PTJG

Politika

| Politika |
2014. július 16.
A nemzetek feletti demokrácia megteremtésének fontos állomása lehet, hogy az európai pártok programokat mutattak be, elnökjelölteket állítottak, majd megválasztották Junckert. A folyamatot nem csak a kormányfők ellenállása hátráltatja.
| Politika |
2014. július 3.
Putyin Oroszországa sokféle eszközzel igyekszik hatalma alatt tartani az egykori szovjet tagköztársaságokat. Az Eurázsiai Gazdasági Unió a nyugati integráció gyengítését és az orosz államfő hatalmának megerősítését szolgálja.
| Politika |
2014. június 23.
A kormány az elmúlt hónapokban, teljesítve ígéretét „folytatja”, amibe 2010-ben belekezdett, ezáltal pedig egy konszolidálhatatlan rendszert épít ki.
| Politika |
2014. május 22.
A „szárszói” értelmiség szerepzavara és ítéletalkotásának csődje nem érinti a liberális felfogás alapjait.
| Politika |
2014. április 13.
A választás eredménye az eddigi baloldali politika súlyos kudarcát mutatja, de a Fidesz vezetői sem lehetnek nyugodtak.
| Politika |
2014. március 30.
A „Jogállamiság Európai Unión belüli megóvására szolgáló keret” volna az a régóta vágyott eszköz, amely lehetővé teszi az EU számára, hogy a tagállami demokratikus deficittel hatékonyan szembeszálljon? Igen is, meg nem is.
| Politika |
2014. március 23.
Demokráciában a politikai döntések jelentős részét a többségi elv alapján hozzuk meg, ám a többséggel hozott döntések legitimitása nem magától értetődő, és nem áll fenn feltétel nélkül.
| Politika |
2014. március 20.
Március 5. óta korlátozott választási megfigyelői misszió működik Magyarországon. A nemzetközi megfigyelők jelenléte azonban nem garancia a választások tisztaságára. De akkor miről szól a megfigyelés, és mi a tétje?
| Politika |
2014. január 2.
Hagyományosan egy jól működő demokratikus kultúra jelének tartjuk, ha egy politikai elit nagykoalíció megalkotására képes. A 2013-as német koalíciós tárgyalások menete és a megállapodás tartalma azonban joggal vívja ki a polgári demokratikus elemzők kritikáját.
| Politika |
2013. november 27.
Súlyos hibát követett el a kormány a külhoni magyaroknak biztosított kettős állampolgárság biztosításával. Ez a lépés ugyanis tartós sikertelenségre ítéli a kisebbségi autonómia törekvéseket.
| Politika |
2013. november 18.
A hajléktalanokat sújtó rendeletek alapjogokat sértenek – igaz, jogállam hiányában ez nem számon kérhető. Ezért fontos, hogy kimondjuk: ez egyúttal a nemzeti szolidaritás elárulása is.
| Politika |
2013. október 29.
Egy évvel ezelőtt még úgy tűnt, a Fidesz már megverte saját magát. Most a baloldal teszi ugyanezt.
| Politika |
2013. október 23.
A német szövetségi választások eredményének fényében felmerül a kérdés, hogy az FDP választási kudarcának okai a német liberális párt speciális helyzetében és történetében keresendők-e, vagy maga a liberalizmus nem képes adekvát választ adni a kor kihívásaira.
| Politika |
2013. október 21.
Ki tud-e törni az ellenzéki oldal a politikai nyelvroncsolásból? Fel tudnak-e mutatni az ellenzéki pártok valami vonzó politikai tartalmat a „nagy összefogás” akarásán kívül?
| Politika |
2013. október 15.
Az időközi választások nem csupán erőpróbának tekinthetők, de egyúttal a demokrácia jövőjét veszélyeztető tendenciákat is felvillantottak.
| Politika |
2013. szeptember 11.
A német mérsékelt baloldal mostanáig nem tudta magához vonzani a merkeli válságkezelés költségességétől, negatív szociális és politikai hatásaitól tartó választópolgárok kormányváltáshoz szükséges tömegét. A problémához stratégiai hibák mellett egy átélhető baloldali vízió hiánya is hozzájárulhatott.
| Politika |
2013. július 29.
Más volt kommunista országok példája azt mutatja, hogy kár reménykedni „Mohácsban”, a térségben tekintélyelvű kormányok és diktatórikus rezsimek sehol sem buktak meg maguktól. Ahol igen, ott egy széles ellenzéki és civil összefogás vezetett csak sikerre. A jogállamiság és a demokrácia helyreállításának szükséges, igaz, nem elégséges feltétele ugyanis az ellenzéki választási győzelem.
| Politika |
2013. július 24.
Még egyszer az uniós demokráciavédelem kérdéséről. Jan-Werner Müller a Verfassungsblog.de oldalon megjelent cikkének szerkesztett, rövidített verziója.
| Politika |
2013. július 21.
A héten napvilágot látott ellenzéki megállapodás fő kérdése: sikerül-e elmozdulni egy demokratikusabb politizálás és a reformok irányába, vagy marad a protestszavazatok maximalizálására tett kísérlet? 
| Politika |
2013. július 15.
A rendszerkritikus civil mozgalmak legfőbb problémája nem a pártoktól való elzárkózás, hanem az ellenzéki státus elutasítása és az a típusú „rendszerellenzékiség”, amely relativizálja a Fidesszel való szembenállást.

Weboldalunkon cookie-kat használunk.

A kattintson a További információk gombra.