Az alaptörvény gazdasági adóssága

Jog  |  2011. április 17.
Nyomtatás  |  Cikk küldése  |  Olvasói levél  |    |  

Kormánypárti politikusok nyilatkozatai szerint az új alkotmány korszerű gazdasági szabályai elsősegítik az ország talpra állását, és megfékezik a kormányzati visszaéléseket. A rendelkezésektől azonban nem várható ilyen hatás.

Az új alaptörvény szövege és benne az Alkotmánybíróság hatásköreinek módosítása azt jelzi, hogy a kormány a gazdaság szabályozását alkotmányos kötöttségek nélkül, egyedül a kormány által meghatározott közérdeknek (például az államadósság csökkentése) alárendelve képzeli el. A szociális és újraelosztási célú állami beavatkozás alkotmányos keretei hasonlóképpen elmosódottak; ezen a területen is a kormány által meghatározott közérdek (adósok védelme, az adóreform sikere stb.) jelent egyedüli támpontot.

A magyar alkotmányosság azonban nem elégedhet meg ezzel a bizonytalan konstrukcióval. A gazdaság szabályozása nem az állam szuverén előjoga, hanem az állam számára az alkotmány által biztosított lehetőség. A közérdek, legyen akármilyen jól is meghatározva, önmagában nem alapozhatja meg az állam beavatkozását a piac, a gazdasági magánszféra működésébe. A gazdaságszabályozás alkotmányos kereteinek kellő meghatározásából és következetes tiszteletben tartásából az állam is profitál. Az alkotmányos szabályozás képes közelebb hozni az államot a piacon működő vállalkozásokhoz és állampolgáraihoz.

Alkotmányos piacgazdaságokban az állam gazdaságszabályozó tevékenységének alapvető korlátja a magántulajdon, a gazdasági tevékenység szabadsága, a szerzett jogok védelme és a magánszférához való jog. A gazdasági és magánszféra természetesen nem élvez korlátlan alkotmányos védelmet. Például az alkotmánnyal összeegyeztethető lehet a közérdekű szolgáltatást (hírközlés, közlekedés) végző vállalkozások olyan kötelezettséggel való terhelése, hogy a piac azon szegmenseiben is nyújtsanak bizonyos alapszolgáltatásokat, amelyekben az adott gazdasági tevékenység végzése tisztán piaci alapon nem lenne kifizetődő. A közérdekből történő gazdaságszabályozás és a magánérdekek közötti konfliktus feloldása az arányosság közjogi elvének segítségül hívását igényli.

A regionális és globális szabad kereskedelemről és piaci integrációról szóló nemzetközi egyezmények további két fontos előírást tartalmaznak: tilos az importált termékekkel, tőkével, szolgáltatásokkal és vállalkozásokkal szembeni diszkrimináció és az import hazai piacra való bejutásának korlátozását vagy megakadályozását eredményező szabályozás. Ez a két elv deregulációs nyomás alatt tartja az államokat, és az egységes piac elveit érvényesítő intézmények csökkentik az államok autonómiáját a gazdasági szabályozás területén.

A szabad kereskedelem biztosításának követelménye azonban nem írja felül automatikusan az állam közérdekű gazdaságszabályozó tevékenységét. Például ha az állam fogyasztóvédelmi célú szabályrendszere ellentétes lenne az európai uniós alapszerződésekkel, és az uniós jog nem nyújtana olyan fogyasztóvédelmi szabályozást, amely a hazai szabályok helyébe léphetne, az Európai Unió lehetőséget ad a szabad kereskedelmet korlátozó hazai szabályozási eszköz fenntartására. A szabad kereskedelem és az állam által meghatározott közérdek konfliktusa az arányosság elve segítségével oldható fel.

A gazdaságszabályozás arányosságának alkotmányos elismerése nem csak a fent említett érdekütközések feloldása érdekében szükséges. Az arányosság elve alapján számos további alkotmányos elvárás fogalmazható meg: az államnak kell igazolnia, hogy valós közérdek védelmében lép fel, a szabályozás valóban szükséges, a választott megoldás alkalmas a kijelölt cél elérésére, és nem korlátozza túlzottan a magánszférát. Az utóbbi követelmény arra utasítja az államot, hogy bizonyítsa: nem talált hatékonyabb és kevésbé korlátozó megoldást.

