Politika

Az Orbán-rendszerben a demokrácia és a jogállam csak megtévesztő látszat. Aki nem beszél erről világosan, az az autokratának tesz ezzel szolgálatot.

Az igazi ellenzék nem csak kritizálja a rendszert, hanem azon is dolgozik, hogy leváltsa azt. Ehhez középtávú célokat kell kitűzni, amelyek motiválják az embereket, és lehetővé teszik egy erős, egységes rendszerváltó mozgalom létrehozását.

Figyelemreméltó, hogy sem konzervatív, sem marxista korában nem tévesztette szem elől az emberi jogok alapvető jelentőségét, pedig ez távolról sem volt magától értetődő.

Fel kell vetni a kérdést, hogy mi okozta a közéleti harcnak ezt a szörnyűséges eldurvulását és a militarista, nacionalista ellentéteknek ezt az orgiáját.

Úgy tűnik, fordulat állt be az EU Orbán-kormányhoz való viszonyában. Az európai tagállamok végre elszánták magukat arra, hogy költségesebbé tegyék a magyar autokrata rendszer fenntartását.

A vétóval a kormány egy újabb morális határvonalat lépett át. A tét nem csupán a nemzetközi elszigetelődés és stigmatizáció, hanem egyúttal a nemzeti identitás lehetősége is.

A parlamenti ellenzék katasztrofális állapotban van. Most az is kérdéses, hogy releváns szereplője marad-e a magyar politikának. Legalább két nehéz csapdahelyzetet kellene sikeresen megoldania, hogy erre esélye legyen.

Nem csak a többség felvonultatásával lehet erőt mutatni. Erkölcsi meggyőződésünk határozott, higgadt, nyitott és empatikus, a konfliktust nem kereső, de előle nem is kitérő vállalása tiszteletet kelthet a más véleményűekben is, és erőt mutat az utat keresőknek. A meggyőződés erejét.

Az elszigetelődő NER által kijelölt kényszerpálya egyszerre foglalja magában a Magyarország és a nyugati szövetségesei közötti törés elmélyülésének és egy autokratikusabb politikai berendezkedés irányába történő elmozdulásnak a veszélyét.

Isztambul, Róma és talán Budapest is irányt mutathat Nagy-Britannia és az Egyesült Államok demokratáinak. Választási együttműködés és közös jelöltek a nacionalista populistákkal szemben.

Hódmezővásárhely tanulsága: a kormányváltás lehetséges. Ehhez azonban a pártok önkorlátozására van szükség. Ebben áll történelmi felelősségük.

A NER látszólag stabilan őrzi támogatottságát. Azonban legitimációs tartalékai kimerülőben vannak, ami egyszerre destabilizálja és valószínűsíti radikalizálódását.

A tipikus populista vezér ma autoriter és nacionalista. Érdemes végiggondolni, hogy miként lehet a populizmus demokratikus. Hozzászólás Mattias Kumm cikkéhez.

A populisták jó demokratának nevezik magukat, miközben ellenfeleiket antidemokratikusnak bélyegzik. Nincs igazuk, mert nincs demokrácia szabad állampolgárok, politikai ellenzék, alkotmányos eljárások és nemzetközi együttműködés nélkül.

A CEU elleni támadás hatalomtechnikai szempontból sem tűnik ésszerűnek, mert csekély a közvetlen haszna, miközben beláthatatlanok a káros következményei. Kérdés, miként érthető meg?

Az új demokratikus párt önmeghatározása is mutatja, hogy fontos a múlttal való szembenézés. A szimbólumok nemcsak azt jelezhetik, mit gondolunk az elődökről, hanem azt is, mit tennénk a jövőben.

Trump beváltja ígéreteit, globális szinten is érezhetővé téve a populizmus következményeit. Kulcskérdés: harcolhatunk-e a populizmus ellen populizmussal és ha nem, akkor hogyan másként?

Félrevezető „autoriter 21. századról” vagy „populista internacionálé” kiépüléséről beszélni. Szétszórt, egymást erősítő, destruktív jelenségekkel állunk szemben.

Obama elnök optimistán búcsúzik. De mit ér fejlődésről és igazságosságról beszélni, amikor törzsi indulatok uralkodnak el a világ egyre több részén, és erénnyé válik a tudatlanság és az önzés?

A második világháború legrosszabb napjaiban Learned Hand jogfilozófus és bíró nagy tömeg előtt szónokolt a Central Parkban, New Yorkban. Azt mondta, az emberek akkor is éltethetik a szabadságot, ha nem védi alkotmány, törvény és bíróság.