebbé az országot.

A médián keresztül a nyilvánosság közvetlenül ismerheti meg a legkülönfélébb álláspontokat a kormányzat tevékenységéről. Ez is nehézségeket okoz időnként. De azt valljuk, hogy minél tájékozottabb a brit közvélemény a társadalmat érintő ügyekben, annál könnyebb a brit kormánynak ésszerű döntéseket hozni és olyan átfogó politikai elgondolásokat kidolgozni, amelyek megvalósításához polgáraink bizalmára van szükségünk.

Mindezt nem azért mondom, mert azt hiszem, hogy morális felsőbbségünk van. Saját társadalmunk egyáltalán nem tökéletes, sok még a tennivalónk az igazságtalanságok leküzdéséhez. Messze vagyunk attól, hogy ne lenne dolgunk a szegénységgel és a Föld minden nemzetét sújtó bajokkal.

Ám amikor az országaink közötti erős kapcsolat mellett érvelek, akkor olyan kapcsolatot szeretnék, amelyben nyitottak lehetünk egymásra, és konstruktív párbeszédet folytathatunk a tolerancia és a kölcsönös tisztelet szellemében.

Az elmúlt években Kínában nőtt a gazdasági szabadság, és ez komoly előnyökkel jár Kína és az egész világ számára. Remélem, hogy idővel ez nagyobb politikai nyitottsághoz vezet, mert meggyőződésem, hogy a jólétet és a stabilitást az együttes gazdasági és politikai fejlődés biztosítja a a legjobban. Néhány területen ennek már látszanak a jelei, hiszen a kínai embereknek ma nagyobb a szabadságuk, mint valaha, például abban, hogy milyen munkát vállalnak, hová utaznak. Egyre többen blogolnak és sms-eznek. Jó felismerni ezt az előrehaladást.

De az is igaz, hogy Nagy-Britanniának nyitottan kell közelíteni Kínához azokban az ügyekben, amelyekben – kétségtelenül a különböző történelmünk és kultúránk miatt – eltérő nézeteket vallunk. Nem titok, hogy bizonyos kérdésekben nem értünk egyet, elsősorban az emberi jogokkal kapcsolatban. Nem azért vetjük fel ezeket az ügyeket, hogy jó színben tűnjünk fel, vagy hogy nyilvánosan kérkedjünk azzal, mi hogyan cselekszünk. Azért hozzuk szóba, mert a brit emberek ezt várják el tőlünk, és mert őszintén és mélyen meg vagyunk győződve a jelentőségükről.

Örülök, hogy megállapodtunk a kormányaink közötti jövő januári emberi jogi párbeszédről, hiszen végül is erősebbé teszi kapcsolatunkat, hogy tudunk beszélni ezekről a nehéz ügyekről.

Következtetések

Hadd fejezzem be azzal, amivel kezdtem. Kína sikere – és folytatódó sikere – jó Nagy-Britanniának és világnak. Nem érdekünk, hogy Kína meginogjon, vagy gazdasága visszaessen. Arra kell törekednünk, és remélem, Kína segít bennünket ebben, hogy ennek az országnak a gazdagodása ne járjon együtt a világ többi részének elszegényedésével.

Egyszerűen nem igaz, hogy ha Kína ismét felemelkedik, akkor másoknak szükségképpen hanyatlaniuk kell. A globalizáció nem egy nulla összegű játszma. Ha megfelelően intézzük az ügyeinket, ha jó döntésre jutunk a szabad kereskedelemről, ha megtaláljuk egy jobb szabályozás módját, akkor együtt növekedhetünk, ha viszont nem, akkor együtt szenvedünk. Korábban utaltam a Dandelionra, az angol pavilonra a sanghaji világkiállításon.

Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy díjat nyert, és a kínai látogatók körében igen népszerű. A maga módján ez is jelképezi kapcsolatunk erősségét és a benne rejlő lehetőségeket. Két különböző ország a világ távoli részein, az előző és a következő olimpia házigazdája, elülteti a jövőbeli virágzó kapcsolatok magját, amely majd szárba szökkenhet és kivirágozhat. Talán bizonyíték, hogy Konfuciusnak igaza volt, amikor ezt mondta:

„A Négy Tenger szegte földet tekintve,
Minden ember egymásnak testvére.”
(Őri Sándor fordítása)

Igen, várnak még ránk viharok és legyőzendő akadályok. Igen, kitartónak kell lennünk. De érdemes, – Angliáért, Kínáért és a világért.