A jogállamot végképp eltörölni?

Gazdaság  |  2011. július 1.
Nyomtatás  |  Cikk küldése  |  Olvasói levél  |    |  

Az utóbbi napokban ismét felvetődött az a Pokol Béla nevéhez fűződő gondolat, hogy a parlament érvénytelenítse az elmúlt huszonegy év alkotmánybírósági döntéseit. Ez sziszifuszi erőfeszítés.

Pokol Béla újdonsült alkotmánybíró heves vitákat kiváltó alkotmányjogi eszméket képvisel. A magyar alkotmányos gondolkodásba talán lex Pokol II-ként bevonuló elképzelés alapján érvényteleníteni kellene a magyar alkotmányos gyakorlat gerincét adó, 1990 óta formálódó alkotmánybírósági esetjogot. A terv alkotmánybíráskodásra hangszerelt kottája az Internacionáléból és Orwell 1984 című regényéből már jól ismert tételnek: a múlthoz való viszony („eltörlés”) hatalmat adhat a jelen és a jövő alakításához.

Ez a cikk amellett érvel, hogy az 1989-es alkotmány alapján hozott legfontosabb precedensek, vagyis elvi jellegű döntések az alaptörvény jövő januári hatálybalépését követően is változatlanul érvényesek lesznek. Ennek oka kettős. Egyrészt, és ez az alapvetőbb ok, a magyar jogrendszerben az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik az alkotmány végső értelmezése. Másrészt az alaptörvény R) cikk (3) bekezdése alapján az alaptörvény rendelkezéseit azok céljával, a nemzeti hitvallással és a történelmi alkotmány vívmányaival összhangban kell értelmezni. Arra, hogy mi tartozhat a történeti alkotmány vívmányai közé, ez a cikk részletesen nem tér ki. Kizárólag a magyar alkotmányos acquis egyik nyilvánvaló forrására, az alkotmánybírósági precedensjogra koncentrálok.

Előrebocsátandó, hogy az alkotmányosság nem egyezik meg az alkotmány vagy alaptörvény tényleges érvényesülésével: az olyan mércék, mint a jogállamiság eddig elért követelménye, valamint az emberi jogoknak az alaptörvény hatálybalépése előtt garantált védelmi szintje, súlyos követelményeket rónak az államra. A döntéshozóknak nemcsak azt érdemes megfontolni, hogy a legelegánsabb érvelési stílus nem a legalitás formalitásában rejlik, hanem a legitimitás formanélküliségében. Igen, az alkotmányos legitimitás – némileg módosítva az angol jogi bon mot-t – olyan, mint az elefánt: könnyebb felismerni és megérezni, mint alkotmányjogi tankönyvekben definiálni.

Az Alkotmánybíróság nem fejtette ki összefoglaló módon, miért tartja relevánsnak korábbi döntéseit, és nem szólt arról sem, milyen kötőerőt tulajdonít saját precedenseinek. Az 1989-es alkotmány – látszólag – hallgat e kérdésről, az Alkotmánybíróságról szóló 1989-es törvény pedig annyit mond: az Alkotmánybíróság határozata mindenkire nézve kötelező. Az Alkotmánybíróság leginkább „tényként” kezeli a korábbi döntések figyelembevételének kötelezettségét. A határozatok gyakran visszatérő formulája szerint az Alkotmánybíróság „értelemszerűen felhasználja mindazokat az érveket és megállapításokat, amelyek a tartalmi összefüggésbe hozható korábbi döntésénél irányadók voltak”. A gyakorlat alapján azonban egyértelmű, hogy a magyar alkotmánybíráskodás is a precedensbíráskodás jegyeivel rendelkezik: a precedensdöntések „mindenkire nézve kötelező” mivolta nem egyszerű törvényben foglalt önkorlátozó vagy hatékonyságelvű szabály, hanem alkotmányos elv.

A precedensalapú döntéshozatal stabilitása, a kötőerő fenntartása attól függ, hogy a bíróság milyen alkotmányos (például jogbiztonsági, egyenlőségi) vagy nem az alkotmányból levezetett, prudens-önkorlátozó, esetleg hatékonysági elvekkel igazolja korábbi döntéseinek kötelező figyelembevételét. A precedensszabály vertikális kötőerejét alapvetően befolyásolja, hogy egy adott jogrendszerben milyen módon oszlik meg az alkotmányértelmezési hatáskör: az alkotmánybíróságot kell-e az alkotmányossági kérdések végső értelmezőjének tekinteni? Magyarországon erre egyértelműen igen a válasz.

Ezenfelül alkotmányos alapja is van a mindenkit kötelező, precedensalapú döntéshozatalnak. Mivel az Alkotmánybíróság a jogbiztonság lényegi összetevőjének tekinti saját döntései összhangjának védelmét, a döntések kötelező ereje és koherenciaigénye nem csupán vertikális, hanem horizontális irányban is érvényesül. Az ítélkezés során e követelmény tehát nemcsak törvényi szintű vagy prudens-önkorlátozó szabály, hanem a jogbiztonság és a hatalommegosztás elvéből következő alkotmányos elv. Ebből következően a magyar alkotmánybírósági döntések horizontális és vertikális kötőerejét csak alkotmánymódosítással lehetne lerontani. Mivel azonban az alaptörvény R) cikk (3) bekezdése alapján a magyar alkotmányos acquis része a huszonegy éves alkotmánybírósági esetjog, ezért elsősorban a jogállamiságról, az emberi jogok értelmezéséről, továbbá az alapvető államszervezeti kérdésekről szóló eddigi alkotmánybírósági határozatok érvényessége változatlanul fennáll, hatásukat csak az alaptörvény kifejezett, a precedensek tartalmával ellentétes módosításával lehetne lerontani.

Ezért téved, ha bárki azt gondolja, hogy az alaptörvénnyel kifejezetten nem ellentétes eddigi precedensjog egy törvénymódosítással a könyvtárak jogtörténeti polcaira helyezhető. A legkézenfekvőbb persze azon döntések maradandósága, amelyek mögött a strasbourgi vagy luxemburgi bíróságok mércéinek megfelelő elvek munkálnak. Ezzel együtt Yoda mester útmutatása, mely szerint ha valami újat szeretnénk tanulni, akkor el kell felejteni az azzal ellentétes régit, megfontolandó, hiszen nem minden alkotmánybírósági döntés tükrözi az 1989-es alkotmány olyan központi elveit, mint a méltóság, az egyenlőség vagy a hatalommegosztás. Az Alkotmánybíróság önmeghatározása dönt majd arról, hogy az eddigi precedensek közül melyeket tart kifejezetten az alaptörvénnyel ellentétesnek.

Az alkotmánybíróságok lassan forduló hajók, a precedensbíráskodás pedig azt bizonyítja, hogy a bíró alkotta és alkalmazta jog bizonyos mértékig retrospektív, konzervatív műfaj. A hajó emellett képes alkalmazkodni a vízhez, és számos eszköze van arra, hogy a vizet szelve szelíden, esetleg magasabb fokozatra kapcsolva leküzdje a folyó áramlását.