A nagy vagyoni egyenlőtlenség az egyik legsúlyosabb társadalmi probléma. Egy új könyv intézkedéseket javasol, hogy a társadalmak piacgazdasági keretek között igazságosabbak legyenek.
Obama elnök optimistán búcsúzik. De mit ér fejlődésről és igazságosságról beszélni, amikor törzsi indulatok uralkodnak el a világ egyre több részén, és erénnyé válik a tudatlanság és az önzés?
Az alábbi esszét két olyan közösségnek ajánlottam, melyeket különösen közel érzek magamhoz. Azt szerettem volna, ha megosztva jelenhetne meg a Beszélő és a Szuverén internetes felületén. Hálás vagyok a két lap szerkesztőinek, amiért ezt lehetővé tették. Az első négy szakasz a Szuverén, a további hét pedig a Beszélő honlapján olvasható.
Szabad-e egyszerű többséggel eltörölni az alaptörvényt és új alkotmányt elfogadni, vagy mindenképp kétharmad kell? Ez az írás vitatja, hogy csak a kétharmad a válasz. Van eset, amikor nem kell kétharmad, és van, amikor a kétharmad is kevés.
A Közép-európai Egyetem Filozófia Tanszéke kétnapos nemzetközi konferenciával ünnepelte 10. születésnapját. A konferencián január 27-én előadást tartott Ronald Dworkin amerikai filozófus, alkotmányjogász What Democracy Is címmel.
A kétharmadtól való eltérés nem szakítja meg a jogfolytonosságot, és meghatározott feltételek esetén nem sérti a jogállamiságot. A kétharmadtól való eltérés nem a káosz kezdete, hanem a kaotikus válságból való kilábalás meghatározó pillanata lehet.
A legrosszabb eshetőségek sorából nem zárható ki a nemzetközi alapintézmények eróziója sem. Ám semmi szükségszerű nincs ebben a kimenetelben. A sokk a régóta szükséges korrekcióhoz is vezethet.
Egy olyan demokratikus közösségben, amely a szabad és nyílt vitából építkezik, a történészek felelőssége megőrizni a történelem értelmezéséről folytatott vitát a források közelségében. De a történészek azért is felelősek, hogy ez a vita sikeres legyen.
A migráns- és civilellenes totális kormánypropaganda az állami szintre emelt morális pánikkeltés baljós emlékeit idézi. Feloldására a félelem spiráljának megtörése kínálhat esélyt.
A szemünk előtt válik egyre nyilvánvalóbbá, hogy az Orbán Viktor által felépített rendszer mennyi területen mondott csődöt. Minél többen látják ezt be, annál jobb esélye van, hogy társadalmi támogatottságot kapnak alternatív törekvések.