Összességében az arányosság alkotmányos követelménye a szabályozási tevékenységével kapcsolatos információk közlésére, szándékai feltárására, a szabályozás kellő előkészítésére és az alternatívák megfontolására kényszeríti az államot. Az utóbbi a szabályozástól való tartózkodás lehetőségének mérlegelését is magában foglalja. Ehhez természetesen szükség van olyan szabályozási folyamat működtetésére, amely nyitott ezen tényezők értékelésére. Az igazolási kényszer és indokolási kötelezettség az átlátható és elszámoltatható állam irányába mutat, így képes elősegíteni a jó kormányzást. Ez a kötelezettség nem kormányzási teher, hanem lehetőség a tanulásra, a kormányzás eszközeinek megválogatására és továbbfejlesztésére.

Az új alkotmány hallgat a gazdaságszabályozás alkotmányos korlátairól, és látványosan ódzkodik az arányosság elvének kikényszeríthetővé tételétől. Ez elsősorban az Alkotmánybíróság jogköreinek korlátozásában ölt testet, és megkérdőjelezi, hogy az alkotmánytervezet magáénak tudja-e az átláthatóság, elszámoltathatóság és jó kormányzás követelményeit. A tervezett alkotmány visszafogottsága más okokból sem érthető. Az új kormányzat egyik eredménye, hogy 2010 őszén a parlament elfogadta az új jogalkotási törvényt, amely más jogalkotási garanciák elismerése mellett előírta a szabályozás hatásvizsgálatát, ezzel elvileg az arányossághoz kapcsolódó követelményeknek (átláthatóság, alkalmasság, tájékozódás és tájékoztatás) vetette alá az állam szabályozási tevékenységét.

Az arányosság elvén alapuló szabályozás a kikényszerítés szempontjából is kedvező eredményekkel járhat. Szabályozáselméleti alaptétel, hogy az átlátható módon előkészített, információközlésen alapuló szabályozás megkönnyíti és olcsóbbá teszi a jogkövetést, valamit csökkenti az állami kikényszerítés költségeit és nehézségeit. A hatékony jogalkalmazást elősegítő szabályozási tájékoztatók, iránymutatások és „legjobb gyakorlatok” további információk közlését teszik lehetővé a nyitott szabályozási folyamatban. Az arányos és alkotmányos gazdaságszabályozás így az olcsóbb, vállalkozásbarát állam kialakítását alapozza meg, amely a jelenlegi kormány gazdaságpolitikájának egyik deklarált alappillére.

Az alkotmánybírósági hatáskörök visszaállítását az államadósság mértékéhez kötni ebben a kontextusban csaknem értelmezhetetlen. Amellett, hogy az alaptörvény ezen rendelkezése az államadósság primitív, a fiskális racionalitástól távol álló felfogását jeleníti meg, a kormány gazdaságszabályozási érdekeivel is ellentétes. A gazdaságpolitikai elképzelést anélkül emeli alkotmányos rangra, hogy a kormány kifejtené, milyen okból tarja az államadósság radikális csökkentését mindent megelőző gazdaságpolitikai célnak. A kormányzattól elvárható, hogy indokolja a bevezetendő eszközök alkalmasságát és szükségességét, átfogó jelleggel értékelje negatív és pozitív társadalmi és gazdasági hatásait, valamint megmutassa, milyen alternatív megoldásokat vett számba, és azokat miért vetette el. Ezen alkotmányos gazdaságszabályozási elvárások teljesítésének alkotmánybírósági vizsgálata csak erősíthetné a gazdasági kormányzás minőségét, hatékonyságát és legitimációját.

Az Alkotmánybíróság hatásköreinek módosítása és az állam által alkotott szabályozás kikezdhetetlenségét hirdető kormányzati retorika öngól – az olcsó, hatékony és innovatív eszközökkel kormányzó állam lehetőségét vonja kétségbe. Ne feledjük, hogy a szabályozó állam folyamatos információhiánnyal küszködik. Kellő információ nélkül túl- vagy alulszabályoz, nem számol a szabályozási rendszer működtetése és a kikényszerítés valódi költségeivel, és intelligens szabályozási megoldások helyett a megszokott, gyorsan inflálódó eszközökkel él. Ilyen helyzetben a szabályozó állam csak profitálhat az Alkotmánybíróság előtt lefolytatott eljárás során keletkező új vagy megerősített ismeretekből.

Az arányosság elve által megkövetelt igazolás egy nyitott és áttekinthető szabályozási folyamat vagy az Alkotmánybíróság előtti, kontradiktórius elemeket tartalmazó eljárás része lehetne. Mindez a választott szabályozási eszköz társadalmi és gazdasági haszonnal járó megerősítését vagy újraértékelését vonná maga után. Az alkotmányozók és a kormány szakmai tisztánlátását kérdőjelezi meg, hogy az új alaptörvény nem tükrözi ezeket a megfontolásokat.