Politika

Manapság gyakorta olyan érzésünk lehet, hogy a jogot nem alkotják a parlamenti képviselők, hanem teremtik, méghozzá gyakran a semmiből, saját képükre és hasonlatosságukra, sőt még a hetedik napon sem pihennek meg. Mielőtt a blaszfémia vádja érhetne, leszögezem, hogy nem teológiai fejtegetésekbe bocsátkozom, pusztán két dologra összpontosítok: egyrészt a Fidesz–KDNP jogalkotási technikájára és a legújabb jogalkotási teremtményre, Magyarország alaptörvényének átmeneti rendelkezéseire.

Az IMF-fiaskó nemcsak az eddig folytatott kormánypolitika kudarcát teszi nyílttá, hanem az „egy a tábor, egy a zászló” jobboldali politika válságát is.

Mostanra világossá vált, hogy Németország nemcsak az eurózónában kormányoz, hanem egész Európában. Korábban véget nem érő viták zajlottak a német identitásról, folyamatos disputa tárgya volt, hogy mit is jelent németnek lenni. Ugyanakkor külpolitikai szempontból a háború utáni NSZK és később az újraegyesült Németország teljesen kiszámítható volt: sosem a Nyugattal szemben határozta meg magát, mindig a több Európáért küzdött. Ma azonban más a helyzet: a „berlini köztársaság” identitása nagyon stabil, miközben láthatóan zavarodott a külpolitikai kapcsolataiban.

Figyelemre méltó, hogy létezik konzervatív szellemi irányzat, amely elutasítja az alaptörvényt illusztráló kurzusműveket. Indokolt, hogy a baloldal is hozzákezdjen 2006 átértékeléséhez.

A tavasz szó ugyan szelíd megújulásra utal, de ami Észak-Afrikában és a Közel-Keleten történt, az valódi forradalom, melyet a digitális kor új generációja hívott életre. Az arab megmozdulások a XXI. századi megállíthatatlan globalizáció melléktermékei, melyeket az azonnali kommunikáció, a Nyugattal való intenzív kapcsolattartás és az ebből fakadó társadalmi és gazdasági várakozások jellemeznek.

A készülő választási törvény nem fogja garantálni a Fidesz újraválasztását, de ettől függetlenül súlyos károkat tehet az alkotmányos berendezkedésben.

Az egykulcsos adó mostanra a háborús politika elválaszthatatlan részévé vált. Ennek a politikának a fenntartása pedig a potenciális jobboldalon belüli alternatívák semlegesítését is célozza.

Ebben a cikkben azt vizsgálom meg, hogy az Egyesült Államoknak milyen filozófiát indokolt követnie és milyen politikát érdemes folytatnia, hogy a jelenlegi világrend fennmaradjon.

A Nyugat alkonya, 8-10 éves válság, összeomlás, veszélyzóna, a jóléti társadalom vége, Kelet felé fordulás. A miniszterelnök helyzetértékelésének e zanzája hordozza a valóság elemeit: a világ, Európa, a jóléti állam változik, erre pedig Magyarországnak reagálnia kell. A reakció azonban nem javít a helyzeten, hanem tovább ront rajta – pláne ha a miniszterelnök és pártja az egyetlen cselekvő szereplő.

Tíz évvel a szeptemberi terrortámadás után tanúi lehetünk, amint éppen íródik a történelem. A francia Le Monde igen színvonalas megemlékező melléklete az elmúlt tíz évet Bin Laden évtizedének nevezte. Helyénvaló-e ez a jellemzés?

A kormány gazdaságpolitikai lépései eldöntik, hogy a soron következő választásokon a jobboldal felléphet-e a magyar gazdaság rátermett irányítójának szerepében.

A hatalmas népességű, ma még szegény fejlődő országok gyorsabb gyarapodása alapvetően örvendetes tény, és nem jelenti a nyugati modellek végét. A diktatórikus Kína globális politikai térnyerése ugyanakkor aggasztó lehet.

A magyar kormányfő szólamait nemzetközi elszigeteltsége és népszerűtlen döntései motiválják. A fejlett országok nehézségei sem a kapitalizmus általános válságát, de a jóléti rendszerek szükségszerű végét sem mutatják.

Az EU-elnökség egyik tanulsága, hogy a kormányfő összeegyeztethetetlen szerepeket játszik párhuzamosan. Ezzel ellehetetleníti a párbeszédet. A kommunikáció feltétele ugyanis, hogy a kimondott szó komolyan vehető.

A demokratikus jogállamot helyre kell állítani. A közelmúltban négy forgatókönyvet vázoltak az alkotmányosság különböző meggyőződésű hívei. A feladat nehéz, mert kivitelezhető és igazolható megoldásra van szükség.

Az alaptörvény számos változást hozott a kisebbségi jogvédelem terén, rendelkezéseinek hatását azonban csak az elfogadásra váró, többnyire kétharmados támogatottságot igénylő törvények adják majd meg. Az írás az új alkotmányban kifejezett kisebbségpolitikai szemléletváltás fontosabb elemeit mutatja be. Összefoglalva megállapítható, hogy a múltba tekintő ideológiai deklarációk mellett zavaros és a jogvédelem tekintetében leginkább visszalépést jelentő szabályozás született.

A foglalkoztatási válságból való kilábalásnak többféle útja van, és ezek különbözőképpen osztják el a remélt fellendülés előnyeit. A mostani konszolidáció szűkítheti egy majdani, eltérő felfogású politika lehetőségeit.

A varsói Báthory István Alapítvány elnöke a liberális politika előtt álló nemzetközi kihívásokról beszél: az európai bevándorlásról, az autoritárius Kínáról, valamint a humanitárius intervenció elfogadhatóságáról.

Aleksander Smolar politikatudóssal, a varsói Báthory István Alapítvány elnökével, rendszerváltó miniszterelnökök tanácsadójával a Kultura Liberalna szerkesztői készítettek interjút a liberalizmus paradoxonáról.

Nem értem, amit Miklósi Zoltán Számvetés helyett című cikkében leírt. Tényleg nem lát különbséget aközött, ahogy Gyurcsány keres új utat a szocialista pártnak, és ahogy ellenlábasai térnek vissza az 1994-es és 2002-es kampány logikájához? Következtetését így foglalja össze: „Mivel egyik oldal résztvevői sem állnak készen az elmúlt évek elhibázott politikájával való szembenézésre, a mostani pártharc alig befolyásolja a baloldal hosszabb távú kilátásait.” Lehet, hogy nem ugyanazokat a magyar újságokat olvassuk?