A visszaélésszerű adatigénylés mint olyan

Jog  |  2013. május 30.
Nyomtatás  |  Cikk küldése  |  Olvasói levél  |    |  

Az információszabadság törvényi szabályainak legutóbbi módosítása a politikai közbeszéd szerint az úgynevezett visszaélésszerű adatigénylések visszaszorítására irányult.

Az információszabadság törvényi szabályainak legutóbbi módosítása (amely a köztársasági elnök vétója miatt ez idő szerint nem lezárult folyamat) a politikai közbeszéd szerint az úgynevezett visszaélésszerű adatigénylések visszaszorítására irányult. Erre hivatkoztak a törvényjavaslatot védelmükbe vevő politikusok. Ez a kifejezés nem jelent meg a normaszövegben, ellenben a törvényjavaslat indokolásában igen. Abban továbbá a nyilvánosságkorlátozó rendelkezéseket indokoló olyan mondatokkal találkozhatunk, amelyek például meghatározzák az éppen korlátozott „alapjog alapvető célját”, vagy amelyek olyan adatigénylésekre utalnak, amelyek „ellentétesek az eredeti jogalkotói szándékkal”. A szabadságjogok mibenlétének félreértése tetten érhető a javasolt normaszövegben is, például ott, ahol a törvényjavaslat az eredendően alapjogi garanciaként kidolgozott célhoz kötöttség elvét a közérdekből nyilvános adatok terjesztése szabadságának korlátozására használja, mintha az információszabadságból eredő jogosultságok gyakorlása célhoz kötött lenne. („A közérdekből nyilvános személyes adatok a célhoz kötött adatkezelés elvének tiszteletben tartásával terjeszthetőek.”) Az információszabadság védelmére rendelt állami hivatal elnöke, Péterfalvi Attila is a visszaélésszerű adatigénylésekben látta az információszabadság legnagyobb problémáját, amikor a törvényjavaslatot parlamenti felszólalásában – ki tudja, miért – megvédte: „Én úgy értékelem, hogy a benyújtott módosítások, amelyek az infotörvénnyel kapcsolatban megszülettek, csak olyan pontosításokat eredményezhetnek, ami az alapvető információhoz való hozzájutást nem befolyásolja, ugyanakkor képes a visszaélésszerű információhoz jutást megakadályozni vagy legalábbis csökkenteni. Tudomásul kell venni, hogy nagyon fontos az átláthatóság, így tehát az, hogy a köztisztviselők adatai nyilvánosak legyenek. De milyen adatok?”

Kevés olyan szabadságjogunk van, amelyet az elmúlt évek alkotmányos dúlása érintetlenül hagyott. Mindeddig üdítő kivétel volt az információszabadság. Valódi alapjogi jogosultságot magában foglaló szabadságjogként érvényesült, amelynek alapjogi elismerése különböző módokon is igazolható volt (a demokratikus közbeszéd kialakulásának előfeltétele, a közhatalom ellenőrzése, a korrupció visszaszorítása, az egyéni alapjogok gyakorlásának elősegítése vagy általában az információs hatalom korlátozása), de a jog nem próbálta meghatározni a szabadság gyakorlásának célját, és nem is minősítette a (nem is létező) eredeti céltól („jogalkotói szándéktól”) eltérő joggyakorlást visszaélésszerűnek, ennélfogva jogellenesnek. A közérdekű információk megszerzése és terjesztése a polgár (bármilyen: személyes, szakmai, politikai vagy akár művészi) céljaitól függetlenül érvényesülő jogosultsága volt, igénye teljesítésére annak tényleges céljától függetlenül számíthatott. Az információszabadságtól tehát idegen volt a másik információs szabadságjog legfontosabb alapelve, a célhoz kötöttség.

Ezzel a felfogással jól megfért az információszabadság álcájával elkövetett jogsértések kezelése is. Ha például valaki közfeladatot ellátó személyek nyilvános adatait úgy terjesztette, hogy azzal megvalósította a zaklatást, vagy annak elkövetésére hívott fel, akkor az illető értelemszerűen nem az információszabadságból eredő jogosultságát gyakorolta visszaélésszerűen, hanem bűncselekményt követett el, olyat tett, amihez nem is volt joga. A jogrendszer az információszabadság megerőszakolása nélkül is képes volt az ilyen helyzeteket kezelni.

Egyetlen területen találkozhattunk az információszabadság visszaélésszerű gyakorlásának érvével, mégpedig adatigénylések megtagadásának jogszerűségéről kialakult ítélkezésben, az információszabadság-pereket eldöntő egy-egy bírósági ítéletben. Több olyan ítélettel találkozhatunk, amelyben a bíróság a nyilvánosság céljával, (társadalmi) rendeltetésével nem tartott összeegyeztethetőnek, ennélfogva teljesítendőnek egy-egy adatigénylést. Ennek oka szerintem leginkább abban keresendő, hogy az információszabadság-pereket – amelyek a szó szoros értelmében alapjogi igények érvényesítéséről szólnak – nálunk polgári eljárásban polgári bíróságok tárgyalják. Az adatigénylési perekben eljáró bírák munkaidejük legnagyobb részében kötelmi és személyiségi jogi ügyeket tárgyalnak, ezért sokszor nyilvánvalóan olyan érvelési mintákat követnek – még ha nem is feltétlenül hivatkozzák ennek jogszabályi alapját –, amelyek a polgári ügyekben magától értetődően követendők. Ezen bírák mindennapi ítélkezési tevékenységét alapelvként határozza meg a polgári törvénykönyv azon rendelkezése, amely szerint „a törvény tiltja a joggal való visszaélést”, illetve „joggal való visszaélésnek minősül a jog gyakorlása, ha az a jog társadalmi rendeltetésével össze nem férő célra irányul”. Vertikális jogviszonyokban érvényesített alapjogi igények elbírálásától azonban idegenek a horizontális jogviszonyokban érvényesülő magánjog alapelvei, a bíróságok mégis érvényesítik azokat ilyen ügyekben. Talán azért, mert a bíró számára jól ismert polgári jogi alapelvvel ellentétben nem áll rendelkezésére kellően kidolgozott és általa is jól ismert értelmezési alapelv és jogalkalmazási minta az alapjogi ügyek eldöntésére.

Ez mindeddig az alapjogok egyedi bírósági ügyekben való alkalmazásának problémája volt csupán, és vonatkoztatható volt az információszabadság-pereken kívüli alapjogi jogalkalmazásra is. Nem okozott rendszerszerű problémát; egy-egy, az alapjogok érvényesülése szempontjából vitatható ítélet született ugyan, de ezzel nem változott meg az információszabadság karaktere. Most azonban a törvény szintjén válik relatívvá (rendeltetésére tekintettel gyakorolhatóvá) az alapjog, ami ezzel egyúttal el is veszíti alanyi alapjogi minőségét.

Ebből a szempontból viszont nem is történt semmi szokatlan: az elmúlt években a jogok sorának alapvető mivoltát tették viszonylagossá, kötötték gyakorolhatóságukat feltételekhez, társadalmi hasznossághoz, amelyekre így már egyre kevésbé igaz, hogy az embert ember, a polgárt polgár mivoltánál fogva illetik meg. Az információszabadság alapjogi jellegének megszüntetésével nem is történik más: tisztul a kép.