Politika

A centrumoktól távolabb élő, idősebb kisvárosi fehérek etnikai kisebbségnek érzik magukat. A várhatóan autokratikus kísérletekbe kezdő Trump fontos szavazói bázisát alkotják.

Hogyan függ össze a racionalitásellenes demagógia diadala az értelemvesztéssel? És mik a tanulságok Európa számára?

Az értékes kulturális javak feletti tulajdonosi jogok kötelezettségekkel járnak. Legalábbis a polgári demokráciákban. Ami a Népszabadsággal történt, az alig leplezett cenzúra volt.

Az érvénytelen népszavazás egyszerre mutatja a kiépült rezsim karakterét és határait. A kormánypárt egyre kevésbé ad a demokrácia és a jogállam látszatára. Alulról építkező rendszerkritika szükséges.

Vasárnap nem csak a népszavazási kérdésről lehet véleményt mondani. A bojkottal nemet mondhatunk az ötvenes évek óta példátlan, államilag szervezett gyűlöletkampányra.

A legrosszabb eshetőségek sorából nem zárható ki a nemzetközi alapintézmények eróziója sem. Ám semmi szükségszerű nincs ebben a kimenetelben. A sokk a régóta szükséges korrekcióhoz is vezethet.

Sokan gondolják, hogy a fasizmus újjászületésének vagyunk tanúi. Vlagymir Putyint, Európa jobboldali demagóg hangadóit, de még Donald Trumpot is fasisztának nevezik. Ám a valós veszélyek miatt nagyobb körültekintésre van szükség.

Vezető európai politikusok divatba hozták a népszavazást. Tudják, hogy sok választópolgár nem bízik a képviselőkben. Ám a referendum gyakran nem a demokráciát szolgálja, hanem azokat, akik azt híresztelik, hogy a Nép hangján szólnak.

Az oktatási rendszerrel kapcsolatos tiltakozások a Fidesz-rezsim lényegi vakfoltjára mutatnak rá. Politikai és gazdasági haszonlesőként próbálja hitelteleníteni azokat, akik naponta tapasztalják a rendszer zavarait.

Lengyelországban átfogó, radikális, illiberális ellenforradalom vette kezdetét. Honnan erednek és rendszert alkotnak-e a kormányzópárt vezetőjének elgondolásai? Csúnya, de tanulságos történet következik.

A liberális demokráciák számára 2015 a baljós fejlemények éve volt. A válságok megoldásához elmélyült nemzetközi politikai integrációra volna szükség, miközben a közvélemény egy része a nemzetállami bezárkózás felé fordul.

Az alábbi írás először 1979-ben jelent meg a Bibó emlékkönyvben, szamizdat kiadásban. A bibói életműről szóló sorok most új fényt sugároznak a szerző, Göncz Árpád életére és művére is.

Az 1989-es forradalmak garantálták a mozgásszabadságot Közép- és Kelet-Európa népei számára. Most a régió kormányfői megtagadják ezt a szabadságot az Európán kívüliektől. Milyen okokkal magyarázható ez?

Az esszé második része a rendszerváltó liberális közösséget vizsgálja. Merre, hogyan tovább? 

Kétrészes esszé Kis János új könyvéről. Az elméleti tisztázás és a liberális párt kudarcának tanulságai támpontokat adhatnak a liberális politikai közösség újraszervezéséhez.

Politikai puccs áldozata lett-e Görögország? A görög nép szuverenitásának megcsúfolását jelentik-e a hitelfeltételek? Szuverén-e az ország, amelynek alig van közpolitikai mozgástere? Milyen határokat szabhat a hitelező? Négy tévhit a nemzeti önrendelkezésről.

A bevándorlás problémájára csak kollektív, nemzetközi megoldás adható. Egyik nemzetállamtól sem várható el, hogy aránytalan terheket vegyen magára, de mindegyiktől elvárható, hogy kivegye a részét a megoldás költségeiből.

A Jobbik térnyeréséről szóló állítások túlzottak. A párt aligha erősödhet sokkal tovább belső konfliktusok kiéleződése nélkül.

A külső és belső feszültségek ellenére a kormány pozíciója nem rendült meg. Ebben a helyzetben az ellenzéki pártok és civilek új típusú, hosszútávú társulására van szükség.

Egy állam sem képes egyedül legyőzni a terrorizmust, megbírkózni a klímaváltozással, felszámolni a mélyszegénységet, harcba szállni a járványokkal, növelni a nukleáris biztonságot. A huszonegyedik században mindannyian szomszédai vagyunk egymásnak.